Aszteroida Világnap: élő közvetítés a SES műholdjaival

forrás: Prím Online, 2017. június 29. 12:45

Június 30-án az aszteroidák egy történelmi párbeszéd részei lehetnek, amit világszerte követhetünk az űrről és az aszteroidák naprendszerben betöltött szerepéről szóló 24 órás közvetítésnek, az Asteroid Day LIVE-nak köszönhetően.

Tudósok szerint több mint egymillió potenciális aszteroida van az űrben, ami a Földnek ütközhet, ám ezeknek ma csupán alig egy százalékát tudjuk beazonosítani. A SES és partnerei Stephen Hawking közreműködésével most éppen azért készítették el 24 órás programjukat, hogy így közösen hívják fel a figyelmet a Föld sebezhetőségére.
 

 

Az Aszteroida Világnapot 2015 óta minden évben az 1908-as tunguszkai események évfordulóján, június 30-án rendezik meg. A Szibéria egy szórványosan lakott területén bekövetkezett robbanás közel 2 000 km2-nyi erdős területet tarolt le. A pusztítást nagy valószínűséggel egy becsapódó égitest okozta. Tavaly az ENSZ a világnapot edukációs világnappá nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet az aszteroidák fontosságára. Mióta létezik az Aszteroida Világnap, azóta rengeteg országban számtalan program várja az érdeklődőket, akik bővíteni szeretnék tudásukat a témában.

 

Idén a programsorozatban részt vállal az Európai és a Japán Űrügynökség (az ESA és a JAXA), valamint az amerikai NASA is, csakúgy, mint számos üzleti és médiapartner, például a Discovery Channel, aki egyedüli módon erre az alkalomra készített különkiadással készül június 30-ára. Ezek az különleges közvetítések több mint 700, az Aszteroida Világnaphoz kapcsolódó eseményt fednek majd le 190 országban. Az Asteroid Day LIVE a hat órányi luxembourgi adáson és az ESA, a JAXA, valamint a NASA közreműködésével készülő élő közvetítések mellett több órányi nemzetközi műsorral is várja a nézőket, hogy egy globális párbeszédet alakítson ki a legfontosabb aszteroidákkal kapcsolatos küldetésekről, továbbá az új felfedezésekről a témában jártas tudósokkal és szakértőkkel, köztük Stephen Hawkinggal is.

 

Az Asteroid Day LIVE közvetítése lesz az első 24 órás élő adás, amit a Luxembourgban található Broadcasting Centre Europe (BCE) az RTL City székházból sugároz. Az esemény házigazdája a kiváló brit fizikus és szerző, a BBC kommentátora, Brian Cox professzor lesz, aki a stúdióban és világszerte neves űrhajósokkal, tudósokkal, technológusokkal, illetve kutatókkal beszélget majd a planetológia világából. A programokat a SES műholdas hálózata juttatja el számos helyi adón keresztül világszerte a háztartásokba, de az élő adást interneten keresztül, az Aszteroida Világnap honlapján is lehet követni.

 

A SES a keleti 19,2-es orbitális pozícióban elhelyezkedő Astra 1L műholdon keresztül közvetíti a programokat, amik az Aszteroida Világnap weboldalán is követhetők június 30-án közép-európai idő szerint hajnali 3:00-tól. Az Asteroid Day LIVE műsora online itt érhető el. Csatlakozzunk minél többen a diskurzushoz: ismerjük meg, hogyan azonosíthatók és mikor csapódhatnak be az aszteroidák, és hallgassuk meg azt is, hogyan védhetjük meg a Földet a különböző égitestektől.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32