Az utasok kétharmada szeretne internetezni a repülési idő alatt is

A Roland Berger tanulmánya szerint az internet hozzáférés a fedélzeten többletbevételt jelenthet a légitársaságok számára

forrás: Prím Online, 2017. július 18. 08:32

Bevételeik mellett hatékonyságukat is növelhetik azok a légitársaságok, amelyek utasaik számára a repülőutak alatt is biztosítják az internet-hozzáférést, derült ki a Roland Berger legfrissebb tanulmányából. 

A húsz nemzetközi légitársaság adatait vizsgáló felmérésből azt is megtudhattuk, hogy manapság az utasoknál járatválasztáskor a legfontosabb szempontok között szerepel az internetkapcsolat, mitöbb, az utasok kétharmada szívesen költene többet a repülőjegyre, ha cserébe utazási ideje alatt végig lenne web hozzáférése. Az internetkapcsolat utasonként kicsivel több mint ezer forinttal (4 euró) növelhetné a légitársaságok bevételeit, ám a megfelelően működő szolgáltatás kifejlesztéséhez a társaságoknak együtt kell működniük a lehetőséget kiépítő technológiai cégekkel.

 

Az utazás alatti internet-elérés újabb potenciális bevételi forrást jelenthet a légitársaságok számára. Manapság egyre több utas igényli a levegőben is az internetkapcsolatot, sőt ez a szolgáltatás többeknek már a repülőjárat választását is befolyásolja. A légitársaságok technikailag már most képesek hozzáférést biztosítani a világhálóhoz, de a jövőben a fedélzeten használható web újabb értékesítési csatornát jelenthet, amelyen keresztül az utasok vásárolhatnak, kényelmi szolgáltatásokat érhetnek el vagy beválthatják törzsutas pontjaikat. Mindent összevetve, a légitársaságok utasonként nagyjából 1,2 euró (kb. 370 forint) többletbevételre tehetnek szert rövid távú útjaik során, míg a hosszabb utazások során ez az összeg elérheti a 3,6 eurós (kb. 1200 forint) fejenkénti nagyságrendet is. A társaságok többletbevétele nemcsak a wifi-szolgáltatásból származhat, hanem a fedélzeti net segítségével eljuttatott célzott vásárlási ajánlatokból és az internetes kapcsolat által létrejövő újabb szponzorációs együttműködésekből is. Ez derült ki a Roland Berger legfrissebb Spread your wings című tanulmányából, mely a repülés közbeni netkapcsolat üzleti lehetőségeit vizsgálta.

 

“A repülőjegyek hozama évek óta folyamatosan csökken.” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. “Ezért is fontos, hogy a repülőtársaságok olyan termékeket fejlesszenek ki, amelyekért a fogyasztók hajlandóak többet fizetni. Összességében a légitársaságok nagyjából egymilliárd utast szolgálnak ki évente, ami világosan jelzi, milyen hatalmas üzleti potenciál rejlik még ebben az iparágban.”

 

cdn.icelandair.com

 

Az utazás alatti internet-kapcsolat a meghatározó tényező

A húsz nemzetközi légitársaságot érintő friss kutatás megvizsgálta azokat a kritériumokat, amelyek alapján az utasok egy-egy járat mellett döntenek. Míg régebben az utasok járatválasztását olyan tényezők befolyásolták leginkább mint a jegyár, a menetrend, a légitársaság márkája vagy az egyéb extra szolgáltatások, addig manapság az utazás alatti web-hozzáférés az első három szempont között szerepel a repülőjegy vásárlásánál.

 

Egy 2016-os Inmarsat kutatás azt mutatta ki, hogy az utasok a fedélzeti internet elérhetőséget (54%) preferálnák az étkezéssel (19%) vagy az egyéb szórakozási lehetőségekkel (16%) szemben. A válaszadók kétharmada még fizetni is hajlandó lenne azért, hogy online maradhasson az utazás ideje alatt. De Schannen Frigyes szerint a fedélzeti internet elérhetőség a légitársaságok számára ennél jóval nagyobb üzleti lehetőséget hordozhat magában: „Az utasok számára kínált web hozzáférésnél jóval fontosabb az, hogy a fedélzeti internetszolgáltatással az adott légitársaságok személyre szabott vásárlási ajánlatokat és egyéb okos szolgáltatásokat tudnak ügyfeleik számára nyújtani. Mindezek együtt új üzleti lehetőségeket biztosítanak a légitársaságok számára.”

 

A technológiai partnerek a siker kulcsai

Ahhoz, hogy a repülés közbeni internet elérést versenyelőnyként használhassák, a légitársaságoknak minél előbb ki kell dolgozniuk az erre vonatkozó ajánlatokat. „Azoknak a társaságoknak, amelyek késlekednek a fedélzeti net kialakításával, a jövőben nehezebb dolguk lesz a pozícionálással, hiszen az internet hozzáférés egy bizonyos idő után már nem lesz beárazható kritérium.” - állapította meg a szakember. 

 

Ha a légitársaságok ki szeretnék használni a fedélzeti internet-elérésben rejlő teljes potenciált, ahhoz olyan digitális partnert kell találniuk, aki nem csak innovatív technológiát ad számukra, hanem be is vonja őket olyan újítások kidolgozásába, melyekkel jelentősen csökkenthetik a költségeiket. Amellett, hogy az utasoknak lehetőségük lesz online vásárolni, az internet-hozzáférés további lehetőségeket biztosít a professzionális szolgáltatásoknak, mint a repülés, a repülési műveletek, illetve a légi-és földi szolgáltatások összehangolása. Az elektronikus repülőtáskák például valós idejű időjárás- és forgalmi jelentést adnak a repülés ideje alatt, miközben javaslatot tesznek a pilótáknak arra, hogy azok a változó körülményekhez igazodva újratervezzék a repülési útvonalat és a sebességet. A repülőgép-állapotfigyelő-rendszerek adatszolgáltatásai mentén pedig elkerülhetők az igen költséges leállások.

 

“A fedélzeti internet-elérés nem az egyetlen, de egy igen fontos lépése a légiközlekedési iparág digitális átalakulásának. A megfelelő partnerek megtalálásával és vonzó termékpaletta kidolgozása révén a légitársaságoknak nagy lehetőségük nyílik arra, hogy fejlesszék a hatékonyságukat és kiegészítő bevételre tegyenek szert” – foglalta össze Schannen Frigyes. 

 

A tanulmány az alábbi linken érhető el: www.rolandberger.com/pressreleases/

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32