Egyre több vállalat használ MPS-t az adatai védelmében

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 1. 13:25

A menedzselt nyomtatási szolgáltatások (MPS) terén a Xerox őrzi piacvezető pozícióját – derül ki a neves kutatócég, a Quocirca legfrissebb jelentéséből, amely kiemeli azt is, hogy a vállalat immár nyolc éve, megszakítás nélkül a globális MPS rangsor élén helyezkedik el.

A Quocirca beszámolója kitér arra is, hogy az MPS előtt újabb lehetőségeket nyitottak meg a nyomtatók és multifunkciós berendezések sebezhetőségét kihasználó hackertámadások. Legalábbis erre engednek következtetni a piaci visszajelzések. A Quocirca kutatói által megkérdezett kétszáz - javarészt európai - cég döntő többsége (82 százaléka) ugyanis a kiberbiztonsági kockázatok miatt döntött a menedzselt nyomtatási szolgáltatások bevezetése mellett. Nyomós okuk volt rá. A felmérésből kiderül az is, hogy a válaszadó vállalatok 60 százalékánál már észleltek legalább egy, nyomtatáshoz kapcsolódó adatbiztonságot fenyegető esetet. De van még mit tennie ezen a területen. A Quocirca rámutat arra is, hogy a felmérésébe bevont vállalatok mindössze 25 százaléka ítélte meg úgy, hogy a náluk működő nyomtatási infrastruktúra valóban védett és biztonságos.

 

Ezek alapján a gyártók számára is fel van adva a lecke, hogy olyan megoldásokkal, berendezésekkel lépjenek piacra, amelyek teljesítik az adatvédelmi, illetve információbiztonságot érintő elvárásokat. A Xerox-nál kiemelt területnek számít az MPS fejlesztése, és szolgáltatáskínálat bővítése mind a nagyvállalati szegmensben, mind a kis-és középvállalkozások körében. A közelmúltban vezették be legújabb, intelligens ConnectKey technológiával működő multifunkciós berendezéseiket, amelyeket már abban a szellemben alkottak meg, hogy azok a megváltozott elvárásoknak megfelelve okos munkahelyi asszisztensekként segítsék az egyre inkább virtualizálódó irodai dokumentumkezelési folyamatokat. Ezek a készülékek személyre szabhatóak, automatizált munkafolyamat megoldással vannak ellátva, a felhő-szolgáltatásokhoz egy érintéssel biztosítanak hozzáférést, mobil készenlétet és testre szabott alkalmazásokat kínálnak, valamint többszintű védelemmel rendelkeznek a hatékony, biztonságos működés és a termelékenység érdekében. Mindezeken belül a MPS feladata kiemelten fontos, miután ez a szolgáltatás teszi láthatóvá, illetve kontrollálhatóvá a vállalkozások számára a dokumentumkezelési folyamatok menetét, és költségeit is.

 

„Az információk kezelése és biztosítása kulcsfontosságú minden szervezet számára, mérettől függetlenül. A biztonsági stratégia részét kell, hogy képezze az állandó éberség, mert a vállalkozások nem veszíthetnek sem időt, sem bizalmat, sem vevőket. A Xerox a megelőző védelem kialakítása érdekében átfogó biztonsági rendszerrel védi a berendezésit, és a rajtuk keresztül elérhető adatokat. A Quocirca legfrissebb jelentése pedig alá is támasztja azt, hogy a szervezetek az MPS-re ma már úgy tekintenek, mint biztonsági stratégia és a digitális átállás értékes elemére.” – fejtette ki Ted Dezvane, a Xerox Menedzselt Nyomtatási Szolgáltatásainak vezetője.

 

Louella Fernandes, a Quocirca társigazgatója ehhez hozzátette, hogy a Xerox innovációi a biztonság, az analitika és más területeket illetően tovább erősítik a vállalat MPS portfólióját. Szerinte a ConnectKey platform a jövőben kulcstényezővé válhat a munkafolyamat automatizálás terén akár a nagyvállalatokat, akár a kkv-kat tekintve.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32