NMHH Médiatanács: 25 millió forint pályázható online médiatartalmakra
Heti ülésén elfogadta a Neumann János-pályázat 2017-es kiírását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, és 25 millió forintot különített el magyarországi és határon túli online megjelenő közszolgálati tartalmak gyártásának támogatására.
Multimédiás applikációk, installációk és virtuális kiállítások tervei is benyújthatók pályázati anyagként azon az online műsorszámok vissza nem térítendő támogatására kiírt 2017-es Neumann János pályázati felhíváson, amelyet e heti ülésén fogadott el a Médiatanács. A Magyar Média Mecenatúra Program keretében kiírt pályázat célja, hogy új, értékes és eredeti közszolgálati tartalmak váljanak elérhetővé az online médiaszolgáltatások kínálatában. A nyertes magyarországi pályázatok számára idén is 20 millió forint a pályázati keret, míg a határon túli pályázók számára további 5 millió forintot különített el a Médiatanács. Egy pályázó maximum egymillió forinttal támogatható. A korábbi évekhez képest – a felsőoktatási intézmények javaslatát elfogadva – könnyítés, hogy a tartalom elkészítésére, az eddigi fél év helyett, kilenc hónap áll rendelkezésre. Feltétel, hogy a tartalom legalább egy évig hozzáférhető legyen az online felületen. A négykörös pályázati eljárás első fordulójára november 23-án 12 óráig lehet jelentkezni az Ügyfélkapun keresztül. A pályázati felhívás és a pályázat benyújtásával kapcsolatos gyakorlati információk megtekinthetők a mecenatura.mtva.hu oldalon.
Az Interax Kft. a győztes a békéscsabai rádiós pályázaton
A Médiatanács a Békéscsaba 88,9 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvencia pályázati eljárásában – a pályázó cégadataiban bekövetkezett változások miatt – hivatalból felülvizsgálta döntését, és megállapította, hogy a Radio Plus Kft. ajánlata alakilag érvénytelen, ezért az eljárás nyertese az eljárásban résztvevő másik pályázó, az alakilag és tartalmilag egyaránt érvényes ajánlatot benyújtó Interax Kft.
A Budapest 101,6 MHz helyi rádiós frekvencia hasznosítására indított eljárásban a tanács elfogadta az egyedüli ajánlatot benyújtó Fontana Média Kft. hiánypótlását, és pályázati nyilvántartásba vette a pályázót.
Kapcsolódó cikkek
- Tizedik médiaműhelyét nyitotta meg az NMHH
- NMHH Médiatanács: közel 27 millió forintból fejleszthet 15 tévé, illetve rádió
- Ál-vírusirtók emelt díjas áron, nyereményről szóló üzenetek
- Rádiós döntések a Médiatanács ülésén
- Három azonosítógazdálkodási változást vezet be az NMHH
- Két azonnali forgatási támogatásról döntött az NMHH Médiatanács
- NMHH Médiatanács: október 2-án lehet beadni a Budapest 98,6 MHz rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati ajánlatokat
- Kétéves az NMHH Szélessáv.net oldala
- Elkészült az első, hálózatsemlegességről szóló éves jelentés
- Internetáfa-csökkentés: a szolgáltatók zöme betartotta a szabályokat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.