A Samsung bemutatja a jövő kijelzőjét
A Samsung a 2018-as Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (Consumer Electronics Show, CES) mutatja be „The Wall” néven a márka első, fogyasztóknak szánt, 146 colos moduláris, saját fény kibocsátására képes MicroLED technológiával ellátott televíziókészülékét.
A TV kijelzője egyike a Samsung legújabb kijelzőtechnológiai innovációinak, amely a televíziózás jövőjét vetíti előre. Egy olyan víziót, amelyben a TV amellett, hogy a fogyasztók számára kiemelkedő vizuális élményt nyújt, az okosotthonok központjaként teheti még kényelmesebbé, hatékonyabbá a mindennapokat.
Az új technológiáról és a Samsung jövőbeni elképzeléseiről Jonghee Han, a Samsung Vizuális kijelzők üzletágának elnöke és Dave Das, A Samsung Electronics America Szórakoztató elektronikai üzletágának rangidős alelnöke beszélt a Samsung idei, Las Vegasban megrendezett First Look eseményén több, mint 300 nemzetközi sajtós és véleményvezér előtt. Mindketten olyan jövőképet vázoltak fel, amelyben a televíziók kijelzői briliáns látványt nyújtanak és tökéletesen épülnek be az emberek mindennapi életébe.
„A Samsungnál elkötelezettek vagyunk annak érdekében, hogy a fogyasztók számára széleskörű élvonalbeli képernyőélményt biztosítsunk – mondta Jonghee Han, a Samsung Vizuális kijelzők üzletágának elnöke. – A Samsung első, fogyasztóknak szánt moduláris MicroLED televíziója, a „The Wall” újabb áttörést jelent a kijelzőtechnológia területén. A kijelző a legkülönfélébb méretekben állítható elő, hihetetlen fényerőt, színskálát, színgazdagságot biztosít, ugyanakkor valódi mély feketét képes megjeleníteni. Nagy örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk a legújabb lépésünket a fogyasztók számára nyújtott jövőbeni képernyőtechnológiához és figyelemfelkeltő vizuális élményhez vezető úton.”
A világ első moduláris tévéje MicroLED technológiával: A jövő képernyője
A 146 colos képátlójú Samsung „The Wall” moduláris tévé MicroLED technológiájával hihetetlenül éles képet biztosít bármilyen méret, felbontás vagy forma esetén. A technológia lényege a microméter (µm) nagyságú LED-ek használatában rejlik, amelyek sokkal kisebbek a jelenleg alkalmazott LED-eknél és saját maguk fényforrásaként szolgálnak.
A „The Wall” által használt MicroLED technológiával nincs szükség színszűrőkre vagy háttérvilágításra, mégis kivételes élményt nyújt tévénézés közben a fogyasztók számára. A MicroLED képernyő kiemelkedően tartós és nagy teljesítményre képes, a fényerőt, a fényforrás élettartamát és az energiafogyasztást tekintve egyaránt, ezáltal határozza meg a jövő kijelző-technológiájának alapjait.
Modul alapú, káva nélküli kialakításának köszönhetően a „The Wall” lehetőséget nyújt arra, hogy a vásárlók saját igényeiknek megfelelően alakítsák televíziójuk méretét és formáját. A képernyő alkalmazkodik a különböző felhasználási célokhoz, a különféle igényeknek megfelelően akár egy teljes falat lefedő kijelzőként is funkcionálhat.
Mesterséges intelligencia-technológia (AI) a 8K képminőségért: A televíziózás élményének maximalizálása
A Samsung emellett bemutatta az első QLED TV-jét 8K képminőséggel és mesterséges intelligenciát (AI) használó technológiával, amely a nemzetközi forgalomban elsőként Dél-Koreában és az Egyesült Államokban lesz elérhető 2018 második felétől. A mesterséges intelligencia-technológia segítségével a különböző tartalmak alapértelmezett felbontása 8K minőségre emelhető. A technológia egy olyan szabadalmaztatott algoritmust alkalmaz, amely minden egyes jelenetnél automatikusan hozzáigazítja a képfelbontást a kép többi tulajdonságához, így folyamatosan feljavítja a képminőséget, valamint bármilyen típusú és bármilyen forrásból származó tartalmat könnyedén nagy felbontású 8K tartalommá alakít.
A 8K megoldás a legújabb funkcióknak köszönhetően a maximumot hozza ki a vizuális élményből. A csökkentett képi zaj, a képernyőn megjelenő tárgyak határozott kontúrvonalai olyan képminőséget eredményeznek, amely kiválóan adja vissza a sztenderd felbontású tartalmakat is. Az automatikusan igazodó hangkorrekció pedig tovább fokozza az élményt, legyen szó egy sport közvetítésről vagy zenei koncertről.
Bixby-vel és Smart Things-szel továbbfejlesztett 2018-as SMART TV
A Samsung a CES-en bemutatta az olyan új csatlakozási és kényelmi funkciókkal továbbfejlesztett 2018-as Smart TV-it, mint a Bixby, Smart Things és Universal Guide.
A 2018-as Samsung Smart TV-k egyszerű tartalommegosztást és csatlakoztathatóságat is kínálnak a Samsung IoT (Internet of Things) platformjának, a SmartThings-nek köszönhetően. Ezzel valóban könnyedén lehet a tévékészüléket irányítani és más eszközökhöz csatlakoztatni.
A rendezvényen egyéb termékzónák fejlesztéseit is bemutatták, amelyekkel a látogatók egy átfogó képet kaphattak a Samsung legújabb tévés innovációiról. Ilyen például a 8K-AI technológia, a 4K HDR Gaming, valamint a HDR10+ formátum is.
Kapcsolódó cikkek
- Új Smart TV szolgáltatásokat mutat be a Samsung a CES-en
- Fejlesztések a kijelzőtechnológiában
- A Samsung smart termékei egy okosabb életért
- Samsung DRVLINE platform: lépés az önvezető jövő felé
- A CES-en mutatta be legújabb termékeit a Sony
- A Samsung a CES-en mutatja be Thunderbolt 3-as protokollal felszerelt monitorát
- Falra szerelhető hangszórót mutat be a Samsung
- Frissített HDR10+ nyílt szabvány a jobb videoélményekért
- A világ első, mozitermekbe szánt LED kijelzője a Samsungtól
- A Samsung Párizsban mutatta be új Lifestyle TV termékcsaládját
TV ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.