Felsőkategóriás életkilátások diploma nélkül

forrás: Prím Online, 2018. február 10. 12:41

Amit a HR-esek, a cégvezetők és az informatikai szakterület dolgozói napi szinten érzékelnek, azt immár kutatások is bizonyítják: diploma helyett a népszerű és keresett programozói tanulmányok elégségesek ahhoz, hogy ragyogó kilátásokkal induljon az ember az életnek.

A teljes népességet tekintve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők továbbra is sokkal jobb életminőségre számíthatnak az OECD országokban lefolytatott kutatások 2017-es beszámolója* szerint. A diplomások körében a foglalkoztatottság magasabb (85% az átlag 74%-hoz képest), sokkal magasabb összjövedelemre tesznek szert életük folyamán (átlagosan 56%-kal többre), és egészségi állapotuk, valamint várható élettartamuk is lényegesen jobb, mint amit a felsőoktatásból kimaradók esetében regisztráltak.

 

Mindazonáltal – mutat rá a felmérés – a felsőfokú végzettségűek körében sem homogének a kilátások. A mérnöki, illetve infokommunikációs szakterületen végzők messze felül teljesítenek (88%-os foglalkoztatottsági arány), szemben a tudományos, elméleti, vagy művészeti szakirányokról kikerülőkkel (81%-os arány). Az ő mutatóik inkább állnak közelebb a középfokú végzettségűek foglalkoztatottsági, kereseti és életminőség mutatóihoz.

 

Az oktatási és munkaerőpiaci szakértők arra számítanak, hogy idővel egyértelmű átrendeződés lesz kimutatható. Az informatika szakterületén a közép- és felsőfokú végzettség közötti éles fokozat eltűnik: diploma nélkül is sokkal jobb kilátásokra számíthatnak az infokommunikációs szektor dolgozói, mint adott esetben más szakirányok diplomásai. 

 

 

„Nagyon nehezen képzelhető el, hogy valaki orvosi diploma nélkül műtsön, vagy építész diploma nélkül tervezzen épületeket. Az informatika azonban más. Az informatikusi egyetemi képzések tradicionálisan tudósok, kutatók képzésére jöttek létre. Ugyanakkor jelenleg elsősorban nem ilyen munkatársakra, hanem digitális szakemberekre van szükség nagy tömegben.” – meséli megrendelőik tapasztalatait Boda József, a Codecool programozóiskola ügyvezetője.

 

Részben ezt a sejtést mutatták ki a London Economics kutatói, Marguerita Lane és Gavan Conlon. Az OECD friss éves jelentésében is hivatkozott 2016-os vitairatukban** arra találtak igazolást, hogy a hagyományos oktatási rendszerből adódó egzisztenciális lépcsőzetességet a közbenső és pótlólagos tanfolyamok képesek kisimítani. Mi több, aki csak középfokú képesítést szerzett, de rendelkezett számítógépes ismeretekkel, az egyértelműen jobb kilátásokra számíthatott, mint aki felsőfokú képesítéssel, de informatikai ismeretek nélkül kívánt a munkaerőpiacon érvényesülni. 2016-os adataik már arra engedtek következtetni, hogy az informatikai készségek megléte akár nélkülözhetővé is teszi a formális felsőoktatási bizonyítványt a foglalkoztatottság és a jövedelem szempontjából. Az azóta eltelt idő vélhetőleg tovább erősítette ezt a trendet.

 

„Azok a cégek, ahol direkten, vagy közvetve informatikai, és azon belül programozói készségekre van szükség, jelenleg nem várják el – nem várhatják el – a felsőfokú képesítést, mert éppen egy óriási munkaerőpiaci rést kell betölteniük.” – mondja Boda József. Olyanok kellenek tehát, akik jól értenek egy-egy részterülethez, ugyanakkor van egy átfogó rálátásuk is. Ugyanakkor a Codecool programozóiskola ügyvezetője a gyakorlati tapasztalatok fontosságára is felhívja a figyelmet. „Bármilyen programnyelv elsajátítható néhány hét vagy hónap alatt. Azonban ennek a tudásnak a gyakorlatban történő alkalmazása, és nem utolsósorban a foglalkoztató részéről elvárható egyéb munkahelyi képességek ugyanúgy egy informatikai oktatási program részét kell képezzék.” A Codecool másfél éves programozói kurzusából 6 hónapot a konkrét vállalati környezetben folytatott gyakorlat képezi, ami után garantálják az elhelyezkedést a szektorban.

 

A jövő felnőttjeinek a képzései átalakulnak. Nem egy „üdvözítő” egyetemi végzettség határozza majd meg az élethosszig tartó, egyfókuszú karriert, hanem egymásra épülő, vagy kiegészítő képzések sorozata. Ezekkel sokkal gyorsabban és rugalmasabban fedhetők le a várhatóan folyamatosan átalakuló piaci igények. Ezáltal a munkavállalók jobb fizetéshez, jobb élethez jutnak.

 

________________ 

* OECD (2017), Education at a Glance 2017: OECD Indicators, OECD Publishing, Paris. http://dx.doi.org/10.1787/eag-2017-en

** http://dx.doi.org/10.1787/5jm2cv4t4gzs-en

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32