A Médiatanács felfüggesztette az országos kereskedelmi rádiós pályázatot
Az Advenio Zrt. bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzésével szemben, ezért a tanács legutóbbi ülésén – a törvényi előírásoknak megfelelően – felfüggesztette az országos kereskedelmi rádiós pályázati eljárást. A grémium döntött arról is, hogy összesen hatmillió forint támogatásból hat online filmet, illetve sorozatot forgathatnak a Neumann János-pályázat 2017-es második fordulójának sikeres pályázói. Az NMHH legfrissebb tanulmányából pedig kiderül, egyre több a termékmegjelenítés az országos kereskedelmi televíziók saját gyártású műsoraiban.
Rádiós döntések
Az Advenio Műsorszolgáltató Zrt. bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Médiatanács pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzésével szemben. A testület ezért – a bíróság jogerős döntéséig – a törvény alapján felfüggesztette az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására megindított pályázati eljárást.
Médiatanács a szolgáltató kérelmére ideiglenesen újból 60 napra meghosszabbította a Helikon Rádió és a Helikon Rádió Kanizsa médiaszolgáltatója hatósági szerződéseit a Nagykanizsa 95,6 MHz és a Keszthely 99,4 MHz helyi frekvenciákra május 14-ig, tekintettel arra, hogy az érintett frekvenciákhoz kapcsolódó pályázati eljárások még tartanak. Hasonlóképpen, a tanács ugyancsak ideiglenesen hosszabbította meg a Fortuna Rádió Paks szolgáltatójának szerződését a Paks 96,3 MHz esetében június 18-ig, valamint a Szent István Rádió – Tokaj médiaszolgáltatójának szerződését (a Tokaj 101,8 MHz esetében) május 16-ig.
Két kereskedelmi rádió ötéves szerződés-hosszabbítási kérelméről is döntött a tanács. Ezek alapján a 97,7 Rádió 1 szolgáltatója a Szombathely 97,7 MHz frekvencián, a Méz Rádió médiaszolgáltatója pedig a Veszprém 103,1 MHz-en sugározhat tovább, 2023. június 25-ig. A Püspökladány 91,8 MHz-en üzemelő Sárrét FM szolgáltatójának hosszabbítási kérelmét viszont a testület a médiatörvény előírásának eleget téve elutasította, mert a Médiatanács korábban több jogerős határozatában is megállapította, hogy a médiaszolgáltató ismételt jelleggel megsértette a médiaigazgatási jogszabályokat.
Hatmillió forint online videókra
Négy hazai és két határon túli pályázó kapott összesen hatmillió forint támogatást a Magyar Média Mecenatúra Program tavaly meghirdetett Neumann János-pályázatának második fordulójában. Elkészül a negyedik rész is a Tiltott kastélyok című online sorozatból: a marosvécsi Kemény család várkastélyát bemutató kisfilmet a magyaridok.hu/videoriport oldalon lehet majd megnézni, ahol a korábbi epizódok is megtekinthetők. Fényképezési alapismeretek elsajátításában segít majd a Kerülj képbe! című ötrészes sorozat. A rövid epizódokat az echotv.hu oldalon követhetik majd nyomon az érdeklődők. A bonumtv.hu-n három új alkotás is elérhető lesz: kétrészes ismeretterjesztő videó készül a kiszáradás veszélyével küzdő Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodásáról, portré-reality sorozat lesz látható a nagycsalád és a karrier összeegyeztetéséről, az egyik sikeres határon túli pályázó pedig a Vajdaság magyarlakta falvait járó Tanyaszínház életéről forgathat videósorozatot. A valasz.hu oldalra készülnek a másik határon túli pályázó videói: a nyolcperces anyagokban a csíksomlyói búcsú zarándokai szólalnak majd meg.
A testület meghosszabbította a négyfordulós Neumann János-pályázat következő, harmadik fordulójának beadási határidejét, ennek köszönhetően március 20-ig még lehet jelentkezni. Erre a fordulóra az eddigiektől eltérően egyéni vállalkozók is jelentkezhetnek a támogatásért – a gazdasági társaságok, alapítványok, egyesületek, valamint közép- és felsőoktatási intézmények mellett.
Napi száz termékmegjelenítést láthatunk
A Médiatanács elfogadta az NMHH legfrissebb tanulmányát az országos kereskedelmi televíziók műsorainak termékmegjelenítéséről. A felmérés ezúttal a 2017 második félévét vette górcső alá, és az RTL Klub és a TV2 közel 3000 műsorszámát elemezte. Összesen 18 341 termékmegjelenítést azonosított be, amely 38 százalékkal több, mint 2016 azonos időszakában volt (13 269) – tehát naponta mintegy százszor találkozhattunk ilyen hirdetési formával. Az RTL Klub az egy évvel korábbi termékmegjelenéseit 70 százalékkal növelte, a Tv2-nél viszont ez a szám enyhén visszaesett. A vizsgálat az előző félévben is a csatornák saját gyártású műsoraira fókuszált, amelyek közül – az eddigi trendnek megfelelően – a tematikus magazinműsorokban tűnt fel a legtöbb termékmegjelenítés, az összes hirdetés 54,3 százalékában.
A hirdetések 96 műsorhoz kapcsolódtak. A legtöbb termékmegjelenítést tartalmazó műsorszámok tízes listájában mindössze egy Tv2-s műsor, a Mokka található, a nyolcadik helyen. A listát az RTL Klub Fókusz című műsora vezeti. A megjelenő márkák száma közel harmadával nőtt: 2016 második félévében 2019-félét láthattak a tévénézők, egy évvel később már 2652-t. A leggyakrabban megjelenő márkák a Hell, a Scitec Nutrition és a Liget Club voltak, letaszítva az élről a 2016 második félévében vezető Adidast és Nike-t a nyolcadik és a negyedik helyre.
A vizsgált időszakban 2173 esetben volt kapcsolat a termékmegjelenítés során szerepeltetett márka és az adott műsorszámot támogató cég között. Vagyis az esetek 11,8 százalékában a különböző kereskedelmi üzenetek egymást erősítették.
A teljes tanulmány elolvasható az NMHH honlapján.
Kapcsolódó cikkek
- 300 millió forint keretösszeggel indul az idei rádiós hír- és magazinműsorok pályázata
- A Médiatanács elvégezte az országos frekvenciapályázatra benyújtott ajánlatok alaki vizsgálatát
- Januártól nincs 40-es hívószám
- Súlyos jogsértés miatt 121 millió forintos hírközlési bírság a UPC-nek
- Tarolt a Gru 3 a mozikban
- NMHH Médiatanács: 25 millió forint pályázható online médiatartalmakra
- Tizedik médiaműhelyét nyitotta meg az NMHH
- NMHH Médiatanács: közel 27 millió forintból fejleszthet 15 tévé, illetve rádió
- Ál-vírusirtók emelt díjas áron, nyereményről szóló üzenetek
- Rádiós döntések a Médiatanács ülésén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.