A Kaspersky Lab Svájcba költözteti infrastruktúrájának egy részét és megnyitja első Átláthatósági Központját

forrás: Prím Online, 2018. május 16. 18:27

A Kaspersky Lab a Nemzetközi Átláthatósági Kezdeményezésének részeként infrastruktúrájának egy részét Svájcba költözteti. 

Ebbe beletartozik a legtöbb régió ügyfeleinek adattárolása és feldolgozása, a szoftverek gyártása, valamint a kibercsapdák észlelése. Annak érdekében, hogy a Kaspersky Lab biztosítani tudja a teljes átláthatóságot, felkért egy svájci bázisú független harmadik szervezetet, hogy felügyelje a tevékenységeket. 

 

 

Kép forrása: Kaspersky Lab

 

Globális átláthatóság és együttműködés

A Nemzetközi Átláthatósági Kezdeményezés – amelyet még tavaly októberben jelentett be a Kaspersky Lab – célja, hogy biztosítsa a kibertanácsadó cég elkötelezettségét és vállalja a felelősséget termékei megbízhatóságáért. Az áttelepülés a kezdeményezés kidolgozásának és megvalósításának egyik következő lépése, de referál a cég azon szándékára, hogy az ipar többi képviselőjével együtt dolgozzanak ki közösen egy stratégiát az összefogásra, és a bizalom visszaállítására. A bizalom létfontosságú a számítógépes biztonságban, és a Kaspersky Lab szerint a bizalmat ki kell mindenkinek érdemelni, ezért kész arra, hogy folyamatos átláthatósággal és elszámoltathatósággal vívja ki azt. 

 

Az új intézkedések közé tartozik számos régió ügyeleinek adattárolásának és feldolgozásának átköltöztetése, a szoftver-összeszerelés áthelyezése és az első Átláthatósági Központ megnyitása. 

 

Az ügyfelek adattárolásának és feldolgozásának áthelyezése

2019 végéig a Kaspersky Lab létrehoz egy adatközpontot Zürichben és ebben a létesítményben fogja tárolni és feldolgozni az Európában, az Észak-Amerikában, a Szingapúrban, az Ausztráliában, a Japánban és a Dél-Koreában élő felhasználóinak adatait. Ezek olyan adatok, amelyeket a felhasználók önként osztanak meg a Kaspersky Security Network-kel (KSN). A KSN egy olyan fejlett felhőalapú rendszer, amely automatikusan dolgozza fel a kiberfenyegetésekhez kapcsolódó adatokat. 

 

Szoftvergyártás áthelyezése

A Kaspersky Lab áthelyezi Zürichbe szoftvergyártásának egy részét – olyan programozási készleteket érint, amelyek a szoftverek forráskódból való összeállításához használhatók. 2018 végéig a Kaspersky Lab termékeit és kibercsapda-észlelő szabályzati adatbázisát (antivírus adatbázisok) digitális aláírással fogják ellátni Svájcban, mielőtt még világszerte a felhasználókhoz kerülnek. Az áttelepítés és az aláírás biztosítja, hogy a Svájcban összeszerelt szoftvereket független szervezet vizsgálhatja, valamint lehetőséget ad arra is, hogy az ügyfelek által kapott szoftvereket és azok frissítéseit ellenőrizhetik a forráskóddal. 

 

Az első Átláthatósági Központ megnyitása

A Kaspersky Lab termékeinek és szoftverfrissítéseinek forráskódja elérhető lesz a tervek szerint az idén Svájcban megnyíló Átláthatósági Központban. Ennek a törekvésnek nem titkolt szándéka, hogy bemutassa a különböző Kaspersky Lab termékek valódi célját: a vállalat ügyfeleinek kibercsapdák elleni védelmét. 

 

Független felügyelet és felülvizsgálat

A Kaspersky Lab úgy szervezi az adatok tárolását és feldolgozását, a szoftver összeszerelését és a forráskód elérhetőségét, hogy azt olyan független szakértők felügyelhessék, amelyek képesek egy szoftver technikai ellenőrzésére. Mivel az átláthatóság és a bizalom univerzális követelmények a kiberbiztonsági szektorban, ezért a Kaspersky Lab egy olyan nonprofit szervezet létrehozásában közreműködik, amely ezt a felelősségvállalást vizsgálná nemcsak a Kaspersky Lab, hanem más, csatlakozni vágyó cégek esetében is. 

 

A Kaspersky Lab elkötelezettsége

A Kaspersky Lab, a világ vezető kiberbiztonsági szolgáltatójaként elkötelezte magát a legmegbízhatóbb iparági szabványok mellett, beleértve a továbbított adatok védelmét, az adatokhoz való hozzáférés szigorú belső szabályzatát, és az infrastruktúrájának folyamatos vizsgálatát. Ezekkel az új tevékenységekkel a Kaspersky Lab arra törekszik, hogy jelentősen javítsa a számítógépes infrastruktúrájának ellenállóképességét minden – akár elméleti – kockázati szinten és növelje az átláthatóságát a jelenlegi és jövőbeli ügyfelei, valamint a nagyközönség számára. 

 

„Egy olyan gyorsan változó iparágban, mint a kiberbiztonság, alkalmazkodnunk kell az ügyfeleink, az érdekelt felek és a partnerek folyamatosan fejlődő igényeihez. Az átláthatóság egy ilyen igény, és ezért döntöttünk úgy, hogy átalakítjuk az infrastruktúránkat és áthelyezzük adatfeldolgozó létesítményeinket Svájcba. Azt reméljük, az ilyen kezdeményezések a kiberbiztonsági ipar globális tendenciájává válik és a bizalom politikája kulcsfontosságú követelmény lesz minden iparégi résztvevőnek.” – mondta Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab ügyvezető igazgatója. 

 

Bővebb információt a Kaspersky Lab átláthatósági alapelveiről, valamint a Nemzetközi Átláthatósági Kezdeményezésről ezen a linken olvashat.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32