Az ország legjobb ételeit keresik Magyarország első gasztrovlogjában

forrás: Prím Online, 2018. június 1. 12:41

A Falatozz.hu ételrendelő portál a Sparrow Marketing kreatív koncepciója alapján elindította a „Falatok nyomában” kampányt, amelynek célja felkutatni és bemutatni Magyarország gasztronómiai különlegességeit, és a helyi specialitásokat. 

A kampány célja, hogy létrehozza az ország legnagyobb ételközösségét, amit év végéig tíz város felkutatásával tesznek lehetővé. Magyarország legkedveltebb ételeit és a legkeresettebb házhoz szállító éttermeket a Falat Nagykövet kutatja fel, aki videókon és fotós bejegyzéseken keresztül mutatja be azokat. A kampány 10 hetes időtartartama alatt a Falatok nyomában csapata folyamatosan toborozni fogja a városok lakóit, azokat a Falat Kalandorokat, akik elmondják tapasztalataikat a helyi éttermekről, a legjobbakat pedig kipróbálják és dokumentálják a résztvevők. A gasztrovlog célja, hogy hitelesen és első kézből mutassa be a helyi kiválóságokat, ezáltal nem csak az ott élőknek, hanem a településre látogatóknak is reális képet nyújt az éttermekről és az ételekről.

 

 

Az országos kampány a finom falatok mellett a résztvevő városokat is népszerűsíti, mivel a Falat Nagykövet videóiban amellett, hogy kipróbálja az ételeket, élménybeszámolót készít és az adott települést is bemutatja. A Falatozz.hu statisztikáiból leszűrhető adatok alapján a legkedveltebb ételeket a város jellegzetes pontjaihoz rendeli, amit a saját csatornáin illusztrál. 

 

A tízhetes kampány alatt a Falat Nagykövettel találkozhatunk Győrben, Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Budapesten. A koncepció célja, hogy az év végére a közönség szavazatai alapján összeálljon egy Falat Kalauz, ami jelentősen fogja segíteni a városokba érkezőket, hogy milyen éttermeket és ételeket érdemes kipróbálniuk.

 

A Falatok nyomában első állomása Tatabánya volt, ahol a Falat Kalandor ellátogatott a VegasBurgerbe és a Don Giovanni étterembe is, amiről a beszámolók megtekinthetők a Falatozz.hu ételrendelés YouTube csatornáján. Ezen kívül a Falatozz.hu Instagram és Facebook oldalán is követhető a nagy kajakaland.

 

„Nagyon örülünk, hogy a Sparrow Marketinggel együtt létrejött ez a kreatív koncepció, hiszen számunkra az a legfontosabb, hogy megismerjük fogyasztóink véleményét. Úgy gondolom a partnereinknek is meghatározó a Falat Kaland, mivel így ők is rengeteg visszajelzést kaphatnak, ami remek lehetőséget ad az éttermük és ételeik fejlesztésére” – mondta el Veres Dániel, a Falatozz.hu cégvezetője.

Kulcsszavak: Falatozz.hu weboldal

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32