A 80-as, 90-es évek slágerei között érkeznek a MÁVINFORM hírei
Újabb rádiófrekvencián érkeznek menetrendszerűen a MÁVINFORM rövid hírei. Július másodikától a 80-as és 90-es évek könnyűzenéit felvonultató Sláger FM 103,9-es hullámhosszán is tájékozódhatnak a vonattal utazók a vasúti közlekedés legfontosabb híreiről. A körülbelül fél perces hírblokkok fókuszában a budapesti elővárosi vasúti közlekedéssel kapcsolatos információk állnak. A Sláger FM Budapesten és környékén sugároz, de interneten keresztül országosan is elérhető.
Hétfőtől már a Sláger FM-en is hallhatók a legfrissebb vasúti információk. A MÁVINFORM rövid hírei, illetve bejelentkező munkatársai reggel a 6:30-kor, 7:30-kor és a 16 órakor kezdődő hírblokkokban adnak tudósítást a legfontosabb, főként a budapesti agglomeráció vasúti közlekedését érintő aktualitásokról.
A MÁVINFORM – amely közel 35 éve, 1984 nyara óta nyújt tájékoztatást a médián keresztül – három éve újította meg hírszolgáltatását és több rádiónak is élőben tudósít, azonban most először jelentkezik olyan kereskedelmi rádióállomáson, ahol a zenéé a főszerep.
A MÁVINFORM balesetek és vasútforgalmi nehézségek esetén a jelentősebb utazási változásokról sajtóhírt ad ki az MTI-nek, valamint a helyi és országos rádióknak. Ezek a vasúti közlekedéssel kapcsolatos aktuális információk a négyszázezres letöltésű, már vonatjegy vásárlására is használható Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazásban, valamint a MÁV-csoport honlapjának (www.mavcsoport.hu) MÁVINFORM rovatában olvashatók (ezek rendszeresen, a szükséges mértékben frissülnek az utasok gyors tájékoztatása érdekében).
A MÁVINFORM hétköznaponként rendszeres és aktuális hírekkel áll a rádióhallgatók, az utasok rendelkezésére. A rövid, 30-60 másodperces vasúti hírek az utazási csúcsidőszakra fókuszálnak, ezért a reggeli és a délutáni órákban hallhatóak munkanapokon, hétfőtől péntekig. Minden olyan hírt közzé tesz, amely az utasok széles körét érinti, legyen az egy baleset, berendezés műszaki hibájából eredő fennakadás, ünnepi közlekedéssel kapcsolatos menetrendi változás.
Kapcsolódó cikkek
- Már kétszázezernél is többen használják a Vonatinfó applikációt
- Modern technológiák a MÁV-nál
- Hív a Sziget, jár a MÁV!
- A MÁV átállt az új, hárommilliárdos, informatikai háttérrel támogatott közlekedésfejlesztési rendszerére
- Okostelefonon is bemutatható az e-vonatjegy
- Már a teljes magyar vasúti menetrend is elérhető a Google Térképen
- Változik a MÁVDIREKT hívószáma
- Mérnök informatikusnak jelentkezel? Vár a MÁV!
- Új jegyértékesítési rendszer bevezetésén dolgozik a MÁV-START
- Túl a százezren a Vonatinfó
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.