Kevesebb stressz és játszva tanulás a Hipersuliban
Ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára már mindennapos gyakorlat: egyre több tanár használ a tanórák keretében okostelefonos alkalmazásokat, amelyek a diákok számára a tananyagot érdekesebbé, az órát interaktívabbá teszik. Friss felmérés mutatja meg az okostelefon használat előnyeit.
2015-ben öt iskolával indult, majd 2017-re 16-ra bővült a Telenor digitális oktatási módszertani programja, a Hipersuli, mely innovatív módszerekkel segíti a fiatalokat a tanulásban, a pedagógusokat pedig az oktatásban. Egy friss felmérés* eredményei azt mutatják, hogy a diákok szerint az okostelefon tanórai használata az érzelmi és praktikus szempontok mellett számos tanulási előnnyel is jár.
„Szinte nem is vesszük észre, hogy tanulunk”
A középiskolások többségének ma már van okostelefonja, és egyre több tanár építi be ezeket az eszközöket az oktatásba. A szemléltetésen túl az alkalmazásokkal a tanulók hatékonyabban vonhatók be az órai munkába, azokon aktívabban vesznek részt. Az okostelefon használat sok esetben érdekesebbé, könnyebben tanulhatóvá teszi a tananyagot is.
A felmérésből kiderül, hogy a diákok szerint a tanórai okostelefon használat legfontosabb tanulási előnyei, hogy munkájukra azonnali visszajelzést kapnak, könnyebben tudnak jó jegyet szerezni, a telefonnal jól lehet gyakorolni, és könnyebb, hatékonyabb így a tanulás.
A diákok a felmérésben érzelmi szempontokat is említettek. Figyelemre méltó, hogy a gyerekek az órai okostelefonozást nem a „menősége” miatt szeretik. Úgy tapasztalják, hogy az okostelefonok különlegessé, interaktívvá teszik az órákat, ezeken a foglalkozásokon nem izgulnak, kevésbé stresszelnek, amikor tesztek írnak. A diákok fontos szempontként említették továbbá, hogy a telefonok segítségével az órák játékosabbak, és ennek köszönhetően sokszor nem is veszik észre, hogy valójában tanulnak.
A felmérés az okostelefon használat praktikus szempontjaival kapcsolatban is megkérdezte a diákok véleményét. A gyerekek szerint nagy előnyt jelent, hogy az okostelefonokkal végzett „röpdolgozatok” segítik a dolgozatokra való felkészülést, a feladatok megoldása pedig lényegesen gyorsabb, a gyerekek egyből visszajelzést kapnak az eredményről. Papíron ez lassabb, időigényesebb lenne. A diákok azt is hozzátették, hogy a telefonok segítségével jóval könnyebb megérteni a tanárok elvárásait, és az sem utolsó szempont, hogy használata környezetbarát, hiszen miközben okostelefonnal tanulnak, nem használnak papírt.
„Ma már rendszeresen, majdnem minden tanórán használunk okostelefonos alkalmazásokat. Úgy gondolom, ha a gyerekeknek „csak” a tanuláshoz, az órai munkához való hozzáállása javul, az már egy olyan eredmény, amiért érdemes lehet a mobileszközök tanórai használatát kipróbálni” –mondta Havassy András gimnáziumi földrajztanár, a Hipersuli oktatási módszertani program egyik tanára, aki évente végez felmérést diákjai körében, hogy megismerje véleményüket.
„A mostani felmérés is megerősíti, amit már a Hipersuli indulásakor gondolt a Telenor: az információs technológia oktatásban való alkalmazása élvezetesebbé teszi a tanulást. Ezáltal pedig a diákok motiváltabbakká válnak, hogy aktívan részt vegyenek az órákon. Bár még javában tart a nyári szünet, a Hipersuliban ilyenkor sem áll meg a munka: augusztusban a projektben résztvevő tanári közösség éves találkozójára készülünk. A találkozón résztvevők tudást cserélnek, megosztják egymással tapasztalataikat, ezzel is biztosítva a program folyamatos fejlődését” - mondta Koren Balázs, a Telenor Hipersuli programjának szakmai vezetője.
__________
* A kérdőívet 2018-ban 236, 13-19 éves diák töltötte ki. Forrás: Havassy András: Diákvélemények az órai okostelefonozásról (2018); https://havassy.wordpress.com/2018/07/02/diakvelemenyek-az-orai-okostelefonozasrol-vol-3/
Kapcsolódó cikkek
- „2025-re veszi fel a versenyt az önjáró villanyautó a robbanómotorossal”
- Az E-tanoda diákjai a kompetenciateszteken is javulást értek el
- Érintésmentes fizetés Telenor karkötővel
- Hogyan készüljön a fesztiválszezonra a szülő és hogyan a gyerek?
- Huawei és Samsung okostelefonok a Telenor ajánlatában
- Magyarország önálló, 310 m2-es országstanddal mutatkozott be a BETT Show-n
- A Telenor évi 40 óra tanulásra ösztönzi a munkavállalóit
- Az amerikai diákoknak zsebben a tudás
- Készülékbiztosítás is köthető a Telenornál
- Hamarosan indul az előrendelés a Telenornál az iPhone 8 és az iPhone 8 Plus telefonokra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.