Panorámakeretek a Balaton körül
A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség idei közös újítása, hogy a nyár folyamán látványos fotókeret installációk kerültek a Balaton köré, ahol megörökíthetjük a Balatonon töltött legszebb pillanatokat.
A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség a nyár folyamán 17 különleges helyszínen, gyönyörű balatoni panorámára néző fotókeret installációkat helyezett el, ahol csodás képek születhetnek a festői szépségű tóról. „A MOL Nagyon Balaton indulása óta fontosnak tartjuk a Balaton megítélésének erősítését, mind a magyar, mind a külföldi idelátogató turisták szempontjából. Ez elsősorban a régió legizgalmasabb fesztiváljain, kulturális eseményein keresztül valósul meg, egymilliónál is több vendéget vonzva évente a Balatonra. Ezekkel a Balaton körüli panorámapontokkal szeretnénk felhívni a figyelmet a balatoni táj szépségére, ami mellett sokan hajlamosak vagyunk csak úgy egyszerűen elhaladni. Így viszont fotók és posztok ezrei születnek minden évszakban a Balaton körül.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója.
A Panorámakereteknél érdemes megállni egy-egy percre és átélni az élményt, közben pedig megörökíteni egy közös fotóval a páratlan kilátást és az adott pillanatot. Jó programpont lehet ez akár egy balatoni nyaralás közben, vagy egy laza hétvégi bicajozás során.
A Panorámakereteket a tó számos pontján meg lehet találni, többek között Balatonalmádin a Sóhajok hídja mellett a vízparti sétányon, Csopakon a Petőfi utcában, a Jásdi és Tamás pincék fölött, Révfülöpön a Rózsakertben, Keszthelyen a parti sétányon a Szigetfürdő előtt, Fonyódon a Panoráma sétányon, ahonnan csodás kilátás nyílik a Badacsony-hegyre. Készíts fotót a Balatongyöröki Szépkilátónál vagy Balatonbogláron a Gömbkilátó alatt, és posztold #molnagyonbalaton #hellohungary hashtagekkel!
További információ: https://molnagyonbalaton.hu/programok/a-legszebb-balatoni-fotohelyszinek
Fotók: Hölvényi Kristóf
Kapcsolódó cikkek
- Új Nikon fejlesztések
- Nánási Pál mobilfotós tippjei
- Új trend aranyozza be az Instagramot
- A fotós Tomas Sentpetery kedvelt európai úti célok helyszínein ás a dolgok mélyére
- Az új, rögzített gyújtótávolságú telefotó objektív a Nikon kínálatában
- Új kategóriákat vezetnek be a Sony World Photography Awards-on
- A Sony bemutatta a népszerű RX100 sorozat kompakt kiadását
- A Nikon egy esküvői fényképezéssel foglalkozó lookbookot ad ki
- Három LUMIX modellhez adott ki firmware-frissítést a Panasonic
- Technológia és geológia kéz a kézben
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!