Drónokat is használ az E.ON a hálózati hibák felderítésére

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 19. 14:49

Az E.ON öt üzemében kezdték meg a dróntechnológia alkalmazását a szakemberek. A dupla kamerával felszerelt ipari drónok emberi szemmel nem érzékelhető eltéréseket is kiszűrnek, így a villamos hálózaton keletkező hibák korai beazonosítására az eddigieknél jelentősen hatékonyabb lehetőséget adnak. 

Az E.ON által használt drónok a világ legnagyobb drón gyártójának termékei, amiket kimondottan nyomvonalas létesítmények bejárására terveztek. Az eszközöket jelenleg az energiavállalat győri, pécsi, debreceni, nyíregyházi és szolnoki üzemeiben használják a szakemberek. 
 
 
A drónok alkalmazásának célja kettős: az egyik, hogy azt a rendszeres hálózat ellenőrzést, melyet eddig a szakértők végeztek el az E.ON nagy- és középfeszültségű hálózatán, részben az új technológia segítségével valósítsák meg. Az E.ON által üzemeltetett légvezetékes nagy- és középfeszültségű hálózat hossza 35.000 km. A feladat nagyságrendjét, kapacitásigényét jól jelzi, hogy ez a méret hozzávetőleg a Ráktéritő hosszának feleltethető meg, az új eszközökre tehát folyamatos igénybevétel vár.  
 
A másik kiemelt cél a drónok használatából adódó többlet információk alapján a hibák észlelési hatékonyságának növelése, azok minél korábbi észlelése. A drónok egyszerre vannak felszerelve 30x-os optikai zoommal rendelkező kamerával és hőkamerával. A nagy teljesítményű zoom lehetővé teszi a hálózati elemek vizsgálatát biztonságos távolságból, valamint részletes képet nyújt olyan irányokból is, amelyeket eddig – a „földi” bejárás során – nem lehetett megfigyelni. A hőkamera a legkisebb hőmérsékleti eltérést is képes kiszűrni, így a szabad szemmel nem, vagy csak nehezen észrevehető hibák beazonosításában elsődleges fontosságú segédeszköz. Ezt az eszközt az energiavállalat néhány éve a „földi” hálózati diagnosztikában már eredményesen használja, a hőkamera „szárnyas” változatával most tovább bővül ennek az eszköztípusnak az alkalmazási köre.
Az új, innovatív eszközök használatához speciális szaktudás szükséges, így első körben tíz E.ON-os villamos szakember kapja meg az eszköz használatához nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati oktatást.
 
Az energiavállalat a közeljövőben teszteli, hogy milyen munkák során lehet még bevetni a drónokat, várhatóan a rendkívüli időjárási események utáni gyors hálózati felderítésre vagy gallyazási tevékenységek ellenőrzésére is eredményesen alkalmazható lesz az új technológia.
 
Kulcsszavak: drón E.ON

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32