Újabb kampány a bántalmazás ellen és a tudatosabb internethasználatért

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 27. 18:13

A Cartoon Network csatorna a Kék Vonal Gyerekkrízis Alapítvánnyal és az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületével (OFOE) karöltve idén is folytatja Aki ver, az nem haver című figyelemfelkeltő kampányát a bullying, azaz a gyerekek online és fizikai térben elkövetett bántalmazása ellen az iskolák, a média, valamint népszerű kampánynagykövetek bevonásával.

A kampány részeként egy hónapon keresztül látható a vadonatúj, Aki ver, az nem haver c. kampányfilm a Cartoon Network csatornán. A film szereplői és egyben a kampány nagykövetei olyan, a gyerekek számára is hiteles véleményvezérek, mint DABLTY Trunk Tomi (sneakerhead, vlogger, közösségi média véleményvezér) és Bánki Beni (slammer, versmondó, közösségi média véleményvezér) – utóbbi egyben szövegírója is az újszerű, mozgalmas klip jellegű filmnek, amelyben egy iskolai kosárlabda csapat tagjai bántalmaznak egy csapattársukat online és élőben.

 

A csatorna megbízásából készült tavalyi kutatás szerint a bullying, azaz a gyerekek egymás közötti bántalmazása az esetek kilencven százalékában az iskola fala közt zajlik vagy onnan indul és esetenként az online térben folytatódik, ezért a szervezők idén az iskolai szemléletváltást, illetve a pedagógusok és rajtuk keresztül az iskolások edukációját tűzték ki célul. A Cartoon Network elismert szakértők bevonásával átfogó tanóravázlatokat fejlesztett a 6-12 éves korosztály számára, amelyek segítségével a tanárok közérthető, játékos, ugyanakkor informatív formában taníthatják a gyerekeket a szolidáris, baráti, toleráns viselkedés alapjaira, az internetes viselkedés etikettjére. A tananyag az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete ajánlásával és segítségével több ezer pedagógushoz jut el elektronikus formában, valamint különböző szakmai fórumokon, konferenciákon. Az elkészült tanóravázlatok bárki számára, ingyenesen hozzáférhetők a Cartoon Network Aki ver, az nem haver oldalán is.

 

 

Nicolette Ehrlich, a Cartoon Network közép- és kelet-európai marketing- és PR-menedzsere:

A gyerekek közti bántalmazás nem újkeletű dolog, gyerekközösségekben mindig is jelen volt, jelen lesz, a világirodalom számos alapműve és egyre több alkotás, sajtóhír szól arról, hogy a gyerekközösségek tagjai kiközösítik, piszkálják, csúfolják egymást. Tavalyi, IPSOS- kutatásunk szomorú eredménye arra hívta fel a figyelmet, hogy a probléma égető, nem lehet róla eleget beszélni. Számunkra, akik egy elismert és népszerű gyerekcsatorna vagyunk, erre két lehetőségünk van: figyelemfelhívó szpotokat gyártani és sugározni, amely több millió gyerekhez, szülőhöz, nappaliba jut el a képernyőn keresztül, valamint a témában kompetens szakértő partnerek bevonásával eljutni a gyerekvilág azon színterére, ahová egyébként nem, azaz az iskolákba.

 

Szekszárdi Júlia, az OFOE elnöke:

A zaklatás és az utóbbi években az internetes zaklatás témaköre markánsan jelen van az OFOE tevékenységében, a kampány tehát egy folyamatba illeszkedik, és remélhetően segít ráirányítani a figyelmet erre a sokat emlegetett problémára. Fontosnak tartjuk, hogy az internet jelenlétét kísérő általános morális pánik – amely a szülőket és a pedagógusok egy részét is hatalmába keríti – nem bénítja meg őket, amikor a problémák megelőzésén, illetve az óhatatlanul megjelenő konfliktusok kezelésén kell dolgozniuk. A honlapunkon is terjesztett tananyag a pedagógusok részéről olyan megközelítési módot feltételez, amelynek lényege, hogy a gyerekeket fel kell készíteni a várható gondokra, esetleg bántásokra, ezek kezelésére. A felkészítés első lépése a gyerekek pozitív énképének, belső stabilitásának megerősítése, hiszen csak erre alapozva fejleszthető a megküzdés képessége, a problémaazonosításnak és a konstruktív problémakezelésnek a kompetenciái. Ez azonban akkor járhat eredménnyel, ha maga a pedagógus is stabil személyiség, nyitott, asszertív és megfelelően felkészült a váratlan helyzetek kezelésére. Bízunk abban, hogy a tananyag felhasználói egymással is kapcsolatba lépve megosztják tapasztalataikat, kölcsönösen segítik egymást ebben a tevékenységben.

 

Bánki Beni, kampánynagykövet, slammer, előadó, közösségi média véleményvezér:

Több online platformon is aktív vagyok, ahol fiatalok tízezrei követik a tevékenységemet. Úgy érzem, hogy az így szerzett népszerűségemet nem öncélúan kell használni, hanem fontos dolgokra felhívni általa a figyelmet. Ezért felelősséget kell vállalnom, hiszen az online bullying elsősorban az én generációmat érinti. Naponta találkozom én is ezzel a jelenséggel, és úgy kezelem, hogy vagy egyáltalán nem reagálok a negatív megnyilvánulásokra vagy pozitív választ adok, ami kizökkenti a zaklatót a komfortzónájából. A név és arc nélküli trollokat nem szabad »etetni«, ha viszont építő jellegű kritikát fogalmaznak meg velem szemben, akkor azt megfontolom a fejlődésem érdekében és megköszönöm a segítő szándékot.  A bántalmazás semmilyen körülmények közt nem elfogadható, de a téma olyan összetett, hogy széles társadalmi összefogásra van szükség a mentálhigiénés szakemberektől kezdve a korosztályommal legszorosabb kapcsolatban lévő influencerekig, és azt a gyerekeknek is tudniuk kell, hogy a problémájukkal nincsenek egyedül, ha baj van.

 

Trunk Tomi DABLTY, Véleményvezér, vlogger, sneakerhead, kampánynagykövet:

Nagyon büszke vagyok, hogy a CARTOON NETWORK 2018-as anti bullying nagykövete lehetek. A közös munka folyamán láttam, hogy mennyire komolyan vesznek minket, fiatalokat, gyerekeket, a gondolatainkat. Beni is és én is  a saját érdeklődésünket, erősségünket belevihettük a kampányba.  Az, hogy a kampány fő üzenete az is, hogy sokfélék vagyunk, annak külön örültem. Hiszen az új generációról szoktam előadásokat tartani, és csak megerősíteni, tudom, hogy a gyakran egy kalap alatt emlegetett Z-generációs fiatalok igenis színesek és sokfélék.

 

Aki nézi a videóimat a DABLTY YT csatornán, az tudja, hogy ezekre a pozitív gondolatokra a videóimban is mekkora hangsúlyt fektetek. Arra törekszem sarkallni az online közösséget, hogy a komment szekcióban valóban értékes viták legyenek. Voltak már olyan cipőkiadások, tengeren túl, amik, arról szóltak, hogy közösségeket megbékítsenek. De nagyon örülök, hogy az első anti bullying sneaker itt valósult meg Magyarországon.

 

Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője:

Tapasztalataink szerint a kortárs bántalmazás problémaköre minden iskolában jelen van, melynek során az áldozatok és bántalmazók mellett, a szemlélődő gyerekek is kulcsszereplők. A 116 111 Lelkisegély vonalra érkező megkeresésekből úgy látjuk, hogy nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek és a pedagógusoknak is segítségre, támogatásra van szükségük ahhoz, hogy a zaklatás, és az utóbbi években egyre nagyobb problémává váló internetes zaklatás eseteit felismerjék, megfelelően kezeljék, és lehetőség szerint megelőzzék. A bántalmazás semmilyen formában nem fogadható el, fontos, hogy a gyerekek tudjanak arról, hogy kitől és hogyan kérhetnek segítséget. A 116 111 Lelkisegély vonal elérhető minden gyerek számára, és a segítő beszélgetésen túl az iskolával együttműködésben konkrét segítséget is tudunk ajánlani a gyerekeknek.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32