Gyakornoki programban készülnek fel a jövő pedagógusai
A legmodernebb oktatási módszereket sajátítják el azok a fiatal tanárok, akik a Microsoft gyakornoki programjának első fázisában készülnek fel a 21. századi oktatás kihívásaira. Ők a további szakaszokba bekapcsolódó pályakezdő társaikkal együtt lehetnek a tanítás digitális átalakulásának katalizátorai.
A huszonegyedik századi oktatási módszerek sokat javítanak a jövő generációinak életkilátásain, hiszen a digitális világban elengedhetetlen képességekhez segítik hozzá őket. Vezető globális technológiai vállalataként a Microsoft sokat tesz az oktatás digitális átalakításáért annak érdekében, hogy a fiatalok minél élvezetesebben tegyenek szert minél több hasznos tudásra az iskolákban.
Ennek jegyében a cég Magyarországon is elindította pályakezdő tanároknak szóló gyakornoki programját. Ebben első körben 22, az ország különböző részeiből érkezett pedagógusnak nyílik alkalma a legmodernebb digitális oktatási módszerek elsajátítására, hogy ezek birtokában az oktatás digitális forradalmának zászlóvivői lehessenek.
Az immár tíz országban két éve sikerrel futó gyakornoki programhoz most négy új ország 300 tanára csatlakozott, köztük 22 magyar is. Ők egésznapos tréninget vettek részt Nádori Gergely, a Tanárblog és a 21. századi iskola című könyv egyik szerzőjének szakmai vezetése mellett. A következő hetekben egészen rendhagyó oktatási módszerekkel ismerkednek meg. Többek között megtanulják, hogyan lehet érdekes kísérletekkel felkelteni a diákok figyelmét, azt bemutatva például, miként kell elemet készíteni citromból. De a gyakornoki program része az a tudás is, hogyan lehet és érdemes bevetni a tanórán a Minecraft-ot, ahogyan a tanári attitűdmérés és a 21. századi tanulástervezés alapjainak elsajátítása is. A tanári közösségek és a kifordított osztályterem előnyeit és buktatóit digitális szemináriumokon, webináriumokon ismerhetik meg, valamint lehetőségük nyílik egy, a digitálisan oktatásban élenjáró tanár napját követni.
A program második alkalmán a projektmódszer elméletét járják körül a fiatalok, az ehhez kapcsolód projektfeladatuk a First Lego League verseny aktuális fordulójába jutott projektek pedagógiai vizsgálata lesz. A későbbi összejöveteleken az innovatív pedagógiai elméletek (értékelés, visszajelzés, önszabályozó tanulás, egyéni utak támogatása, együttműködés) mellett olyan technikai eszközök lesznek a napirenden, mint a micro:bit microkontroller és a Hacking STEM (maker) filozófia.
A program gyakornokainak többsége a Microsoft innovatív iskoláiból érkezett. Ezekben az intézményekben az ország legnyitottabb tanárai több éve és szervezett módon kerülnek közelebb a tanítás folyamatát forradalmasító digitális technológiákhoz. Ezzel párhuzamosan a most elindult gyakornoki program olyan gyakorlati ismereteket ad, amelyek a 21. századi iskola kihívásaira készíti fel a tanárokat. Az ezeket megszerző fiatal pedagógusok egyéni projekteket vállalhatnak, amelyeket a saját osztálytermeikben végezhetnek el, majd a tapasztalataikról szóló dokumentációt kollégáikkal is megoszthatják.
„A kezdeményezésnek abban is komoly szerepe van, hogy a pályakezdők motiváltan, eredményesen, a tanári hivatás mellett kitartva végezhessék a munkájukat” – véli Merényi Ádám, a Microsoft oktatási üzletágának magyarországi vezetője, aki szerint a végzett gyakornokokra annak felelőssége hárul, hogy értékes tudásukat továbbadják tanártársaiknak.
„A program során szeretnék olyan, a gyakorlatban is jól használható módszereket elsajátítani, amelyek színesítik a pedagógiai módszertáram. A látássérült, valamint az intellektuális képességzavarral élő gyermekek digitális jártassága a sérülésükből adódóan gyakran szegényes. A képzés alatt megszerzett tudással azonban közelebb tudom segíteni a gyerekeket a digitális világhoz” – tette hozzá Krénusz Kata, a Gyengénlátók Általános Iskolájának pedagógusa.
A Microsoft különböző, az oktatás digitális átalakítását célul kitűző programjai eddig összesen mintegy húszmillió tanárt értek el a világ mintegy 240 országában.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft-élmények a Kutatók Éjszakáján
- Több mint negyedmillió Minecraft-kockából épült fel a virtuális Magyarország
- Tanul a gyerek, ha játszik
- Összefogás a gyerekek digitális oktatásáért
- Ingyenes hozzáférés a Minecraft oktatási verziójához
- Londonban mutatkozik be az oktatás jövője
- Csaknem félmillióan vettek részt a Microsoft 48 órás Skype-maratonján
- Kódolást hozott a Mikulás a Mozgásjavító Iskolába
- Elindult a Minecraftország mozgalom
- Megint 48 órás Skype-maratont hirdet a Microsoft
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.