NMHH: az előfizetők kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt

forrás: Prím Online, 2019. január 6. 12:39

Egyre többen élnek a határozott idejű, azaz hűségidős szerződésekre vonatkozó szabályok 2017 őszén életbe lépett változásai által kínált lehetőségekkel – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) távközlési szolgáltatások használatát lakossági körben vizsgáló 2018-as felmérésének előzetes adataiból. 

Az új előfizetők kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, tíz megkérdezettből kilenc teljesen elégedett a határozott idejű szerződésével, viszont a 2018-ban szerződést kötött előfizetőknek csak alig hatvan százaléka tudta, hogy a készülék nélküli hűségidőplafon egy évre csökkent.

 

Az NMHH évek óta végez átfogó, országos kutatásokat különböző témákban – így többek között az egyes távközlési (elektronikus hírközlési) szolgáltatások használatát is minden évben vizsgálja a lakosság körében –, ezek kiemelt eredményeit, összefoglalóit a honlapján folyamatosan közzéteszi. A felmérések azzal a céllal készülnek, hogy a hatóság pontosabban lássa és megértse a felhasználók szokásait és véleményét, illetve megbízható becsléseket tudjon adni ezek várható időbeli változásaira, a piacon prognosztizálható trendekre. A szolgáltatások lakossági használatát vizsgáló 2018-as országos kutatás végleges eredményei tavasszal várhatók, de már az előzetes adatokból is következtetni lehet arra, hogyan változtak a felhasználói szokások, vélemények, esetleges problémák típusai a határozott idejű – hűségidős – szerződésekkel kapcsolatos hírközlési szabályok 2017 őszén életbe lépett változásai óta. 

 

2017-ben módosult például – az NMHH kezdeményezésére –, hogy határozott időtartamú előfizetői szerződés a korábbi két évvel szemben már csak maximum egy évre köthető, kivéve, ha a szerződéshez készülékvásárlás is kapcsolódik, ebben az esetben a felső korlát továbbra is két év. A szolgáltatónak a hűségidős szerződés megkötése előtt minden esetben fel kell ajánlania a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés lehetőségét is, tájékoztatva a szerződő felet a részletes feltételekről. A törvénymódosítás értelmében a hűségidő lejárta után az új, határozatlan idejű szerződés havidíja, illetve a szolgáltatás egyéb feltételei nem lehetnek hátrányosabbak a korábbi, hűségidős szerződésben szereplő feltételeknél, és az előfizető a határozatlan idejű szerződését bármikor jogosult azonnali hatállyal, jogkövetkezmény nélkül felmondani. Szintén fontos változás, hogy a szolgáltatónak az előfizető kérésére ingyenesen hálózatfüggetlenné kell tennie azt a készüléket, melyet határozott időtartamú szerződéssel kedvezményesen adott el, és időközben lejárt a hozzá tartozó előfizetői szerződés, vagy ha az előfizető a számhordozás során a készülék árát kifizette még a szerződés ideje alatt.

 

Az elmúlt egy évben az előfizetők kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt

Kiderült az NMHH felméréséből, hogy aki kötött határozott idejű szerződést a szolgáltatójával, az általában nem bánta meg: nagyjából a megkérdezettek 90 százaléka mondta azt, hogy utólag is jó döntésnek tartja. Akik 2018-ban kötöttek ilyen típusú szerződést, azok kétharmada élt az új szabályozás adta nagyobb szabadsággal, és csak egy évre vállalt hűségidőt, ellentétben azokkal, akik az új szabályok életbe lépése előtt, 2017-ben kötöttek hűségidős szerződést: ezeknek az előfizetőknek a 90 százaléka ugyanis még két évre írt alá. 

Tíz megkérdezettből kilenc arról számolt be, hogy még semmilyen gondja nem volt a hűségidős szerződésével, illetve semmilyen hátrány nem érte miatta. 2017-ben minden ötödik családban járt le valamilyen hűségidős szerződés, de a túlnyomó többség – 79 százalék – ugyanannál a szolgáltatónál kötött újra határozott idejű szerződést, és mindössze 4 százalékuk váltott szolgáltatót a hűségidő lejártával. Akik maradtak a szolgáltatójuknál a hűségidő letelte után is, azok közül csak minden tizedik számolt be arról, hogy magasabb számlát kapott ugyanazért a csomagért. Egy adott szolgáltató melletti elköteleződés fő motivációja egyébként a kutatás alapján egyértelműen az volt, hogy így olcsóbb a szolgáltatás: a felhasználók kétharmadánál ez volt a legfontosabb szempont, ezt követte – minden hetedik válaszadó esetében – indokként, hogy a hűségidő alatt nincs áremelés, és így kiszámíthatóbbak a családi kiadások.

 

Az érintettek közel fele ismeri a kártyafüggetlenítési lehetőséget

A 2018-ban hűségszerződést aláírók közel fele hallott arról, hogy a régi szolgáltató kérésre köteles kártyafüggetlenné tenni a tőle vásárolt készüléket mobilszolgáltató-váltásnál. Tízből pedig hatan voltak tisztában azzal, hogy – hacsak nem vásárolnak készüléket – kettő helyett már csak egy évre kell elköteleződniük.

 

Minden szabályváltozás során – különösen, ha az bonyolult módosításokkal jár – nagyon fontos, hogy a szolgáltatók ügyintézői aktívan és teljeskörűen tájékoztassák a felhasználókat a lehetőségeikről. A megkérdezettek a válaszaik alapján szinte csak rajtuk keresztül kötöttek hűségidős szerződést: 68 százalékuk személyesen, 29 százalékuk telefonon – online felületen csak elenyésző számban. A közelmúltban hűségidős szerződést kötött ügyfelek közül tízből hét válaszolta azt, hogy a szolgáltató tájékoztatta a szerződéskötés előtt, mennyit kellene fizetnie egy- vagy kétéves hűségidő esetén, illetve azt is, hogy mennyit határozatlan idejű szerződéssel.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32