Magyar startup hozza össze az európai előadóművészeti világot
Szakmai “társkereső” applikációval robban be az európai piacra 2019 januárjától egy magyar startup cég. Ha az előadóművészetben dolgozol, most Európán átívelő együttműködéseknek lehetsz részese a StageHive segítségével. A közösségi finanszírozás funkcióval pedig projektjeidet pénzügyileg is előmozdíthatod, hiszen a platform a közönség számára is nyitott lesz.
Magyarországról indul útjára az az izgalmas startup kezdeményezés, mely az előadóművészeti szcéna szereplői részére kínál hiánypótló funkciókat. A 2019 januártól startoló StageHive használatával leegyszerűsödik a kapcsolatteremtés a szakemberek között, legyenek akár tapasztaltak vagy pályakezdők.
A StageHive ötletgazdái és alapítói Meczner Vera művészmenedzser és Cortés Sebastián koreográfus-rendező, akik több mint két éve, egy baráti beszélgetésből kiindulva jutottak arra a felismerésre, hogy sok esetben előbbre vinné a művészeti projektek sikerét, ha a már meglévő kapcsolati hálót - a modern kihívásokhoz igazodva - átláthatóbban és rugalmasabban lehetne használni, és ki is lehetne belőle tekinteni egy szélesebb színtérre. Különösen igaz ez nemzetközi fronton.
Mindezek alapján született a szakmai „társkereső” ötlete, mely a közösségi hálózatok elvén működik. Miután a felhasználó feltöltötte saját profilját, abban megjelölte a vele kapcsolatos legfontosabb információkat, bátran böngészhet a többiek között. Itt az alapadatokon és referenciákon túl az is megjelenik, hogy kik dolgoztak már korábban együtt. A regisztráció és az alapfunkciók ingyenesek, annak érdekében, hogy minél dinamikusabb közösség jöjjön létre a platform segítségével.
A felhasználók feltölthetik a megvalósítani kívánt vagy már folyamatban lévő projektjeiket is, amelyekhez így csatlakozni lehet. Ha például egy táncszínházi előadás vendégjátékához hiányzik egy díszítő, az appal könnyebben megtalálják egymást a felek. Sőt, a feltöltött projektek azoknak is hasznosak, akik tudásukat szeretnék kamatoztatni, de hiányzik hozzá az induló ötlet vagy nem szeretnének önállóan belevágni a kalandba. Magánszemélyek mellett pedig kulturális szervezetek és intézmények is csatlakozhatnak a hálózathoz.
Ráadásul a StageHive Európa-szerte ad majd alkalmat a projektalapú együttműködésekre, ugyanis hazánkon kívül első körben Lengyelországban, Németországban és Ausztriában, majd később újabb államokban vezetik be az appot.
A StageHive a színházi, komolyzenei, táncművészeti és újcirkuszi műfajokban közreműködő alkotókat és szakembereket célozza, a színészektől a látványtervezőkön és technikai szakembereken át a producerekig és menedzserekig. Van azonban egy másik kapu is, melyhez a nézőket invitálják. Ők ugyanis a crowdfunding, vagyis közösségi finanszírozás módszerével számukra kedves projekteket támogathatnak anyagilag.
A virtuális tér lehetőségeinek kihasználásával proaktív, mobilis, közös európai gondolkodást segíthet elő a startup, melynek sokatmondó a szlogenje is: “Meet online, work on stage”. A regisztráció nem több mint egy klasszikus közösségi platform esetében, a szakmai lehetőségek tárháza viszont végtelen, és csak rajtunk áll, hogy ezek közül mit aknázunk ki.
A StageHive a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő inkubációs befektetési programján keresztül szerzett 9 millió befektetést.
Kapcsolódó cikkek
- Útmutató weboldal és tanácsadó vloggerek támogatják a gyerekek biztonságosabb netezését
- E-kárbejelentő: QR kódot kapnak az Allianz ügyfelei
- MKB Fintechlab: kimagasló nemzetközi érdeklődés az idei inkubációs program iránt
- Így készül a Taxify a szilveszteri és újévi taxiforgalomra
- Látássérülteken segít a Huawei új alkalmazása
- Letölthető Magyarország első online térképes útikalauz szolgáltatása
- Applikáció a gyermekek és a család védelméért
- Szeretnének, de mégsem mernek vállalkozni a magyar fiatalok
- A Cellum közreműködésével vadonatúj külsőt és új funkciókat kapott az Erste MobilePay
- Készítse fel vállalkozását az ünnepi rohamra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.