Egyre több a szabálysértő drónreptetés
Egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. 2018-ban több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében. A társaság minden alkalommal megtette a szükséges intézkedéseket.
A drónok terjedése az előttünk álló évek egyik legnagyobb kihívása és üzletfejlesztési lehetősége egyben. A pilóta nélküli légijárművek nem megfelelő alkalmazásának azonban repülésbiztonsági szempontból komoly kockázata van. Legutóbb a London-Heathrow-i repülőtéren függesztették fel a forgalmat drónészlelés miatt, korábban, ugyancsak Nagy-Britanniában a gatwicki futópályát zárták le másfél napra. A repülésbiztonságot veszélyeztető, szabálytalan drónreptetések száma Magyarországon is jelentősen nőtt. 2018-ban tizenhárom drónészlelésről szóló jelentés érkezett a repülőgépek személyzetétől a HungaroControlhoz, míg 2017-ben összesen három ilyen jelzés volt, 2016-ban pedig egy sem. Az egyik legkirívóbb eset tavaly novemberben történt, amikor egy érkező járat pilótája azt jelezte a HungaroControl irányítónak, hogy egy drón mindössze hatvan méterrel volt a repülőgép alatt. A társaság minden esetben megtette a szükséges lépéseket az illetékes hatóságok bevonásával.
A vállalat megkezdte egy olyan felderítőrendszer beszerzését, amely képes a drónokat a repülőtér környezetében érzékelni és azok adatait a légiforgalmi irányítók számára megjeleníteni. A beruházásról részletesen később adunk tájékoztatást.
Kapcsolódó cikkek
- A Check Point magas szintű, gépi tanuláson alapuló védelmi megoldással erősíti portfolióját
- Páncélszekrényt a felhőbe is!
- Telenor tanácsok a csaló e-mailek elhárítására
- A közösségi oldalakon a felhasználók 81 százaléka nem érzi biztonságban személyes adatát
- Rekord árbevételt ért el a QUADRON Kibervédelmi Kft. az Arab-öbölben
- Az E.ON nevével visszaélve kérnek csalók átutalást
- Hazánk jövőbeni teljesítményében segíthet a digitalizáció
- 300 forintért Microsoft Office - átverés az eBay-en
- A jövőben fejlettebb androidos kártevők várhatók
- Újévi fogadalmak: testedzés és tesztelés!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.