Kihirdették a 2019-es Sony World Photography Awards végső győzteseinek névsorát

forrás: Prím Online, 2019. április 23. 15:11

A World Photography Organisation kihirdette a Sony World Photography Awards 2019 fotópályázat végső győzteseinek névsorát.

“Five Degrees” című képsorozatáért az olasz fotóművész, Federico Borella vehette át Az Év fotósa elismerést és a vele járó 25 000 dolláros pénznyereményt a Sony World Photography Awards londoni díjátadó gáláján. A zsűri tetszését a fényképek érzékenysége és kiváló technikai megvalósítása mellett a képsorozat témája nyerte el, amely egy globális problémára hívja fel a figyelmet. A Sony World Photography Awards egy olyan globális platform, amely részletes betekintést nyújt a kortárs fotóművészet kulisszái mögé. A fotópályázat már ismert és feltörekvő fotósoknak egyaránt kiváló lehetőséget nyújt, hogy munkáikat széles közönség előtt bemutathassák. 

 

Borella munkáját a zsűri a Professzionális verseny tíz kategóriagyőztesei közül választotta ki. A nyertesek mellett kihirdették a kategóriák második és a harmadik helyezettjeinek névsorát is. Mindemellett a Nyílt, (a legjobb egy képből álló pályamunkákat díjazza), Ifjúsági és Diák versenyek végső győzteseit is bejelentették a londoni díjátadó ceremónián, amelyen Nadav Kander, a Fotózás Művészetéhez Kiemelkedően Hozzájárulók idei díjazottja is jelen volt, hogy személyesen vehesse át az elismerést. A győztes fotósok elismerésük mellé egy a Sony digitális képalkotó eszközeiből álló csomagot kapnak, munkájuk bekerül a fotópályázat hivatalos évkönyvébe, valamint képeiket bemutatják a Sony World Photography Awards 2019 kiállításán a londoni Somerset House-ban. 

 

Az idei győztesek kiválasztásakor a zsűri számára fontos szempont volt, hogy a képek milyen módon értelmezik és tükrözik vissza a mindennapi életet és a világot alapjaiban befolyásoló problémákat. „Rendkívül nehéz volt kiválasztani a legjobb fényképet, és a nevezések erősségét is tükrözi, hogy nem mindig volt egyetértés a zsűritagok között. A munkák új szintre emelték az elvárásokat azzal, hogy próbára teszik a közönség a világról eddig alkotott képét és nézeteit” – mondta Mike Trow, a Professzionális versenyt elbíráló zsűri elnöke.

 

A World Photography Organisation által szervezett Sony World Photography Awards a világ egyik legfontosabb fotós eseménye, amely az előző év legjobb kortárs fotóit díjazza. A fotópályázat 12. évében rekordszámú, 326 997 nevezés érkezett a világ 195 országából.

 

Az Év Fotósa – Federico Borella, Olaszország

A Five Degrees a harmincöt éves bolognai fotós, Federico Borella önálló projektje. Borella klasszikus irodalom és fotóriporter mesterszakon szerzett diplomát, azóta szabadúszó fotóriporterként dolgozik. Több mint tíz éves tapasztalattal rendelkezik a sajtófotózásban, emellett pedig fotóművész és fotóriporter szakokon oktat is.

 

Five Degrees című képsorozata a dél-indiai Tamil Nadu mezőgazdasági közösségben elkövetett öngyilkosságokat dolgozza fel, valamint az elmúlt 140 év legsúlyosabb aszálya okozta elkeseredettséget tükrözi. Borella egy Berkeley Egyetem által kiadott, a klímaváltozás és az öngyilkossági ráták közötti összefüggéseket feltáró tanulmány alapján vizsgálta a klímaváltozás hatásait a mezőgazdasági területre és az ott élő közösségre. Borella megrendítő és erős képekkel mutatja be a tájat, emléket állít az elhunyt gazdáknak, és portrékon mutatja be a túlélőket.

 

„Mivel a globális felmelegedés egyre nagyobb mértékben hat ki életünkre – különösen a fejlődő és fejletlen államokban – egyre nagyobb szükségünk van olyan művészek munkájára, mint Borella” – tette hozzá Borella munkájával kapcsolatban Mike Trow, a Professzionális versenyt elbíráló zsűri elnöke.

 

 

A Professzionális kategória döntősei és győztesei:

A szakértőkből álló zsűri az alábbi művészek kivételes munkáit választotta ki, akik öttől tíz képig terjedő képsorozataikban, tíz alkategóriában bizonyították fotós és művészi rátermettségüket: 

Építészet: Győztes: Stephan Zirwes, Németország, Cut Outs – Pools 2018 című munkájáért

2. helyezett: Tuomas Uusheimo, Finnország / 3. helyezett: Peter Franck, Németország

Brief: Győztes: Rebecca Fertinel, Belgium, Ubunti – I Am Because We Are című munkájáért

2. helyezett: Christina Stohn, Németország / 3. helyezett: Edward Thompson, Egyesült Királyság 

Kreatív: Győztes: Marinka Masséus, Hollandia, Chosen [not] to be című munkájáért

2. helyezett: Leah Schretenthaler, Egyesült Államok / 3. helyezett: Pol Kurucz, Franciaország

Felfedezés: Győztes: Jean-Marc Caimi & Valentina Piccini, Olaszország, Güle Güle című munkájáért

2. helyezett: Bouyan Zhang, Kínai Népköztársaság / 3. helyezett: Karina Bikbulatova, Oroszország

Dokumentum: Győztes: Federico Borella, Olaszország, Five Degrees című munkájáért

2. helyezett: Brent Stirton, Dél-Afrikai Köztársaság / 3. helyezett: Mustafa Hassona, Palesztina

Tájkép: Győztes: Yan Wang Preston, Egyesült Királyság, To the South of the Colourful Clouds című munkájáért

2. helyezett: Marco Kesseler, Egyesült Királyság / 3. helyezett: Kerian Dodds, Egyesült Királyság

Természet és élővilág: Győztes: Jaspet Doest, Hollandia, Meet Bob című munkájáért

2. helyezett: Christian Vizl, Mexikó / 3. helyezett: Maela Ohana, Franciaország 

Portré: Győztes: Álvaro Laiz, The Edge című munkájáért

2. helyezett: Massimo Giovannini, Olaszország / 3. helyezett: Latetitia Vançon, Franciaország

Sport: Győztes: Alessandro Grassani, Olaszország, Boxing Against Violence: The Female Boxers Of Goma című munkájáért

2. helyezett: Kohei Ueno, Japán / 3. helyezett: Thomas Nielsen, Dánia

Csendélet: Győztes: Nicolas Gaspardel & Pauline Baert, Franciaország, Yuck című munkájáért

2. helyezett: Yiming Zhang, Kínai Népköztársaság / 3. helyezett: Cletus Nelson Nwadike, Svédország

 

Az Év Fotósa Nyílt kategóriában - Christy Lee Rogers, Egyesült Államok

A Nyílt kategória az egyedülálló képek erejét mutatja be. A zsűri azokat az önálló képeket választotta ki, amelyek ötvözik a figyelemre méltó képi narratívát a technikai tökéletességgel. A Nyílt kategória tíz győztese közül a zsűri Christy Lee Rogers Harmony című munkáját találta a leghatásosabbnak, így Rogers nyerte el Az Év Fotósa Nyílt Kategóriában díjat és a vele járó 5000 dolláros pénznyereményt. Rogers nemzetközileg ismert fotós, aki képein gyakran víz és villámok művészi ábrázolásával teremt drámai hatást.

 

A Harmony a művész Muses sorozatából származó képe, amelyet az emberiség szépsége és sebezhetősége ihletett. Rogers különleges hangulatú munkáján a fény, a sötét, a színek kontrasztjaival játszik a mozgó, víz alá merülő testek megjelenítésekor, ezzel a barokk festmények képi világát idézi.  

 

„Megtisztelő számomra, hogy fotósként is elismertek, mert az emberek hosszú éveken keresztül festőként hivatkoztak rám. Rendkívül hálás vagyok, hogy részese lehetek a fotós közösségnek és megnyerhettem ezt a gyönyörű díjat” – mondta győzelmével kapcsolatban Rogers.

 

 

Az Év Fotósa Ifjúsági kategóriában – Zelle Westfall, Egyesült Államok, 18 éves

Az Év Ifjúsági Fotósa díját az atlantai diákfotós, Zelle Westfall nyerte, aki Abuot című fényképével a “Sokszínűség” témáját dolgozta fel. Westfall a következőket nyilatkozta munkájáról: „Abuot egy iskolai jóbarátom, nála viccesebb embert nem ismerek a világon. Napjainkban elárasztották a médiát a különböző bőrfehérítő termékek, ezért fontosnak tartom felhívni a figyelmet a sötétbőrű nők szépségére, akiket számos támadás ér “túl sötét” bőrük miatt.” Az ifjúsági kategóriában 12 és 19 év között fotósok nevezhettek.

 

 

Az Év Fotósa Diák kategóriában - Sergi Villanueva, Spanyolország, Universidad Jaume I, 25 éves

A zsűri a valenciai születésű Sergi Villanuevanak ítélte az Év Diák fotósa díjat, “La Terreta, an evocative portrayal of his homeland through the local orange farming and harvesting process” című fotósorozatáért. Villaneuva az Universidad Jaume I egyetem hallgatójaként jelentkezett a versenyre. Győzelméért az egyetemet 30 000 euró értékű Sony képalkotó eszközcsomag illeti meg.

 

 

A Fotózás Művészetéhez Kiemelkedően Hozzájárulók díja – Nadav Kander

A londoni Nadav Kander az egyik legkiemelkedőbb kortárs fotós, akit generációjának legsikeresebb művészei között tartanak számon. Kander számos műfajban képviselteti magát, híres munkái között atmoszférikus tájképek és hírességek portréi is megtalálhatók. A díjjal a zsűri Kander sokszínűségét, erejét és a fotóművészethez való jelentős hozzájárulását ismeri el.

 

A végső nyertesek névsorával, a márciusban kihirdetett Nyílt verseny tíz kategóriájának, valamint a 62 Nemzeti díj győzteseivel immáron teljessé vált a 2019-es Sony World Photography Awards díjazottjainak listája. A győztes és shortlistes fényképek megtekinthetők a Sony World Photography Awards 2019 kiállításán, a londoni Somerset House-ban 2019. április 18. és május 6. között, majd azt követően világkörüli útra indulnak. További információk a kiállításról: www.worldphoto.org/2019exhibition  

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32