Egy magyar technológiai cég megtalálta, mivel motiválhatók a magyar diákok
Sokszor a hétvégét is az iskolában töltik azok a diákok, akik 3D-s társasjátékot terveznek egy magyar cég felhívására. A feladat teljesítéséhez a CraftBot nyomtatókat a CraftUnique Kft. biztosítja. A legjobbak meg is tarthatják a magyar mérnökök által fejlesztett és Magyarországon gyártott nyomtatókat. A CraftUnique által idén második alkalommal megszervezett verseny kapcsolódik a Digitális Oktatási Stratégiához is.
A 3D nyomtatás néhány évvel ezelőtt még új dolognak számított, az iskolák pedig sokszor nem mertek ilyen projektekkel foglalkozni. A gyerekek viszont nagyon lelkesek a digitális oktatási eszközök kapcsán. Sokszor hétvégén is az iskolában töltik szabadidejüket, hogy a 3D társasjátékot tervezzék, fejlesszék. Voltak, akik azonnal munkához láttak, ahogy megérkezett a CraftUnique 3D nyomtatója: egy nappal a nyomtató kiszállítása után kész, kinyomtatott tárgyról posztoltak képet, így már húsvéti nyuszikról is készültek fotók. A visszajelzésekből látszik, hogy a 3D nyomtatásnak van helye a magyar oktatásban.
Mákos Csaba, a CraftUnique ügyvezető igazgatója nagyon várja már az idei társasjátékokat: „Bízunk benne, hogy remek pályaművek születnek, és közben a diákok és tanárok is sokat tanulnak majd. Azt látjuk, hogy a CraftBot-tal való munka során felszabadulnak a kreatív energiák, diákok és tanárok együtt élvezik, hogy valami nagyszerű dolog születik.”
A CraftUnique társasjátékkészítő-pályázata 2017-ben indult, azzal a céllal, hogy a 3D nyomtatás könnyebbé tegye a tanulást. 2019-ben a beküldött pályázatok alapján 10 középiskolát választott ki a vállalat, melyeknek CraftBot nyomtatót biztosítottak a versenyre. A 10 kiválasztott intézménynek másfél hónap alatt kell elsajátítania a 3D nyomtatás fortélyait, ehhez segítséget is nyújt a cég: videós távoktatásban, illetve folyamatos konzultációs lehetőséggel. A diákokból és tanáraikból álló csapatok feladata, hogy komplex, egyedi társasjátékot tervezzenek, és azt készítsék is el. A kritériumok között szerepel, hogy egy választott iskolai tantárgyhoz kapcsolódjon a játék, legyen egyedi, hogy 4 vagy több résztvevő játszhasson vele egyszerre, s legalább 25%-ban CraftBot nyomtatóval készüljön. A társasjátékok beadási határideje május vége, az első három helyezett pedig június 8-án egy díjátadón veheti át megérdemelt CraftBot nyomtatóját.
Kapcsolódó cikkek
- 11 iskola életét változtatja meg a 3D nyomtatás
- Kisszériás gyártás 3D nyomtatással költséghatékonyan
- 3D nyomtató központ nyílt a kisvárdai Szent László Katolikus Középiskolában
- Hiperrealisztikus 3D-nyomtatott szobrok a marketing szolgálatában
- Magyar fejlesztésű 3D nyomtatóval készítették a Trónok harca figuráit a budapesti premierre
- Aurélie Fontan okostelefonon megálmodott ruhakollekciója 3D nyomtatással készült
- Az új nyomtatási technológiák elengedhetetlenek a tanulmányi sikerekhez és új képességek elsajátításához
- Az Ultimaker 3D nyomtatói a Continental gyáraiban is bizonyítanak
- Budapesten nyomtat először vasúti fékalkatrészt a Knorr-Bremse
- 3D nyomtatólabor nyílt az Audi Akadémián
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.