Mindennapi technológiai eszközök és ami mögöttük van
Szinte már természetesnek vesszük, hogy a technológiai eszközök körül vesznek minket, de sok esetben bele sem gondolunk, hogyan működnek. Mennyi adat fér rá egy pendrive-ra? Hány évig bírja egy memóriakártya? Milyen adathordozókat érdemes magunkkal vinnünk például egy utazásra? Ezekre a kérdésekre ad válaszokat és tippeket a Kingston Technology.
Reggel a telefonunkra letöltött csengőhangra ébredünk, induláskor felvesszük az okosóránkat, a munkahelyünk beléptetőkapujánál lecsipogtatjuk a kártyánkat, majd a nap nagy részében a laptopunkon dolgozunk. Munka után elmegyünk edzeni, hogy levezessük a nap során felgyülemlett stresszt, miközben csuklónkon az aktivitásmérő folyamatosan monitorozza teljesítményünket és egészségügyi állapotunkat. Végül este hazaérkezünk, pihenésképp bekapcsoljuk a tévét és közben elindítjuk a robotporszívót, hogy a házimunka is haladjon. Hétvégén pedig a feltöltődésé a főszerep, amikor a családi vagy baráti programok során lencsevégre kapjuk a vidám pillanatokat fényképezőgépünkkel vagy okostelefonunkkal.
Mindennapi memória
Ezek mind olyan eszközök, amelyek gördülékennyé teszik életünket, legtöbbször azonban bele sem gondolunk, milyen technológiai megoldások teszik lehetővé, hogy olajozottan működjenek mindennapjaink, és kellően kihasználhassuk a kütyük előnyeit. Nagyon sok olyan készülék vesz körül bennünket az okoskütyüktől a számítógépeken és kamerákon át egészen a repülőkön használt fedélzeti monitorokig, melyekről nem is feltétlenül gondolnánk például, hogy memória van bennük. Pedig mindezekben a hétköznapi eszközökben – sok egyéb mellett – a Kingston Technology memóriamegoldásai is jelen vannak, amelyekkel már több mint 30 éve örökíthetjük meg, tárolhatjuk és hordozhatjuk biztonságosan életünk legfontosabb pillanatait vagy munkánk eredményeit.
Extra kapacitás minden helyzetre
Az elektronikai eszközök lehetővé teszik számunkra, hogy emlékeinket akár évtizedek után is élesen előhívjuk, de a technológia egyúttal meg is nehezítheti helyzetünket, ha nem vagyunk elég felkészültek. Rendkívül bosszantó tud lenni például, amikor a várva-várt külföldi utazáson megörökítenénk szerelmünket vagy barátainkat, de betelik a fényképező tárhelye és nincs nálunk plusz SD-kártya, ezért kénytelenek vagyunk a korábban készített fotók között szortírozni. De ugyanolyan idegtépő az is, ha a laptopunk csigalassúsággal bootol be, mert nincs benne SSD.
Ha nincs elég tárhely az eszközünkön, praktikus megoldásnak tűnhet a felhőbe való mentés, de a rendszer működése problémákat is felvet. Bár maga a felhőben való adattárolás ingyenes, nagyméretű fájlok feltöltése az eszközünkről a felhőbe nagy adatforgalommal és ezáltal extra költségekkel jár. Nem beszélve az adatbiztonsággal kapcsolatos aggályokról, melyek gyakran felmerülnek, ha felhőalapú tárolásról van szó.
Menjünk biztosra!
Annak érdekében, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket, érdemes flash memóriára menteni az adatainkat, például SD- vagy microSD-kártyára, vagy nagyobb méretű pendrive-ra. Ezek a tárolóeszközök különösen jól jönnek az utazások során, amikor rengeteg fotót és videót készítünk telefonunkkal, fényképezőgépünkkel. Használatukkal egyrészt tárkapacitást szabadíthatunk fel az eszközünkről, másrészt biztonsági mentést is készíthetünk fájljainkról. Sőt, ha olyan helyen vagyunk, ahol nincs internethozzáférés vagy épp nincs nálunk a laptopunk, a Kingston vezetéknélküli médiaeszközeivel mindezek nélkül is könnyedén lementhetjük fájljainkat mobilunkról vagy tabletünkről.
Titkosítsuk a céges adatokat!
Ha pedig üzleti útra megyünk vagy egyszerűen csak az irodán kívül dolgozunk és nincs hozzáférésünk a központi hálózathoz, mindig használjunk titkosított eszközöket. A Kingston hardveres biztonsági megoldásaival garantált, hogy az érzékeny vállalati adatokhoz akkor sem fog senki hozzáférni, ha elveszítjük a titkosított pendrive-ot, vagy ha mondjuk a buszon felejtjük a céges laptopot, amiben titkosított SSD van.
Életre szóló memória?
A hordozható adattárolók további előnye, hogy tárolókapacitásuktól függően óriási adatmennyiség, egy évtizednyi fotó is elfér rajtuk, mivel normál használat mellett a termékek élettartama általában 10 évet jelent. Így minden fontos történést megörökíthetünk szeretteinkről, akár egyetlen memóriakártyán vagy USB-kulcson. Például, ha gyermekünkről születésétől kezdve minden nap készítünk egy 24 MP felbontású fényképet egészen 10 éves koráig, a fotók kényelmesen elférnek majd egy 32 GB méretű kártyán.* A Kingston ráadásul élettartam garanciát** vállal számos termékére, köztük memóriamoduljaira és flash kártyáira. Érdemes tehát minőségi, megbízható memóriaeszközöket választani, hogy életünk meghatározó emlékeit és fontos adatainkat a lehető legbiztonságosabb és legoptimálisabb módon tudjuk megőrizni és tárolni.
Kapcsolódó cikkek
- Sportkamerákhoz és drónokhoz fejlesztett memóriakártyát a Kingston
- A Kingston KC2000 SSD-vel kiváló teljesítmény és teljes körű biztonsági támogatás jár
- Otthoni biztonsági rendszerekhez és fedélzeti kamerákhoz fejlesztett microSD-kártyát a Kingston Digital
- Az új Kingston SSD-meghajtókkal jobban tervezhetővé válik az adatközpontok teljesítménye
- Továbbfejlesztették az IronKey D300 pendrive-ok biztonsági funkcióit
- A Kingston és az Ontrack adattörlési megoldásokkal védik a személyazonosságot
- Az önmagukat titkosító meghajtók a GDPR előírásainak teljesítését is egyszerűbbé teszik
- Két új, stílusos SSD-t dobott piacra a HyperX
- Teljes lemeztitkosítást biztosító Kingston SSD
- 3D NAND technológiát használó, belépő szintű SSD a Kingstontól
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Megnyílnak az XR végtelen lehetőségei a Galaxy AI-jal!
A Samsung és a Google együttműködése új korszakot nyit a kibővített valóság (XR) világában. A „Project Moohan” kódnevű Android XR-headset* természetes, multimodális interakciókat és személyre szabott AI-asszisztens élményt kínál. A fejlesztés célja, hogy átlépje a fizikai határokat, és páratlan lehetőségeket biztosítson a felhasználóknak, hogy újszerűen ismerjék meg a világot és annak történéseit.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
IT-őrült van a családban? Ezeknek biztosan örülni fog karácsonykor
Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép előtt. A legtöbb esetben vagy már most minden eszközük megvan, amire csak szükségük lehet, vagy ami mégis hasznos lenne számukra, az csillagászati összegekbe kerül. A TOPdesk Magyarország csapata kifejezetten az IT-soknak segít rendszereivel, így pontosan tudják, minek örülnek a számítógép előtt ülők. Most össze is gyűjtöttek néhány olyan hasznos ajándékötletet karácsonyra, amiért nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, de biztosan örömteli perceket okoz majd a techőrült családtagunknak.