Magyar rendező a nyertesek között a fiatal filmesek európai versenyén
Galambos Levente az öt győztes egyike az Európai Bizottság EUandME elnevezésű kampánya részeként megrendezett filmes versenynek. A nyertes fiatal rendezők fejenként 7500 eurós támogatást kaptak, és neves európai filmrendezők mentorálásával vitték filmre ötletüket. A magyarországi bemutatót július 18-án tartották Budapesten, a Premier KultCaféban. A Rejtett értékek című film már elérhető online is.
A Fiatal Filmrendezők Versenye az EUandME, azaz az „EU és én” elnevezésű uniós kampány része, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az európaiak életét milyen sok területen segíti az Európai Unió. A 18 és 35 év közötti fiatalokat megcélzó filmes versenyt az EU összes tagállamában megrendezték. Az összeurópai pályázatra 599 szinopszis érkezett be. Közülük a díjnyertes filmrendezőkből álló szakmai zsűri öt nyertest választott ki, akik leforgathatták filmjeiket. A díjazottak közé egy magyar versenyző, Galambos Levente is bekerült.
A nyertesek fejenként 7500 euró – közel két és félmillió forint – támogatást kaptak, ötletüket pedig egy híres európai filmrendező segítségével forgathatták le. A magyar rendező mentora Zaida Bergroth finn filmrendező volt.
„Büszkék lehetünk, hogy a közel 600 pályázóból egy magyar fiatal is lehetőséget kapott, hogy az öt nyertes egyikeként elkészíthesse rövidfilmjét. A huszonegy éves Galambos Levente ráadásul a legfiatalabb a győztesek közül.” – mondta Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. – „Levente és a generációjához tartozó fiatalok életük egészét vagy jelentős részét már az Európai Unióban élték le. Számukra természetes az, hogy az Unión belül szabadon utazhatnak, tanulhatnak, vállalkozhatnak, és az is egyértelmű sokuknak, hogy például az éghajlatváltozás vagy a környezetvédelem területén csak egységes uniós fellépéssel lehet valódi eredményeket elérni. Éppen ezért különösen érdekes, hogy ők hogyan látják és hogyan mutatják be ezeket a témákat.”
A magyar nyertes a verseny fenntarthatóság és környezetvédelem témakörében nyert.
A film egy olyan elfoglalt apáról szól, aki úgy érzi, egyre távolodik kislányától, mert folyamatosan egyensúlyoznia kell stresszes munkája és a rá, mint egyedülálló szülőre háruló feladatok között. Amikor kislánya kedvenc játéka elromlik, rádöbben arra, hogy a megromlott kapcsolatokat, akárcsak a törött játékokat, meg lehet javítani.
A nyertesek közül a 29 éves lengyel Magdalena Załęcka a mobilitás témakörében készített humoros kisfilmet. Vlad Muko (27) észt rendező a szakértelem és vállalkozás kategóriában nyert. A spanyol Jaime Olías de Lima (29) az európai polgárokat megillető jogok kapcsán készített kisfilmet, az ötödik nyertes pedig a román Eugen Dediu (22) lett a digitalizáció kategóriában.
Képforrás: Kommitment
Kapcsolódó cikkek
- Forog a TOXIKOMA
- NMHH-s oktatóanyagok készültek az álhírekről
- NMHH: 110,1 milliárd forintból készültek filmek Magyarországon 2018-ban
- Európai Bizottság: egyre több gyűlöletkeltő tartalmat törölnek az internetes szolgáltatók
- A GDPR csak a kezdet volt – folytatódik a digitális világ akadálymentesítése
- Médiatanács: több mint százmillió forint helyi és körzeti televíziók rendszeresen jelentkező műsoraira
- Mobiltelefonoké a főszerep a Samsung vígjátékában
- November 4-én látható a Trezor, a humort sem nélkülöző 56-os tévéfilm
- Az Adókikerülés Elleni Direktíva hatása a cégekre
- Rádiós pályázatokról döntött a Médiatanács legutóbbi ülésén
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!