Alapjaiban újítja meg a gazdaságot a dróntechnológia
A dróntechnológia kereskedelmi alkalmazásának lehetőségeiről, a hamarosan életbe lépő uniós szabályozásról, illetve az autonóm légi járművekhez kapcsolódó kutatás-fejlesztésről tanácskoztak a II. Drón Konferencia és Expo résztvevői a Várkert Bazárban, 2019. november 8-án. A HungaroControl által életre hívott rendezvényen az iparág kiemelt nemzetközi szereplői, az állami és versenyszféra, valamint a startup-szektor képviselői egyaránt bemutatkoztak.
A pilóta nélküli légi járművek – közismert nevükön: drónok – számos, nemzetgazdasági szempontból jelentős iparágat forradalmasíthatnak a közeljövőben. Ezt igazolja a felhasználói igények exponenciális növekedése is. Éppen ezért a HungaroControl az idei rendezvény kiemelt témájául a drónok kereskedelmi célú felhasználását és a drónfelderítést választotta. Az említetteken túl reflektorfénybe kerültek a dróntaxik, továbbá azok a startupok is, amelyek az önvezető légi járművek piacán kívánnak tevékenykedni.
A drónokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztésben élen járó magyar vállalat a konferenciát azzal a céllal szervezte meg, hogy a jelenlévők számára biztosítsa az egymástól tanulás és az új együttműködések kialakításának lehetőségét. Idén több mint hatszázan vettek részt a tanácskozáson, a kiállítótérben pedig hazai és nemzetközi cégek mutatták be innovatív termékeiket, szolgáltatásaikat.
A HungaroControl vezérigazgatója köszöntőjében kifejtette: a magyar légiforgalmi szolgálat innovatív vállalatként felelősségének érzi, hogy minden eszközzel ösztönözze a hazai és nemzetközi szereplők közötti szakmai párbeszédet. „A hazai UTM rendszert csakis szoros együttműködések által és hatalmas erőforrás-befektetéssel tudjuk kialakítani. A fő célunk az, hogy a felhasználói igények ismeretében a lehető legátgondoltabb, szofisztikált rendszert hozzuk létre a drónozók számára, függetlenül attól, hogy üzleti vagy éppen hobbi célból szeretnék használni eszközeiket” – mondta Szepessy Kornél.
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitóbeszédében elmondta: „a dróntechnológia és a kapcsolódó iparágak folyamatos és dinamikus fejlődése a következő évtizedekben előreláthatóan újabb magaslatokat ér el. Az európai piac éves potenciálja 2035-re meghaladhatja a 10 milliárd eurót, 2050-re megközelítőleg 15 milliárd euróra növekedne tovább. A várható bővülés új munkakörök megjelenését hozza magával, közvetlen munkahelyteremtő hatása a kereskedelmi és állami szektorban összesen százezres nagyságrendű lehet Európában”. A tárcavezető ezzel összefüggésben hangsúlyozta: „Magyarország a dróniparágban is arra törekszik, hogy ne csak kövesse, hanem lehetőség szerint diktálja az új trendeket, régiós szinten vezető szerepet töltsön be”.
Az egész napos esemény záróprogramjának résztvevői a dróntechnológia jövőjét és fejlődési irányait kísérelték meg feltérképezni. A beszélgetés során egyetértettek abban, hogy az iparág elképesztő mértékű fejlődéséből adódó kihívásokra csakis a szabályozói és irányítói feladatokat ellátó szervek együttműködésével lehet választ találni.
Kapcsolódó cikkek
- Akár egy drón is lehetne az ország játéka
- A drón vagy a Tesla gyorsul jobban?
- SEE FRA: új forgalomszervezési koncepció segíti a környezetvédelmi célokat
- Felelőtlen drónozók veszélyeztették a légiforgalmat
- AI-megoldásokon alapuló dróntechnológiát fejleszt az OTT-ONE
- A UPS kereskedelmi drónhálózat működtetésére kért engedélyt
- Egy évtizeden belül jöhetnek a légitaxik?
- Évről évre növekszik az átstartolások száma a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren
- Ingyenes drónszabályozó technológia a Vodafone-tól
- A Bosch repülni tanítja az autókat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.