Jubilál a továbbtanulók nagyrendezvénye

forrás: Prím Online, 2019. december 17. 16:39

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2020-ban 20. évfordulóját ünnepelve segíti a hallgatókat a továbbtanulással és egyéb képzési lehetőségekkel kapcsolatos kérdésekben. A felsőoktatásba vágyó diákok éves nagyrendezvényét január 9-11. között rendezik meg a Hungexpo A csarnokában, ahol 20 000 négyzetméteren 18 ország felsőoktatási intézménye, valamint közel 200 kiállító várja az érdeklődő fiatalokat, ingyenesen. 

Az évről évre egyre nagyobb látogatottságú rendezvény (tavaly 53.000 ember vett részt rajta) célja, hogy az adott időszakban, vagy az elkövetkező években érettségiző fiataloknak testközelből mutathassa be a felsőoktatási intézményeket, és egyéb továbbfejlődési alternatívákat. A 2020-as szakkiállításon, amelynek névadója az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a hazai közel 50 egyetem mellett további 17 ország továbbtanulási lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők úgy, hogy az ottani oktatóktól, valamint a már ott tanuló hallgatóktól gyűjthetik be a fontos tudnivalókat. Segítségükkel mindent megtudhatnak a képzésekről, szakokról, nyelvtanulási lehetőségekről, kollégiumi helyzetről, helyi közéletről, szakkolikról, de akár még a vizsgaidőszak sajátosságairól is. A szervezők tájékoztatása szerint az utóbbi évben már a 16-17 éves korosztályból is egyre többen fordultak meg a rendezvényen, hogy időben feltérképezzék későbbi lehetőségeiket, ugyanakkor a már egyetemen tanuló hallgatók is további hiteles információkhoz juthatnak például Erasmusról, további diplomák megszerzéséről, vagy mesterképzésekről. Osztálytársak, baráti társaságok, tanárok kíséretében komplett iskolai csoportok ugyanúgy látogatják a rendezvényt, mint egyedül vagy szülőkkel érkező diákok.

 

 

Az informálódás mellett számos egyéb érdekességet kínál a háromnapos rendezvény: tájékoztató előadások (pl. pontszerzési lehetőségekről), tudományos kísérletek, beszélgetések a diákélet fontosabb témaköreihez kötődően (pl. diákmunka, diákhitel stb.), de szórakoztató programok is színesítik a napokat.

 

A korábbiakhoz hasonlóan a rendezvény 2020-ban is ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amely előzetesen gyorsan elvégezhető a honlapon vagy a hivatalos Educatio Kiállítás mobil applikáción. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32