Még kifizetődőbb a programozói karrier

forrás: Prím Online, 2020. január 7. 09:20

Stabilan ostromolja, és 2020-ban minden bizonnyal át is töri a bruttó félmillió forintos álomhatárt a frissen állásba helyezett junior fejlesztők bére, a Codecool saját statisztikái szerint. Hogy minél több jelentkező számára legyen elérhető a karrierváltás, a programozóiskola rendhagyó toborzóakciót indít a Transferwise-zal közösen. Az akció ideje alatt beiratkozókból a kurzus kezdő szakaszának elvégzésekor az első 50 tanulónak 67.000 forinttal töltik fel számláját, plusz motivációként és anyagi terheik könnyítésére.

Időről időre összesíti a Codecool Programozóiskola, hogy a kurzusait elvégző tanulói milyen kezdő bérrel kapnak munkát a gyakornoki időszak után. Nemrégiben helyezték állásba Budapesten az 500. tanulójukat, és mivel legtöbben igénybe veszik a kínált állásgaranciát jelentkezéskor, ezért a Codecoolnak teljes rálátása van arra, hogy milyen bruttó bérszinten „kelnek el” az – elsősorban a 22-40 év közötti korosztályból kikerülő – diákok.

 

Míg 2018-ban az ajánlatok jobbára 450 ezer forint alatt szórtak, 2019-ben már sok tanuló ezt meghaladó fizetésért tudott elhelyezkedni a budapesti Codecool segítségével. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem csak az országos 360 ezres bruttó átlagkeresetet, hanem a fővárosban mért 459ezres mértékkel is felveszi a versenyt egy junior bére. A 2020-as előzetes tárgyalások alapján valószínűsíthető, hogy a foglalkoztatói oldal kezdi elfogadni a junior fejlesztők részéről az 500ezer forintos bruttó bérigényt, noha ez sokáig egyfajta lélektani határként működött. 

 

 

A vállalatok digitális transzformációja folyamatos, így mára nem igaz az, hogy fejlesztőket csak szoftvercégek vagy telekomok igényelnének. Egyik kiemelt figyelmet érdemlő szektor a pénzügyek világa, ahol a pénzforgalmat, a tranzakciók lebonyolításának szerepét bankoktól független szolgáltatók végzik, egyre több innovációt és egyre alacsonyabb díjakat építve szolgáltatásaikba. Ezek közül az egyik legismertebb a Transferwise, mely világszerte már több millió ügyfelének kínál középárfolyamon deviza-átváltást nemzetközi fizetések során, mindezt transzparens és alacsony jutalékokkal. A Codecool most első 50 újonnan jelentkező diákjának 67 ezer forinttal feltöltött Transferwise számlát bocsát rendelkezésére a tanfolyam első szakaszának sikeres teljesítésekor. Természetesen a kurzusra beiratkozáskor továbbra sem kell semmit fizetni, az állásgarancia és a megszerzett állásból való tandíjfizetés lehetősége továbbra is fennáll.

 

„Ezzel az akcióval nem csak a jelentkezők kedvét akarjuk fokozni, hanem segítséget is nyújtunk. Tisztában vagyunk vele, hogy feladni egy korábbi, sok éve, akár évtizede űzött foglalkozást igényel bizonyos fokú bátorságot, ahogy az is, ha már az iskolapadból ül át valaki egy Codecool oktatóközpontba. Ez a támogatás azt ösztönzi, hogy felnőtt fejjel is merjünk belevágni, hogy a tehetségünket és szorgalmunkat más szakterületen állítsuk csatasorba” – mondja Boda József, társalapító-ügyvezető.

 

“A Transferwise-zal Észtországban régóta aktívan ösztönözzük a fiatalokat, hogy bátran orientálódjanak az innovatív technológiai pályák felé, de természetesen globális piacainkon is támogatni kívánjuk a matematikai, műszaki és természettudományos oktatási kezdeményezéseket. Ezért álltunk örömmel a Codecool mellé, hogy Magyarországon is többen forduljanak a programozás felé.” – mondta el a Transferwise részéről Balázs Barna, Head of European Expansion. 

 

A gyáripartól a kereskedelmen át egészen a mezőgazdaságig mindenhol egyre nagyobb az igény a programozáshoz különböző szinten értő szakemberekre. „Egyrészt az országos munkaerőhiány, a digitalizáció nyomán intenzíven növekvő kereslet jelenik meg a bérek növekedésében.” – véli Boda József. Másrészt a Codecoolból korábban kikerülő diákokkal kapcsolatos jó tapasztalatok is erősítik a foglalkoztatókban a bizalmat, ez is hozzájárul a tőlünk állásba kerülők bérszínvonalának emelkedéséhez” – mondja Boda. Ráadásul az elhelyezkedés után elérhető bérnövekedés is sokkal gyorsabb ütemet mutat, akár duplázódhatnak a fizetések két év leforgása alatt. A legkorábban a Codecoolnál végzett diákok lassan szeniorokká érnek, körükben már előfordul olyan, akinek havi fizetése átlépte a bruttó 1 milliós álomhatárt.

 

Hogy a folyamatosan jelenlévő igényeket ki tudják elégíteni, a budapesti, Nagymező utcai oktatóközpont újabb 300 négyzetméterrel bővült, a szó szoros értelmében szintet ugorva: az irodaház második emeletén. 2019-ben a hagyományos 12+6 hónapos intenzív junior fejlesztői kurzusok mellett elindultak a hétvégi alapozó tanfolyamok, és képeznek már mentorokat és tanítanak agilis projektmenedzsmentet is. „Tisztában vagyunk vele, hogy a humánerőforrás biztosításán túl felelősségünk van a gondolkodásmód terjesztésében is, hiszen a munkaerő-utánpótlás az innovációs készség megteremtésének és fenntartásának csupán az egyik tényezője” – meséli a Codecool vezetője. A digitális transzformáció még eggyel nagyobb sebességbe kapcsol, erről fognak szólni a húszas évek, így a Codecool élete is még sokkal mozgalmasabbnak ígérkezik. “Mind volumenben, mind a képzési portfoliónk szélességében nagy növekedésre számíthatunk!” – jósolja Boda József.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32