Hamarosan dönteni kell a továbbtanulásról

forrás: Prím Online, 2020. január 9. 09:15

Három napon át 18 ország felsőoktatási intézményének alap- és mesterszakos képzéseivel, valamint egyéb továbbtanulási alternatívákkal ismerkedhetnek meg a pályaválasztás előtt állók 2020. január 9-11. között a budapesti Hungexpo „A” csarnokában. A látogatás ingyenes, a regisztrációt érdemes érkezés előtt, online elvégezni.

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon tavaly 53.000 ember jelent meg, és a szervezők idén is hasonlóan tekintélyes érdeklődésre számítanak. 

 

– Az előzetes online regisztrációk alapján azt látjuk, hogy idén is több tízezer fiatal szeretné felmérni továbbtanulási lehetőségeit, és hogy még több középiskolai csoport érkezik szervezetten – árulta el Maszlavér Gábor főszervező. – A rendezvény kétségtelen erőssége, hogy a helyszínen megjelenő közel ötven hazai egyetem oktatójától és hallgatójától személyesen lehet érdeklődni az egyes alap- vagy mesterszakok sajátosságairól, a felvételi eljárásokról, követelményekről, de akár az intézményi közéletről, a kollégiumi elhelyezésről vagy a szakma jövőképéről is. Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy minden egy helyen meglegyen a pályaválasztási döntések meghozatalához.

 

 

Az intézmények mellett előadások informálnak, amelyek közérthető formában rendezik egy csokorba a felvételi jelentkezésekkel, pontgyűjtésekkel kapcsolatos tudnivalókat, de kitérnek Erasmus programokra, nyelvtanulási és egyéb külföldi továbbtanulási alternatívákra is. 

 

Az Educatio nagyrendezvényén 20.000 négyzetméteren közel 200 kiállító jelenik meg, és az egyetemi képzéseken túl egyéb pályaválasztási opciók, tanulmányok mellett vagy után végezhető munkalehetőségek is terítékre kerülnek. Számos standon tudományos vagy éppen szórakoztató aktivitások, kísérletek, interaktív megmozdulások zajlanak. A különböző nyereményjátékok kétségkívül tovább fokozhatják a látogatói élményt, hiszen ezeken keresztül ösztöndíjaktól kezdve Tesla tesztvezetésig különleges dolgokra lehet szert tenni.

 

A korábbiakhoz hasonlóan a rendezvény 2020-ban is ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amely előzetesen gyorsan elvégezhető a honlapon vagy az Educatio Kiállítás mobil applikáción. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32