Együtt egy jobb internetért!

forrás: Prím Online, 2020. február 10. 18:57

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) felkérésére hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek fognak össze, hogy a Biztonságos Internet Nap alkalmából felhívják a figyelmet a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira. Az NGYSZ Safer Internet Programja a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és az Országos Rendőr-főkapitánysággal közös sajtótájékoztatóján mutatta be az idei Biztonságos Internet Nap hazai programját. 

A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül több mint 150 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire, lehetőséget teremtsen és buzdítsa a gyerekeket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni.

 

Az internethasználat és -biztonság új, 21. századi tendenciái komoly fejtörést okoznak a szülőknek és a pedagógusoknak, hiszen a hagyományos, jól bevált szabályozási módszerek már nem minden esetben tűnnek életszerűnek. Ezek a gyakran kudarcként megélt tapasztalatok egyre jobban beárnyékolják az internet egyébként igen pozitív és hasznos oldalát. 

 

Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért a SID idén is közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk dolga, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük a magunk és egymás, de különösen a fiatalok számára. Ezért is lett 2020-ban ismét a SID szlogenje: “Együtt egy jobb internetért!” 

 

 

SID 2020 promóciós videója: https://www.youtube.com/watch?v=M03BJFjBM3w

 

 

Az idei SID magyarországi eseménye mellé álltak: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Digitális Jóléti Program, Microsoft Magyarország Kft., Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft. és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.

 

A Safer Internet Day (SID) – Biztonságos Internet Nap hazai programjai:

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője figyelemfelkeltő eseményt szervez erre a napra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében, amelyen szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vesznek részt. A rendezők hazai intézményeket, gyermekvédelmi szakembereket, játékszakértőket, webes biztonsági szakembereket, de távközlési cégeket, internetszolgáltatókat, non-profit szervezeteket és multinacionális cégek képviselőit is várják az eseményre. 

 

Kurkó Zsuzsanna, a SIP projektkoordinátora elmondta, hogy a SIP magyarországi konzorciuma a 2020-as Biztonságos Internet Nap alkalmából egy játékkészítő és egy videópályázatot is hirdetett hazai általános és középiskolások számára.

 

„Játékkészítő pályázatunk célja az volt, hogy a gyerekek kreativitását kihasználva olyan, gyerekek által megtervezett offline játékok szülessenek, amelyekkel majd az osztályban, barátokkal, családi körben is játszani lehet. A pályázat témája: Ismerd meg jobban a téged körülvevő kiberteret!”  – tette hozzá.

 

„A videópályázatban maximum háromperces kisfilm elkészítését kértük, mellyel a fiatal felhasználókat szerettük volna aktív fellépésre buzdítani, hogy a közösségi tér lehetőségeit és előnyeit kihasználva valós problémákra bátran merjenek reagálni. A beérkezett kisfilmeket szakmai zsűri értékelte, a díjátadóra a Biztonságos Internet Nap rendezvényén kerül sor, ahol a szervezők a díjazott munkákat be is mutatják. A videópályázat témája: Másképp viselkednek-e a kibertérben a felnőttek? Ha igen, szerinted miért?” 

 

Idén még több érdekességgel is készülnek a szervezők. A rendezvényen két kerekasztal-beszélgetést tartanak az alábbi témakörökben.

 

 

„Miért félnek a felnőttek, és miért olyan bátrak a gyerekek?”    

Meghívott beszélgetőpartnerek: dr. Farkas Attila Erik, a DGYS, a Digitális Jóléti Program állandó szakértője, dr. Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa, Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország Kft. marketing- és operációs igazgatója, Nagyné Szabó Etelka szakértő, szaktanácsadó, a Nemzeti Pedagógus Kar országos elnökségi tagja és Laboncz Márton, diák.

 

A második kerekasztal-beszélgetés címe: „Hackerek és kéretlen tartalmak a világhálón”, moderátora dr. Lengyel Márk ügyvéd, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja.  

 

Meghívott beszélgetőpartnerek: dr. Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője, dr. Kiss Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Kriminológiai Tanszék tanársegédje, Marosi-Bauer Attila CEO, Hacktivity Conference és Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztály vezetője.

 

A rendezvényen a szülőknek és pedagógusoknak interaktív előadást is tartanak neves szakemberek, így dr. Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa: „Amikor a kevesebb több (kéne legyen). A "sharenthood" kockázatairól”; Perlaki Gyula, Microsoft Magyarország, Account Technology Strategist. "5 perced van még játszani!!!"; Tímár Borbála, a Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiájának pedagógiai szakértője: „Szülőnek lenni a digitális korban” címmel. Filmvetítés és kibeszélő is lesz a Digitális Jóléti Program keretében általános iskolások részére.  Az 5-6. évfolyam számára a téma az „Influencerek”, míg a 7-8. évfolyam esetén a „Testképzavar” lesz. Előadó: Pethő Áron és Halász Henrietta, a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia NETMENTOR programjának képzői. 

 

A Kód Teátrum, az Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft amatőr társulata színdarabot ad elő középiskolásoknak, melynek címe: Mazsi's journey.

 

A darab egy középiskolás blogger lány élményeiről, tapasztalásairól szól. Őt is megismerjük a darabból, és az is kiderül, hogy miért kezdett bele a blog írásába.  Szembesülhetünk vele, hogy a blog mögé "rejtőzés" sem véd meg az álságos csapdáktól, kudarcoktól.

 

A helyszínen ki lehet próbálni a nyertes játékokat, a Microsoft Magyarország Kft. játékait, az Abacusan robotépítést, és az Óriás Lájkvadász társasjátékot is. 

 

A Biztonságos Internet Nap hazai programjáról a http://saferinternet.hu/hirek  oldalon található bővebb információ. 

 

 

Rendezvény helyszíne és időpontja: 

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi Terem 

(1083 Budapest, Ludovika tér 2.) 2020. február 11. (kedd), 10.00-14.00 óra

További információ a nemzetközi programokról: HTTPS://WWW.SAFERINTERNETDAY.ORG/

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32