Deszkás - csajos sorozat indul az HBO GO-n
A Crystal Moselle által rendezett, nagy kritikai sikernek örvendő Skate Kitchen című filmen alapuló Betty című, hat félórás részből álló új HBO sorozat május 2-án, szombaton indul az HBO GO-n, május 22-én pedig az HBO3-on.
A Betty című sorozat Dede Lovelace, Moonbear, Nina Moran, Ajani Russell és Rachelle Vinberg főszereplésével készült, akik mind játszottak az egész estés filmben is, és olyan fiatal nőket mutat be, akik sokfélék, ám közös bennük, hogy a gördeszkázás férfiak uralta világában igyekeznek boldogulni New York utcáin.
A lojális, ám önfejű Janay-t (Lovelace) elszántsága és makacssága hol megsegíti, hol bajba sodorja. Honeybear (Moonbear) csöndes viharként csap le: látványos megjelenése arra való, hogy elterelje a figyelmet az érzelmi problémáiról. Kirt (Moran) egyszerre szívtipró (a hölgyek szemében), harcos (a többiek szemében) és egy nő testében élő kiskölyök. Ő a legviccesebb ember a világon, de ha tisztában volna ezzel, akkor sem érdekelné. Indigo (Russell) egy személyben dörzsölt utcagyerek és egy jómódú, művészeti suliból kibukott ex-diák. A csapathoz verődik a megfontolt, eszes, de esetlen Camille (Vinberg) is, aki szeretne a kúl deszkások közé tartozni, és keményen megküzd azért, hogy valami kis elismerést vívjon ki a körükben, de rá kell jönnie, hogy a jó pontok nem adódnak össze, különösen ezeknek a lányoknak a szemében nem.
A szereplődárdában megtalálható még Reza Nader mint Farouk, Edmund Donovan mint Bambi, Caleb Eberhardt mint Donald, Katerina Tannenbaum mint Ash, Jules Lorenzo mint Yvette és Brenn Lorenzo mint Celia. A Bettyt Crystal Moselle rendezte, executive producerei: Crystal Moselle, Lesley Arfin, Igor Srubshchik és Jason Weinberg; gyártója az Arfy Material és az Untitled Entertainment.
A sorozat május 2-án, magyar felirattal indul az HBO GO-n, a tv-ben pedig május 22-től lesz látható.
Kapcsolódó cikkek
- Újravizsgálták a történelem legsokkolóbb gyilkosságait
- Instagram Live szériát indít az HBO
- Új minisorozat indul a HBO GO-n
- 10 érdekesség London múltjáról
- Ezek az újdonságok érkeznek jövőre az HBO GO-ra
- December 1-én beköltözik a varázslat a HBO GO-ra
- Újabb részletek Kennedy halálának napjáról
- V. Magyar Speciális Független Filmszemle
- VR-filmekkel jön a 16. Verzió Filmfesztivál
- Hátborzongató számadatok a II. világháborúról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.