2020 végéig újabb testkamerák érkeznek a MÁV-START-hoz
A MÁV-START az országszerte dolgozó kollégák tapasztalatai alapján, idén év végéig várhatóan – a meglévő rendszerrel kompatibilis – közel hetven új testkamera beszerzését tervezi. A kiírt pályázatra 2020. június 19-ig várja a vasúttársaság az ajánlatokat; eredményes eljárás esetén, az eszközök beszerzéséről szóló szerződés megkötése tervezetten július közepén történhet meg.
Kiemelten fontos a vasúttársaság számára a munkavállalók visszajelzése, ezért kikérte a kollégák véleményét és javaslatait a tavaly bevezetett Mobil Kamerás Rögzítő rendszerről. Az elmondások szerint továbbra is nagyon pozitívak a tapasztalatok, amik alapján a MÁV-START, várhatóan 2020 végéig közel 70 újabb testkamerával bővíti az eszközparkot.
A vagyonvédelmi rendszerekre alapvetően érvényes, hogy már azok látható alkalmazása is visszatartó hatású. Ez a Mobil Kamerás Rögzítő rendszerek esetében sincs másként. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilkamerák használata láttán az utazók együttműködőbbé váltak, megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság. Több alkalommal is előfordult, hogy korábban gyakran kötekedő, veréssel fenyegetőző, érvénytelen jeggyel utazó utas a kamerát látva további vita nélkül elismerte a pótdíjalkalmazás jogosságát. Jegyvizsgálót 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig mindezidáig 35 esetben ért inzultus, amiből 18 tettlegességig fajult, 17 esetben pedig tettleges becsületsértés történt.
A 2019. szeptemberi bevezetés óta, folyamatosan nő azoknak a jegyvizsgálóknak a száma, akik önkéntes alapon, szívesen használják a bántalmazások, támadások megelőzése, valamint a bekövetkezett események hatásainak csökkentése érdekében a testkamerákat munkavégzés során. A legtöbben a miskolci, a debreceni és a dombóvári térségben látják el feladatukat. Azokon a vonatokon, melyeken testkamerával dolgozik jegyvizsgáló, egy atrocitás történt a szolgálatot teljesítő kollégákkal szemben.
Kapcsolódó cikkek
- Tíz százalékos kedvezmény elektromos autót bérlő vasúti bérleteseknek
- A vasúti jegyvásárlásnál is kiemelt cél a fizikai érintkezések minimalizálása
- Már iOS-szel is vehetünk MÁV bérletet
- Okostelefonos alkalmazásban, fényképpel veszi nyilvántartásba a MÁV az elhagyott értékeket
- Megtriplázza a jegykiadó automaták számát a MÁV-START
- Várakozáson felül teljesített az év első napjaiban a MÁV app
- Beváltak a testkamerák, bővül a rendszer
- Már bérletet is lehet vásárolni a MÁV mobilalkalmazás segítségével
- Már eSzemélyihez is hozzárendelhető a vasúti bérlet
- Bevált az átnevezés - sikeres volt a MÁV app nyári kampánya
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.