Összefogtak a hazai nagyvállalatok az oktatás fejlesztéséért

forrás: Prím Online, 2020. június 11. 18:56

A koronavírus-járvány azonnali változtatásokra kényszerítette az oktatási intézményeket az általános iskoláktól az egyetemekig. Miután a digitális tanításra, vizsgáztatásra eszköz, illetve hálózati hiányosságok nem mindenhol lehetett azonnal átállni, több magyarországi cég is a tanárok, diákok segítségére sietett. Köztük az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ) tagvállalatai is, amelyek számára a rászorulók segítése, illetve az oktatói munka felkarolása, az online tanítás gördülékenységének biztosítása egyaránt fontos szempontnak számított az egészségügyi vészhelyzet idején.

„Szövetségünk azért jött létre, hogy népszerűsítsük a mérnöki pályákat a fiatalok körében. Ezek megismeréséhez, a szükséges készségek megszerzéséhez elengedhetetlen ma már a modern technológiák használata, a legfrissebb tudásanyagok átadása. Ennek megfelelően a tagvállalataink a koronavírus magyarországi megjelenésekor számos olyan adományozási programot, kezdeményezést indítottak, amelyekkel a karantén ideje alatt is biztosíthatóak voltak a tanítás és az otthon tanulás technológiai keretei. A folyamatot jelentősen felgyorsította, hogy az eszközadományozások ma már adómentesek a cégek számára, köszönhetően annak, hogy ezt a Szövetségünknek sikerült kijárnia a törvényalkotóknál. – hangsúlyozta Jakab Roland.

 

Az EJMSZ alelnöke az eredmények kapcsán kiemelte, hogy a NOKIA közel száz laptopot adományozott 11 oktatási intézménynek, illetve azok tanulóinak, hogy eszközhiány miatt senki se maradjon le a tananyaggal. Emellett a vállalat szakemberei létrehozták a Nokia Budapest Help oldalt, amelyen keresztül tanároknak, szülőknek biztosítanak közvetlen, gyors támogatást a távoktatás során felmerülő információtechnológiai nehézségek megoldásában. Hozzájuk hasonlóan

 

Hozzájuk hasonlóan az evosoft Hungary is a gépadományozást helyezte előtérbe a tanárok és diákok munkájának megkönnyítése érdekében. A kiválasztott középiskola eszközparkját fejlesztik olyan számítógépekkel, amelyek a távoktatás keretein belül is hasznosíthatóak a legmodernebb műszaki, informatikai ismeretek átadásához.

 

Jakab Roland elmondta azt is, hogy a szintén az EJMSZ-t erősítő Ericsson Magyarország is mozgósította kapacitásait. Közvetlen segítséget nyújtottak a szolgáltató partnereiknek a megnövekedett hazai mobil adatforgalom kiszolgálásában, a globális cég pedig az UNESCO-val összefogva Mesterséges Intelligencia képzési programot indított gyerekek számára. Emellett a vállalat fővédnökséget vállalt a Hack the Crisis Hungary hackaton felett, amelynek keretében a több mint 800 résztvevő, nem kevesebb mint 134 megoldást dolgozott ki az egészségügyi dolgozók, közösségek, vállalkozások és az oktatási szféra számára a koronavírus elleni küzdelemhez. 

 

A színvonalas oktatói és kutató munka támogatása érdekében az EJMSZ-ben a gyógyszeripari szektort képviselő vállalat, a  Richter Gedeon Nyrt.  pedig a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara számára 38 millió, míg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának 6 millió forint értékben a biotechnológiai kutatási és fejlesztési munkát szolgáló eszközöket adományozott. 

 

A fentiekhez hasonló kezdeményezéseket, programokat az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség a jövőben is folyamatosan fog indítani, hogy a műszaki-és mérnökképzést minél eredményesebbé, népszerűbbé tegyék hazánkban – fejtette ki zárásként Jakab Roland.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32