A járvány után is kérdéses maradhat a rendezvényipar pénzügyi biztonsága

forrás: Prím Online, 2020. június 15. 17:58

A koronavírus-járvány talán a rendezvényiparban okozta a legnagyobb károkat. A legrosszabb helyzetben a rendezvényszervező ügynökségek munkatársai vannak: szinte nem volt olyan, akinek ne csökkent volna a jövedelme – állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) kutatása. A felmérés több mint 400, a piacon dolgozó, illetve a szakmát tanuló válaszadó véleményét tükrözi a szektor jövőjéről és a világjárvány hatásairól. A rendezvényiparban dolgozók szerint nem tartható az a gyakorlat, hogy a rendezvényszervező cégek előfinanszírozzák a nagyvállalatok eseményeit. 

Magyarországon még tartanak a rendezvényekre vonatkozó korlátozások: augusztus 15-ig kizárólag szabadtéri rendezvény tartható, szabadtéri rendezvényen azonban nem lehet koncertet tartani, ültetett közönség esetén pedig három üres széket kell kihagyni minden vendég között. Ezen túlmenően sem látszik, hogy a járványhelyzet elmúltával mennyiben változnak a rendezvényekkel kapcsolatos szabályozások és szokások. Mindez a rendezvényszervezés területén jövőt tervező utánpótlásban is kérdéseket vethetnek fel. 

 

A Budapesti Metropolitan Egyetem Dér Csaba Dezső, az egyetem Turizmus és Marketing Intézetének docense által vezetett Marketing Műhelye több mint 400 fő kérdőíves megkérdezésével vizsgálta, hogy milyen mértékben érintette a szakmában jelenleg dolgozókat a koronavírus-járvány, valamint felmérte a rendezvényiparban dolgozók, a területen munkát keresők és a szektor iránt érdeklődők véleményét a szakma jövőjéről a járvány után. 

 

Megszűnt munkahelyek, csökkentett bérek

„Még nem lehet tudni, hogy a rendezvényiparban hányan veszítették el tartósan a munkahelyüket, de nincs olyan cég, aki jelenleg változatlan feltételekkel tudja foglalkoztatni alkalmazottait – mondta el Duca Andrea, a HD Group ügyvezető partnere, a Magyar Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége ügynökségi tagozatának vezetője és a Metropolitan Egyetem Kreatív Event Menedzsment szakának óraadó tanára. – Az iparágban mindenhol csökkentek a fizetések, és sok munkáltató fizetés nélküli szabadságra küldött vagy sajnos elbocsátott kollégákat. A rendezvényszervezők elsősorban a tapasztalt munkavállalókat próbálják megtartani, hiszen igen nehéz lenne utánpótlást találniuk, amikor visszaáll a rend. A munkahelyek megtartása most azon múlik, hogy szeptembertől valóban újra dolgozhatunk-e.”

 

A METU kutatásának eredményei szerint minél idősebb korosztályba tartozik valaki, annál biztosabb a munkahelye és a státusza a rendezvényiparban. Az elbocsátások legnagyobb arányban a Z generációt érintették: a korosztályba tartozó válaszadók 30 százalékát bocsátották el vagy szüneteltetik státuszukat a járványügyi helyzet alatt, 33 százalékuk pedig egyáltalán nem kapott új feladatot ebben az időszakban. Az Y generációban az elbocsátások aránya 15 százalék, az X generációsok körében pedig már csak 5 százalék. Az összes válaszadó többsége (56%) kapott valamilyen feladatot ebben az időszakban, a három korosztályban együtt a megkérdezettek 14 százalékát bocsátották el vagy szüneteltetik státuszát.

 

Az ügynökségi alkalmazottak helyzete változott a legkedvezőtlenebben: közel felük (46%) csökkentett bérrel, de változatlan óraszámban dolgozik, 54 százalékuknak pedig a munkaideje is csökkent. A szabadúszó válaszadók fele szintén csökkentett óraszámban végzi tevékenységét. A saját vállalkozást vezetők 44 százaléka nyilatkozta, hogy a feladatok mennyisége nem változott, szintén 44 százalékuknak azonban teljesen leállt a vállalkozása. A multinacionális vállalatoknál dolgozók 40 százalékának nem változott sem a fizetése, sem a munkaideje, 30 százalékukat csökkentett óraszámban foglalkoztatják, a maradék 30 százalék pedig csökkentett bérrel, de azonos óraszámban dolgozik. 

 

 

Online rendezvények

A legtöbb rendezvényszervező cég online felületre terelte tevékenységét a járvány alatt: elindultak a hibrid események, ahol az előadók online jelentkeznek be, és interaktív felületen kezelik a közönség kérdéseit és kommentjeit. „Egy rendezvényszervező cég online is képes márkaélményt nyújtani, de a szakma elsősorban azokon az eseményeken dolgozott tovább, melyeket a remények szerint a járványveszély elmúltával meg tudnak valósítani. Sokan ingyenes online konferenciát és kurzust indítottak – ők arra számítanak, hogy az így megszerzett ismertség később valódi bevételt jelenthet” – mondta el Duca Andrea.

 

A METU kutatása alapján a szakma többsége (67,5%) gondolja, hogy az online rendezvényeknek a járvány után is lesz létjogosultsága, a válaszadók harmada (32%) – elsősorban az X és az Y generáció – szerint azonban ez csak átmeneti fellendülés, és az online rendezvények nem maradnak hosszú távon velünk. A válaszadók fele gondolja úgy, hogy az online rendezvények a későbbiekben önálló szakágat képviselnek, a megkérdezettek fele szerint pedig nem önállósodik a terület.

 

Kérdőjelek a piacon

„A rendezvényszervező cégek számára az a legaggasztóbb, hogy a rendszerből most kiesők könnyen pályaelhagyókká válhatnak. Nehezen lesz visszacsábítható, aki most csak nagyvállalatnál, egy másik területen talál munkát. Egy rendezvény önálló megszervezéséhez egy projektmenedzsernek legalább három év intenzív szakmai gyakorlatra van szükség, ennyi idő alatt tudunk egy új generációt integrálni a rendszereinkbe” – mondta el Duca Andrea.

 

A márciusban egyik napról a másikra törölt rendezvények számos jogi és szakmai kérdést is felvetettek. „A rendezvényes szerződések több ponton sérülékenyeknek bizonyultak, a biztosítók nem fizettek a cégeknek, ezért ebben az időszakban sok múlt az ügyfelek személyes jóindulatán – tette hozzá Duca Andrea. – A szakma nagy problémája, hogy a rendezvényeket jellemzően utólag fizetik ki a nagyvállalatok, miközben a munka 75-80 százalékát a rendezvényszervező cégek már az esemény előtt elvégzik. Így tulajdonképpen előfinanszírozzák a nagyobb eseményeket, ami eddig csak drága faktoring konstrukciókkal vagy forgóeszközhitelekkel volt megoldható. A járvány után az ügynökségeknek és szolgáltatóknak nem lesz forrása az előfinanszírozásra, a megoldás ezért nagyvállalati oldalról kell érkezzen.”

 

Ekkora a hazai rendezvényipar

A rendezvényipar multidiszciplináris terület, résztvevői néha párhuzamosan egyéb területeken is dolgoznak: kommunikációs szakemberek, technikai és IT-szakértők, gasztronómiával foglalkozók és művészek is résztvevői egy-egy komplex rendezvénynek. A Magyar Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének 130 tagja 2019-ben több mint 250 milliárd Ft összforgalmat bonyolított le, a becslések szerint a teljes hazai rendezvényipar – a fesztiválokkal együtt – pedig összesen 1000 milliárd Ft forgalmat tett ki.

 

Visszatérés a járvány után

A megkérdezett pályakezdő rendezvényszervezők szerint növeli majd a keresletet a rendezvények iránt az, hogy az emberek kicsit megtapasztalták, milyen események nélkül élni: 63 százalékuk szerint a jövőben még szívesebben mennek majd az emberek 500 főnél nagyobb rendezvényekre. „A személyes márkaélmény kulcsfontosságú a vállalatok számára, a rendezvények pedig a kommunikációs stratégia fontos elemei. Arra számítunk, hogy a rendezvények jelentősége a járvány után sem csökken majd” – tette hozzá Duca Andrea.

 

A METU kérdőívének válaszadói szerint a korlátozás feloldása után is fontosak maradnak bizonyos biztonsági intézkedések a rendezvényeken. A válaszadók négyötöde fontosnak tartaná, ha megmaradnának a kézfertőtlenítő pontok, és a rendszeres fertőtlenítő takarítás is. Fontos szempontnak bizonyult az ülő rendezvények esetén a széktávolságok növelése (46%) és a szabad levegő (64%). A válaszadók szerint szintén hosszabb ideig velünk maradhat biztonsági intézkedésként a személyzet számára kötelező szájmaszk és kesztyű: csupán 7,5 százalékuk gondolja úgy, hogy ezek feleslegesek.

 

Duca Andrea hozzátette: a Magyar Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége átfogó iparági ajánlást adott ki Kiállítások, konferenciák, üzleti rendezvények újraindítására vonatkozó szakmai ajánlás a COVID-19 járvány utáni biztonságos rendezvényekért címmel, amely a járvány utáni biztonsági protokoll alapja lehet. „A rendezvényszervezés békésebb időkben is magas fokú rugalmasságot és kreativitást igényel. Az iparág meg fogja találni a módját annak, hogy biztonságosan tudjon újra élményt nyújtani a vendégeknek.”

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32