Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

forrás: Prím Online, 2020. július 3. 18:53

A Neumann Társaság által vezetett Informatikai Múzeum újra várja látogatóit a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában új kamarakiállítással, még sosem látott műtárgyakkal, nyári táborokkal és tematikus szombati programokkal.

Ünnepélyes eseménnyel nyitott újra az Informatikai Múzeum: június 27-én tartotta meg a Neumann Társaság a múzeum egykori alapítója, dr. Muszka Dániel kibernetikus születésének 90. évfordulójára emlékező programját. 

 

A nyári robotikai táborok résztvevőinek is érdekesek azok a korai és világhíres robotok, amelyeket Muszka Dániel alkotott meg. Az emblematikus, a pavlovi reflexet bemutató szegedi Katicabogár robot mellé most odakerült az önmagát kikapcsoló „Haszontalan gép” is. Géppel a haszontalanság megtervezése is nagy feladat: Marvin Minksy, a mesterséges intelligencia pionírjának filozofikus ötlete alapján az információelméletet megalapozó Claude E. Shannon alkotta meg a most múzeumba került gép előzményét. A nagyszerű feltaláló, Muszka Dániel az ő munkájukat gondolta tovább, ez az ő utolsó és szintén működő, de nem 100 százalékig kidolgozott, így befejezetlen alkotása.

 

A gyűjtemény is egy alkotás, a megemlékezés és a múzeumok éjszakája jó apropó volt arra, hogy a család és a Neumann Társaság kezdeményezze, hogy a múzeumalapító, gyűjtő személye is megjelenjen a múzeumban. Muszka Dániel az év folyamán emléksarkot kap majd a múzeumban, amelynek összeállításához a Neumann Társaság az  itmuseum@agoraszeged.hu címen várja egykori munkatársai, tanítványai emlékeit: tárgyakat, képeket, dokumentumokat.

 

A szegedi Agora több nyári tábort is fogad az elkövetkező hónapban: a diákok ECDL-foglalkozásokon erősíthetik digitális kompetenciáikat és robotika programokon is részt vehetnek. 

 

E mellett szombati tematikus nyitvatartási napokon is várják a látogatókat: július 11-én Ördögh Zoltán szegedi magángyűjtő kollekciójából mutatnak be kuriózumokat a régi mobiltelefonok világából. Az ős-számítógépek mellett a múzeumban nyáron kamarakiállításként több mint száz legendás mobilkészülék is megtekinthető a Retromobil című, Ördögh Zoltán gyűjteményéből összeállított tárlaton. 

 

Azért is érdemes most újra felkeresni a szegedi informatikatörténeti gyűjteményt, mert egy másik ismert magángyűjtő, Nagy Károly jóvoltából egy ős-PC-vel is bővült a kiállítás. Ez egy különleges példája a hazai műszaki leleménynek, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján magánszemélyek által épített, részben ipari-műszaki, részben hobbicélú számítógépeknek.  A kereken negyven évvel ezelőtt épített egyedi számítógép kisképernyős televízióval használt, fém műszerdobozra emlékeztető készülék, amely az Intel 8085-ös lapkáján alapul és gépi kódban programozható. (Az egyedi gép Wodicska Mihály, az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára (EMG) egykori részlegvezetője kreativitásának köszönhető) 

 

További információk:

http://www.agoraszeged.hu/

https://ajovomultja.hu/

https://njszt.hu/hu/orokseg/mult

 

 

Betekintés a múzeumba: 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32