Lezárult az Accenture Java Competition programozóverseny

forrás: Prím Online, 2020. július 10. 09:49

Egy, a vállalatok számára igazán aktuális kihívással, a reboardinggal – vagyis a koronavírus-járvány után a munkaerő irodába történő visszatérésével – kapcsolatos problémát kellett megoldaniuk Java microservice architektúra használatával az Accenture Java Competition idei indulóinak. A héten lezárult kétfordulós, online programozóverseny résztvevőinek kétharmada legalább 3 év tapasztalattal rendelkező senior szoftverfejlesztő volt, ebben az erős mezőnyben ért el harmadik helyezést a junior szoftverfejlesztőket és szoftvertesztelőket képző PROGmasters – idén áprilisban végzett hallgatóiból álló – csapata.

Az Accenture Java Competition versenyt kifejezetten a Java programozásban jártas, háromfős csapatok számára hirdette meg a világ egyik vezető szakmai szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi vállalataként ismert Accenture, valamint az MPS Solutions, mint szervező.

 

A verseny résztvevőinek idén egy igen aktuális problémára kellett megoldást találniuk a járványhelyzet utáni reboardinggal – vagyis a munkaerő irodába történő visszatérésével – kapcsolatban. A kétfordulós bajnokság során nemcsak az indulók Java programozási ismereteit mérték fel: a csapatoknak egy komplex üzleti alkalmazást, és annak teszt automatizációját kellett fejleszteniük, amit egy prezentáció keretében mutattak be, hasonlóan a valódi projektmunkához. A versenyben kiemelt szerepe volt a szerveroldali, backend kód olvashatóságának, dokumentáltságának és karbantarthatóságának, valamint a minőségnek, amit automatizált tesztekkel kellett biztosítani. Fontos volt, hogy az ipari szabványoknak megfelelő termék készüljön modern technológiák – Java, Spring Boot, Kafka, REST API – felhasználásával.

 

„Komoly elismerés a számunkra, hogy az Accenture Java Competition e héten lezajlott döntőjébe a PROGmasters négy csapata is bejutott, amelyek közül kettőben még jelenleg is aktív hallgatóink indultak, ráadásul az idén áprilisban végzett diákjainkból álló csapatunk, a Back to Office (Erdei Péter, Hudák Elza és Tarczi Laura) harmadik helyezést ért el a főként senior szoftverfejlesztőkből álló mezőnyben” - mondja Filep Szabolcs, a PROGmasters alapítója és vezetője.

 

Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) független auditja szerint, a szoftverfejlesztőket és szoftvertesztelőket képző PROGmasters tavaly év végéig végzett 187 diákja közül mindenki álláshoz jutott szoftverfejlesztőként, tanácsadóként vagy tesztelőként, ráadásul 61 százalékuk a képzés után 1 hónapon belül, további 34 százalékuk pedig 2-4 hónap múlva elhelyezkedett. A diákok 90,2 százaléka junior informatikusként bruttó 300 és 600 ezer forint közötti kezdő fizetést vitt haza, ráadásul a 2016 óta végzettek már közel negyede (22,8 százaléka) keres bruttó 600 ezer és 1,2 millió forint közötti összeget.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55