Túl a mélyponton a tévés reklámpiac

forrás: Prím Online, 2020. július 26. 14:58

Bár a koronavírus-járvány miatt a tavaly ilyenkori mintegy negyvenezer szpothoz képest idén júniusban bő harmadával kevesebb reklám volt a tévében, ez a szám májushoz képest mégis hétezerrel több – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa által, az e heti ülésen elfogadott új hatósági tanulmányból. A testület emellett – többek között – rádiós részletfizetési kérelmeket bírált el, elvégezte egy pápai frekvencia alaki vizsgálatát és bírságot rótt ki két vidéki rádióra.

Júniusra megállt a tévés reklámpiac havi csökkenése 

A televíziós hirdetési piac koronavírus-járvány alatti átalakulását vizsgáló, a Médiatanács által elfogadott NMHH-tanulmánysorozat legfrissebb havi jelentése kimutatta: 2020 júniusában 22-28 ezer, míg tavaly ugyanekkor 38-41 ezer reklámszpotot adtak közre. Ezen belül az új reklámfilmekből azonban idén júniusban szinte ugyanannyi jelent meg (361 vs. 371 darab). Összességében ugyan megállt a folyamatos csökkenés, májushoz képest pedig némi emelkedés is észlelhető, de a mutatók az egy évvel korábban tapasztaltakhoz képest még mindig alacsonyak. A vizsgálat 76 magyar nyelvű televíziós csatornát fed le és napokon belül olvasható lesz az NMHH honlapján.

 

Rádiós pályázatok és bírságok 

A tanács elvégezte a Pápa 92,7 MHz helyi vételkörzetű frekvencia közösségi jellegű használatára benyújtott egyetlen pályázati ajánlat alaki vizsgálatát, és pályázati nyilvántartásba vette a Katolikus Rádió Zrt.-t.

 

A koronavírus-járvány okozta bevételkiesésre tekintettel, szolgáltatói kérelemre a Médiatanács jóváhagyta a nyíregyházi és az egri Best FM, valamint a kiskunfélegyházi, a kiskunmajsai és a győri Rádió 1 szolgáltatóinak, hogy a harmadik negyedéves médiaszolgáltatási díjaikat ne egy összegben, hanem három havi részletben fizethessék be. 

 

A gyöngyösi MaxiRádió szolgáltatóját harmincezer forintra bírságolta a testület, amiért egy vizsgált márciusi adáshéten kevesebb magyar zenét, hírt, valamint közszolgálati és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort, továbbá több ismétlést tett közzé szerződéses vállalásaihoz képest. A közszolgálati műsorszámoknál sem saját vállalását, sem az erre vonatkozó törvényi kötelezettségét nem teljesítette.

 

A Rádió Szarvas szolgáltatójára 25,2 ezer forintos bírságot szabott ki a grémium, amiért késve tett eleget a műsorkvóták ellenőrzéséhez szükséges adatszolgáltatási kötelezettségeinek. 

 

A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32