Nem vettek fel egyetemre? Ne ess kétségbe!

forrás: Prím Online, 2020. július 27. 13:11

Csütörtök estétől nyilvánosak az egyetemi ponthatárok, a felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhettek eredményeikről, de a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban elmarad.

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenki örül az eredménynek. Ha te is azok közé tartozol, akinek idén nem jött össze a vágyott egyetemi vagy főiskolai képzés, ne ess kétségbe. A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket közvetítő portál összegyűjtötte, merre indulhatsz el.

 

Pótfelvételi

A legkézenfekvőbb lehetőség a pótfelvételi eljárás, melyre várhatóan július végétől augusztus elejéig lehet majd jelentkezni. A pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akik a hagyományos felvételi eljárás során semelyik felsőoktatási intézménybe nem kerültek be, vagy egyáltalán nem is jelentkeztek.

 

Akiket a pótfelvételi során felvesznek, szintén szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat. A pótfelvételiben már csak egyetlen helyre lehet jelentkezni, a felsőoktatási intézmények pedig jellemzően már csak önköltséges formában indított képzésekre vesznek fel jelentkezőket.

 

tanfolyamokj.hu

 

További pontok szerzése

Ha a pótfelvételi sem hozza meg a várt eredményt, elkezdhetsz további pontokat gyűjteni a következő, őszi felvételi időszakra, például szintemelő érettségi vagy nyelvvizsga letételével.

 

Iskolarendszerű szakképzések

2020. szeptember 1-jétől az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ-t) a Szakmajegyzék váltja fel. A még érvényben lévő 759 szakma helyett pedig mindössze 174 alapszakma közül válogathatnak majd a Szakmajegyzékben a tanulni vágyók.

 

Fontos tudni, hogy ebben a formában két szakma megszerzése továbbra is ingyenes marad. Valamint az állam az első és a második alapszakma megszerzése mellett egy szakmai képzésben megszerezhető szakképesítést is támogat.

 

A nappali tagozatosok jogosultak diákigazolványra, családi pótlékra (annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló betölti a 20. életévét), árvasági ellátásra, egészségbiztosításra. Az esti tagozaton tanulók estis diákigazolványt igényelhetnek.

 

Az új rendszerben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből.

 

Felnőttképzések

Számos felnőttképző intézmény indít OKJ-s tanfolyamokat, ahol rövidebb idő alatt szerezhetik meg a szakmai végzettséget a jelentkezők, mint az iskolarendszerű képzések során.

 

„A felnőttképzések nem ingyenesek, nem jár a jelentkezőknek diákigazolvány, de a szervező iskolák számos más előnyt nyújtanak a tanulóknak. Ezek az iskolák igyekeznek alkalmazkodni a munkaerő-piaci kereslethez, és sok esetben partnercégekkel együttműködve segítenek a végzett tanulóknak az elhelyezkedésben.

 

A diákok igényeihez is jobban igazodnak az iskolarendszerű képzésekhez képest, például többféle ütemezésben indulnak tanfolyamok, hogy munka mellett is be tudjanak járni a tanulók. Mivel ezek piaci alapon működő iskolák, így jobb körülmények közt, modernebb eszközökön sajátíthatják el a diákok a választott szakmát.” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu munkatársa.

 

Az OKJ képzéssel nem fogynak az államilag finanszírozott félévek, így ugyanannyi ideig tanulhatsz majd állami ösztöndíjas formában, mint azok, akik nem szereztek OKJ-s végzettséget.

 

Felsőfokú vagy emelt szintű OKJ képzéseket abban az esetben is érdemes elvégezni, ha a későbbiekben egyetemi vagy főiskolai képzésre szeretnél jelentkezni, hiszen ha az adott szakirányon tanulsz tovább, és a szakterületen oktató egyetemek és főiskolák úgy döntenek, az OKJ-s végzettségért 32 többletpontot kaphatsz.

 

Fontos változás, hogy a felnőttképzők már csak 2020. decembert 31-ig indíthatnak OKJ-s képzéseket, ezért az idei évben minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a tanfolyami formában elvégezhető szakképzések iránt.

 

A megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is. Tehát jövőre plusz pontokat érhet egy megszerzett OKJ-s bizonyítvány.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32