Az Ericsson megkötötte századik kereskedelmi 5G szerződését

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 12. 16:41

Az Ericsson a mai napon jelentős mérföldkőhöz érkezett az 5G hálózatok elindítása terén, amikor is aláírta a századik távközlési szolgáltatóval kötött kereskedelmi 5G szerződését. A 100 szerződés között 56 már üzemelő 5G hálózat található. Az Ericsson Magyarországon is megkötött már hasonló megállapodást, a Magyar Telekom kereskedelmi 5G hálózata az Ericsson harmincadik élő hálózatindítása volt a világon.

A társaság a századik kereskedelmi 5G szerződést a szlovén Telekom Slovenije távközlési szolgáltatóval írta alá. 

 

Az 5G kutatás-fejlesztés terén az Ericsson a kezdetektől szoros, stratégiai együttműködést folytat a vezető távközlési szolgáltatókkal. Az első 5G partnerségi megállapodását 2014-ben jelentette be.

 

A kezdeti technológiai együttműködéseket és partnerségi szándéknyilatkozatokat az 5G New Radio (NR) technológia tesztelése követte. Ezután került sor a kereskedelmi megállapodásokra és a hálózat-fejlesztések bejelentésére, majd 2018-ban bejelentették az első kereskedelmi 5G hálózatok elindítását is.

 

Az Ericsson szerződései, az Ericsson Radio System és az Ericsson Core hálózati portfolió termékeire és szolgáltatásaira támaszkodva, a rádió hozzáférési hálózatok (RAN) és maghálózatok telepítésére szólnak.

 

 

Az 5G telepítések során az Ericsson NSA (non-standalone), SA (standalone) és spektrum-megosztási (Ericsson Spectrum Sharing) technológiát, valamint az Ericsson dual-mode 5G Core-ra támaszkodó, felhő-natív megoldásokat egyaránt kínál. 

 

Az Ericsson magas, közép és alacsony frekvenciasávon is telepített már 5G hálózatokat városi, elővárosi és vidéki környezetben, a mobilszélessáv és a helyhez kötött vezeték nélküli hozzáférés (FWA) támogatására. 

 

A fejlett 5G piacokon a szolgáltatók egyebek mellett már 5G-alapú kiterjesztett valóság (AR) és virtuális valóság (VR) szolgáltatásokat kínálnak az oktatás, szórakozás és játékok terén. 

 

„Az Ericsson 5G technológiájának fejlesztése során kezdettől fogva az ügyfelek igényei játszottak központi szerepet a portfolió kialakításában – mondta el Börje Ekholm, az Ericsson elnök-vezérigazgatója. – Büszkék vagyunk rá, hogy elkötelezettségünk eredményeként, világszerte már 100 távközlési szolgáltató választotta a mi technológiánkat ahhoz, hogy sikerrel kiaknázhassák az 5G nyújtotta előnyöket. Működésünk során továbbra is ügyfeleinket helyezzük a középpontba, segítve őket, hogy az 5G kínálta előnyöket, mint kritikus fontosságú nemzeti infrastruktúrát biztosíthassák előfizetőik, az ipar, a társadalom és az országok számára.”

 

Az Ericsson számos szolgáltatóval, egyetemmel, technológiai intézettel és iparági partnerrel együttműködésben fejlesztette és térképezte fel az 5G üzleti és lakossági felhasználási lehetőségeit, így többek közt a gyártóüzemek automatizálására, az intelligens irodákra, a távsebészeti beavatkozásokra, és más vállalkozási és Ipar 4.0 alkalmazásokra vonatkozó lehetőségeket. 

 

Egyes partner-megállapodások eredményeként dedikált 5G hálózatok létrehozására is sor került, többek közt az Ericsson gyártóüzemeiben világszerte.

 

__________

Hallgassa meg az Ericsson 100. kereskedelmi 5G megállapodásához vezető útról szóló podcastot: Interjú Peter Linderrel, az 5G élharcosával, az Ericsson észak-amerikai 5G marketing igazgatójával.

Kulcsszavak: 5G-hálózat 5G Ericsson

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32