Kriptovaluta kereskedés mesterséges intelligenciával
Az egyik legrangosabb francia startup verseny, a Graines de Boss nyertesei közé került a B-cube.ai, a Start it @K&H inkubátor által mentorált győri startup. A 15 díjazott közé több mint 2000 jelentkező közül választották be a csapatot, akik mesterséges intelligencia alapon működő kriptovaluta kereskedő platformot hoztak létre.
A kriptovaluta kereskedésre dolgozott ki innovatív megoldást a Start it @K&H által inkubált győri startup, a B-cube.ai, amivel elnyerték a Graines de Boss rangos francia startup verseny díját. „A B-cube.ai sikere jól szemlélteti, hogy a hazai startupok nemcsak nyitottak az innovatív megoldásokra, de a fintech szakembereket világszerte foglalkoztató kérdésekre is tudnak új válaszokat adni. A sikerüket azonban alapvetően meghatározza, hogy a kezdeti időszakban megfelelő támogatást kapjanak. A Start it @K&H inkubátorprogramunkat éppen azért indítottuk el immáron három éve, hogy az ilyen csapatokat segíthessük innovatív szolgáltatásokkal, irodai és IT felhőszolgáltatási infrastruktúrával, valamint szakértő mentorálással, Budapest mellett 2019 októbere óta már Győrben is” – mondta el Németh Balázs a K&H Operáció, technológiák és lakossági hitelkezelési divízió vezetője.
Áttörés a kriptovaluta kereskedésben
Kriptovalutával kereskedni nem könnyű feladat, amit az is igazol, hogy a kriptokereskedők 95 százaléka nem termel profitot. A probléma megoldására ezért a – részben magyar, részben francia tagokból álló – csapat a világon elsőként hozott létre egy olyan teljesen automatizált kriptovaluta-kereskedő platformot, ahol a kereskedést mesterséges intelligencia optimalizálja. A platform újdonsága, hogy az AI alapú motor különféle analízisek és komplex matematikai modellek alapján küldi a jelzéseit, így a rendszer valós időben kereskedik, azaz valós időben hajtja végre a tranzakciókat. Mindezt úgy, hogy közben az ügyfelek forrásait nem szükséges letétbe helyezni. Az ún. automatizált kereskedési botokat 2020 márciusában indították el, és rövid időn belül elképesztően magas, 160 százalékos hozamot értek el. Ez jól szemlélteti az innovációban rejlő lehetőségeket. Nem véletlen, hogy a feltörekvő startup ügyfeleinek 70 százalékát már a nemzetközi piacon gyűjtötte, az USA-tól Európán át Kínáig. A korábban több hazai díjat is elnyert csapat nem áll meg az eddigi sikereknél: jelenleg különféle pénzügyi termékek fejlesztésén dolgoznak, melyek szélesebb körben is elérhetővé teszik az eddig csak a nagy vagyonnal rendelkező befektetők számára elérhető megoldásokat. Emellett olyan pénzügyi eszközökre is fejlesztenek automata kereskedéseket végrehajtó algoritmusokat, mint a részvények és az arany.
Kapcsolódó cikkek
- Így lesz biztonságos és kényelmes a vezetés mesterséges intelligenciával
- Dyntell: Debrecenből a világhírbe
- Az egészségügynek égető szüksége van a mesterséges intelligencia alkalmazására
- Bosch: Akár 25 százalékkal is növelhető a gyártás termelékenysége az Ipar 4.0 megoldásokkal
- Órák alatt fejleszt önvezető megoldásokat a Continental és az NVIDIA számítógép klasztere
- Az elektromos autózás legnagyobb kihívására ad megoldást a magyar fejlesztés
- Fizikai érintés nélküli érintőképernyő a Jaguar Land Rovertől
- Már a 100. munkatárs csatlakozott a Continental budapesti MI fejlesztő központjának csapatához
- Mesterséges intelligencia húzhatja ki a válságból a cégeket
- Az Infinity SOC lehetővé teszi a cyber-támadások gyors és pontos kezelését
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.