VI. Safer Internet konferencia
Szeptember 29-30-án kerül megrendezésre az Európai Unió „Safer Internet Program” (SIP) keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferencia, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szervezésében. A Gyermekmentő 1997 óta kíséri figyelemmel és végeztet kutatásokat a gyermekek médiahasználati szokásairól. 2010-ben ebbe a folyamatba illesztette be szervesen a kifejezetten az internettel, internetbiztonsággal foglalkozó konferenciáit, melyből az idei a hatodik.
„A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” című médiakonferencia- és kutatássorozatot huszonhárom évvel ezelőtt, 1997-ben indították el. Ebbe kapcsolódott be a SIP keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciasorozat. Már az első, 2009-ben tartott internetkonferencia óta is 11 év telt el. Azóta nagyon sok változást hozott mindennapjainkba a digitalizáció: az információáramlás életünket felgyorsította, a tudást közelebb hozta, kapcsolatainkat átalakította. Most, a járvány idején még nagyobb az internet jelentősége, amikor az oktatásnak egyik pillanatról a másikra kellett átállnia online üzemmódra, és gyerekek százezreinek biztosítani a digitális oktatást. Mindez milyen hatással volt a gyerekekre, a szülőkre és a pedagógusokra? Erre a kérdésre is keresik a választ az előadók.
A rendezvényre 29 szakértő fogadta el a felkérést az oktatás, a média, a kormányzat, az ipar és a civil szféra területéről, akik a gyermekek és fiatalok online biztonságával kapcsolatos kérdésekről – adatvédelem, digitális platformok szabályozása, online otthonoktatás-otthontanulás stb. – fognak előadásokat tartani. Kutatási eredményeiket összegzik, kampányaik célját és eredményességét ismertetik, megosztják a legjobb gyakorlatokat, de beszélni fognak az internetbiztonságról a gyerekvédelem tükrében is, valamint a cybertérnek és a közösségi médiának a személyiségfejlődésre gyakorolt hatásáról.
A konferencia másik célja a tudás, a tapasztalat átadásán kívül, hogy ráirányítsa a figyelmet az új kihívásokra: a közösségi médiára, az online fenyegetettségre és a digitális oktatásra.
A rendezvény a Safer Internet Program keretében valósul meg. A projekt célja az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban, az internet és az új online technológiák használatának – különösen a gyermekek számára történő – biztonságosabbá tétele, a jogellenes, valamint a felhasználó által nem igényelt tartalmak elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása.
Az előadások mellett három kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, illetve dr. Mary Aiken: Cyber-csapda. Hogyan változtatja meg az online tér az emberi viselkedést? című könyvének bemutatójára. A Harmat Kiadó gondozásában megjelent kötetet a helyszínen meg is lehet vásárolni. A bemutató időpontja szeptember 29., 14.50-15.15 óra.
Dr. Mary Aiken a törvényszéki cyberpszichológia világszerte elismert vezető szakértője most megjelent könyvében azt vizsgálja, hogyan formálja át az internet és a digitális eszközök használata az emberi viselkedést, a társadalmi normákat, és ez a „cyberhatás” hogyan nyilvánul meg életünk minden területén. Születéstől tinédzserkorig részletesen tárgyalja azokat a kérdéseket, amelyekről a digitális nemzedéket nevelőknek tudniuk kell.
A konferencia az Európai Kiberbiztonsági Hónap kampány programsorozatába illeszkedik.
A konferencia ideje alatt élő internetes közvetítés látható a www.gyermekmento.hu és a www.saferinternet.hu honlapokon, a Saferinternet Magyarország és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Facebook oldalain.
A konferencia időpontja és helyszíne:
2020. szeptember 29-30., kedd –szerda, 9 – 17 óráig
Magyar Tudományos Akadémia
(1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kapcsolódó cikkek
- Kilőttek az internetes káresetek 2020-ban
- Nyári táborozás hátrányos helyzetű gyerekeknek
- Szülői felelősség és tanári elvárások az online oktatásban
- III. Internetbiztonsági kibeszélő
- Már gyermekeink internetes zaklatására is köthetünk biztosítást
- Adatvédelem az online oktatási időszakban
- A bosszúpornótól a virtuális valóságig: elindult a Gyerekaneten.hu
- Csak a tudatos nethasználattal védhetők meg a gyerekek
- Szülőknek szóló weboldalt készít az NMHH a biztonságosabb internetezés támogatására
- 5 gyakorlati tipp a gyerekek biztonságáért
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.