Interjú az „Év Informatikai Vezetője” díjat elnyert Johancsik Tiborral
Mindenekelőtt a PMI Budapest, Magyar Tagozat elnöksége és a magam nevében is gratulálok a 2020-as Év Informatikai Vezetője díj elnyeréséhez. Azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus siker egy szakember számára, ha a szakma képviselőitől kap elismerést. Mit jelent ez a siker az Ön számára?
Köszönöm, valóban jólesik, és örülök az elismerésnek. Azt hozzá kell tenni, hogy ugyan a díjon az én nevem van, de az érdem minden kollégámé, akikkel együtt értük el a díj mögött álló sikereket. Nekünk, IT szakembereknek nehéz meglátnunk a sikert a saját munkánkban, egyrészt mert soha nem érünk a feladataink végére, mindig újabb és újabb kihívások jönnek; másrészt mert párhuzamosan több feladaton dolgozunk. Egy-egy kolléga annak is csak egy részfeladatát végzi el, és nem feltétlenül látja a munkájának a végeredményét, harmadrészt pedig azért, mert az informatika feladata jórészt a zavartalan, problémamentes működtetés és fejlesztés, így a környezet számára az, hogy minden működik, természetes alapállapot, és csak akkor látszik az IT-munka hiánya, jelentősége, ha valami probléma adódik. Éppen ezért az informatika egy olyan műfaj, ahol időnként meg kell állni, és örülni kell – meg kell látni a saját sikereinket. Ez most egy ilyen pillanat, az elismerés megerősít abban, hogy jó úton járunk, egyben motivációt is jelent az előttünk álló feladatokhoz.
Kézenfekvőnek tűnik a kérdés, hogy a díj átvételét követően melyek a rövid távú tervei?
Több projekt is folyamatban van, ezek közül rövidtávon továbbra is sok feladatot ad nekem és az IT-csapatnak a bankban folyó agilis átalakulás, amelynek újabb hullámában is jelentős IT-kapacitásokkal veszünk majd részt. Szintén fontosnak tartom a fenntartható, költséghatékony működési megoldások kialakításához szükséges napi szintű feladatok minél gyorsabb megoldását és természetesen azt, hogy mindezt az üzleti területek számára is transzparens módon tegyük, hogy értsék és világosan lássák a megrendelői oldalon dolgozó kollégák, hogy mikor, mit és miért tesz az IT? A 2019-ben elindított IT Transzformációs projekt, amely 2023-ig tart, és amelynek keretében megújítjuk az alkalmazásarchitektúrát, privát felhőbe költöztetjük az infrastruktúra egy részét, valamint javítjuk az üzlet és az informatika közötti együttműködést biztosító folyamatokat. Tizenhat fejlesztési területet érint, és országos szinten is a következő évek egyik legjelentősebb informatikai kihívása, ez szintén egy olyan horderejű projekt, amely mindennapi figyelmet követel tőlem. Tovább folytatódnak a külföldi akvizícióból fakadó integrációs munkák, és egyre több csoportszintű megoldást vezetünk be.
Miért számít Ön jó csapatmunkásnak, mit gondol miért érdemelte ki az Év Informatikai Vezetője címet?
Mielőtt az OTP Bank IT-vezetője lettem, kisebb és nagyobb - köztük saját - vállalkozásoknál és cégeknél, több területen is lehetőségem nyílt kipróbálni magam. Foglalkoztam technológiával, rendszerintegrációval, tanácsadással, és ami a legfontosabb, hogy igen jelentős részben „odaát, a monitoron túl”, azaz üzleti területen működve. Megtanultam egyszerre átlátni, megérteni az üzleti, megrendelői oldal, illetve az IT-támogatást biztosító oldal igényeit és szempontjait. A kellő rugalmassággal és empátiával szükséges kezelni ezeket úgy, hogy üzletileg és IT-szempontból is hatékony megoldás szülessen. Több mint három évtizede vagyok a szakmában, azt gondolom, ha valaki vezetőként egy nagy szervezet élén maradandót szeretne alkotni, akkor annak alfája és ómegája az, hogy egy olyan szakértői csapatot épít, amelyre bizton számíthat. Azt gondolom, hogy egy szervezet sikeressége csak kis részben a jó vezetőkön múlik, sokkal inkább azon, hogy milyen kollégák támogatják őt a feladatok elvégzésében. Egy szervezeten belül megdőlni látszik a „mindenható” vezetők eszméje és ez különösen igaz az IT világban. Ezt a folyamatot erősíti például az agilis működésre való átállás is, de a mindent átható digitalizáció is.
Vallom, hogy egy megfelelően összeállított csapatban nem pusztán összeadódnak, hanem megsokszorozódnak az egyéni képességben, tudásban és kreativitásban rejlő erők. Vezetőként az a feladatom, hogy a csapatot létrehozzam, motiváljam, működtessem, összetartsam, irányt mutassak neki és minél inkább a kitűzött célok szolgálatába állítsam.
Ha nagyobb távlatban nézzük a szakmai céljait, akkor melyek a hosszú távú tervei?
Nem kisebb stratégiai célt tűztünk ki magunk elé, minthogy néhány éven belül a régió legjobban működő banki IT architektúráját hozzuk létre. A bankcsoport nemzetközi terjeszkedése komoly feladatot ró az IT területre. Az elmúlt időszakban igen komoly akvizíciós sorozatot vezényelt le a budapesti központ. Ma már a régió 12 országában van jelen az OTP Csoport. Az integrációs feladatok éppen azért jelentenek kihívást, hiszen az új bankok architektúrája nagyban eltér az anyabankétól. Többféle forgatókönyv is létezik a rendszerek integrációjára. Ha az adott országban már működik bankunk, akkor egy felmérési szakaszt követően a két bank rendszereiből a legjobbakat igyekszünk megtartani. Azokban az országokban, ahol addig még nem voltunk jelen és a korábbi anyabank üzemeltette a saját rendszereit, ilyen Szlovénia, Moldova, összetettebb a dolog, ott helyben kell találni alternatív megoldásokat. Más esetben a zökkenőmentes átállás érdekében egy másik leányvállalatunk vállalja a rendszer üzemeltetését. Külön kiemelném, hogy a legutóbbi sikeres, Bulgáriában végrehajtott integrációnk utolsó heteit, az éles indulást is beleértve, home office-ból, távirányítással hajtottuk végre a Covid-helyzet miatt. Azt gondolom, hogy ez a világon is egyedülálló teljesítmény.
Minden integrációs folyamat más, új kollégákkal, új rendszerekkel és kihívásokkal. Mindig célszerű figyelembe venni a helyi sajátosságokon túl a költséghatékonyság szempontjait ugyanúgy, mint a banküzem biztonságának és fenntarthatóságának szempontjait is.
A bank azt az elvet vallja, hogy nincs értelme csak az egységesítés kedvéért standardizálni, az új megoldások bevezetésénél viszont kimondottan figyelünk arra, hogy a jó gyakorlatokat egységesen alkalmazzuk. Ha úgy vesszük, akkor a budapesti központ óriási szabadságot jelent a döntéshozatalban, de nem szabad megfeledkezni a döntések jelentette hatalmas felelősségről sem, ilyenkor a dicsőség, de az esetleges kudarc is a miénk. Az eredmények azt mutatják, hogy jó irányba tettük meg a lépéseinket. A következő 5 évre a legfontosabb feladatnak azt látom, hogy ebben a tizenkét, működését tekintve egymástól viszonylag függetlenül fejlődő bankból létrejött csoportban tovább erősítsük a szinergiákat, mind a műszaki, mind a gazdasági előnyök kiaknázása érdekében.
Mi motiválja Önt az Informatikai Vezető munkája során?
Az alkotás lehetősége a mindennapokban és hosszabb távon is. Egyrészt, nincs két egyforma nap, így sosem maradok közvetlen kihívás nélkül. Ugyanakkor látom azt a víziót is, amelynek megvalósítását hosszú távú célként kitűztem magam elé, és amelyet sosem szabad szem elől téveszteni. Mondhatni, a jövő az biztos, csak az odavezető út az, ami váratlan fordulatokat és kitérőket hozhat, lévén, hogy egy sokszereplős történetről van szó, különféle igényekkel, elvárásokkal és szempontokkal, amelyeket menet közben mind-mind számításba kell venni. Ez a fajta folyamatos hullámzás, az, ami a motivációt jelenti számomra. Olyan, mintha egy szörfdeszkán élném a mindennapjaimat - hol kisebb, hol nagyobb hullámok között, de végül mindig a hullám tetején haladunk a tervezett céljaink felé.
Kérem, mesélje el a legsikeresebb szakmai élményét! Mire az amire a legbüszkébb?
Nehéz lenne csupán egy konkrét elemet kiemelni az elmúlt három és fél évtizedből, már csak azért is, mert a koronavírusnak „köszönhetően” rövid idő alatt is annyi minden történt mostanában, ami máskor egy évre is bőven elég lenne. Így viszont több olyan rendkívüli helyzetet is volt szerencsénk átélni is megoldani csak az elmúlt pár hónapban, amelyek közül bármelyikre méltán lehetünk büszkék a kollégákkal. A járvány alapjaiban alakította át mindennapjainkat, az óvintézkedések és korlátozások hatására a mi ügyfeleink közül is érezhetően többen fordultak az otthonról is elérhető online banki megoldások felé. A Csoport nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mindent megtegyen a munkatársak és ügyfeleink egészségének megóvása érdekében, és olyan termékajánlatokkal és kedvezményekkel tudjunk előállni, amelyek ebben a nehéz helyzetben is a legjobban szolgálják lakossági és vállalati ügyfeleink érdekeit. Ha lehet, a járványhelyzet még nagyobb fejlesztési nyomás alá helyezett bennünket, még inkább fel kellett gyorsítani folyamatainkat. A napi működésben a nehezebb hónapokban a központi területeken a home office vált meghatározóvá, amelynek széleskörű bevezetésében óriási feladat és felelősség hárult az IT divízióra, ezt is sikerült eredményesen megugranunk.
És ez csak néhány kiragadott példa a közelmúltból, korántsem a teljesség igényével, az idénre esett az azonnali fizetés sikeres elindulása, de számos korábban elindított technológia átalakítás is idénre érik be.
Mi motiválta arra, hogy elinduljon 2020-ban az Év Informatikai Vezetője pályázaton?
Egyértelműen a csapatom miatt döntöttem az indulás mellett. Az OTP IT divíziója az elmúlt időszakban olyan rendkívül komoly átalakulási, bővülési folyamatokat támogatott a bankban és a leánybankok esetében a teljes régióban is, a munkánk természetéből fakadóan szinte észrevétlenül, hogy úgy éreztem, a kollégáim által elvégzett munka mennyisége és minősége megérdemli azt a figyelmet és elismerést, amelyet egy ilyen díj esetleges elnyerése a bankon túl szélesebb piaci körben is kiválthat.
Mi volt a tapasztalata pályázat lebonyolításával kapcsolatban, mi volt a legnehezebb feladat a pályázat során az Ön számára?
Színvonalas, professzionális volt a pályázati folyamat a kiírástól a díjátadóig, és mivel elsősorban nem versenyként, inkább egyfajta jó lehetőségként éltem meg, élveztem, hogy részt vehetek benne, és értő, szakmai fórumon mérethettem meg a magam és a kollégáim teljesítményét. Értékes visszajelzés ez mindannyiunk számára, nekem pedig, ahogy már beszéltünk erről, megerősítést és motivációt is jelent egyben a további időszakra.
Hogyan kezeli a munkája során kialakuló stresszt, hogyan szokta levezetni a feszültséget?
Van bőven mit levezetni, egy ekkora bankcsoportban minden nap intenzív koncentrációt igényel, de tudatosan törekszem arra, hogy maradjon idő a kikapcsolódásra. Az otthoni barkácsolás, és az azzal járó fizikai igénybevétel remekül kikapcsol, e mellett egy-egy hosszú séta a feleségemmel szintén segít kiszakadni a folytonos készenlét jelentette terhelésből.
Kérem, meséljen el egy nehéz helyzetet, komoly szakmai kihívást, amellyel a munkája során találkozott és azt mi módon oldotta meg!
Egyet? Százat is tudnék mondani, kis túlzással csak komoly helyzeteink vannak. Először is a time-to-market, a stabilitás és a költséghatékonyság „szentháromságának” egyszerre való megfelelés az, ami állandó komoly elfoglaltságot ad számunkra. A digitalizáció és a változó ügyféligények is rendkívül komoly átalakulási folyamatokkal járnak, amelyek a szervezettel és az azt kiszolgáló informatikai rendszerrel szemben is nagy elvárásokat támasztanak. Ezeket az elvárásokat, fejlesztéseket pedig egyre rövidebb idő alatt kell lefejleszteni, tesztelni és üzembe állítani. Nem egy esetben tudta a piacon elsőként szállítani a megoldást az OTP, úttörők voltunk például az Apple Pay magyarországi bevezetésében, vagy fiókhálózatunkban a digitális aláírópadok alkalmazásában. A módszerünk az, hogy a lehetőségekhez mérten sztenderdizált folyamatokat kell kialakítanunk, mindemellett hatékonyan és transzparensen kell dolgoznunk. Törekednünk kell minél több moduláris megoldás előállítására, amelyekkel az üzleti és az ügyféligények is gyorsan kielégíthetők. Az ügyfelek, akár magánszemélyek, akár vállalkozások, ma már nem szimplán hitelt akarnak felvenni, hanem inkább egy adott élethelyzetre keresnek megoldást. Ezekhez van szükségük egy-egy speciális, személyre szabott banki megoldásra, amit minél gyorsabban, minél egyszerűbben szeretnének igénybe venni. Nekünk az a feladatunk, hogy ezekhez a megoldásokhoz az IT-hátterét biztosítsuk.
Egy ilyen jelentős elismerést követően felmerül a kérdés, hogy mit szeretne elérni a szakmai karrierjében?
Az OTP már említett, és vélhetően még korántsem lezárt regionális terjeszkedésének műszaki, informatikai támogatása, a sokszínű, jelenleg tizenkét országban működő Csoport költséghatékony, integrált működésének erősítése úgy érzem, hogy még sokáig jelentős és vonzó szakmai feladat, amely motivál a további karrierem során is.
Melyek a munkával kapcsolatos közvetlen céljai?
Az agilis átalakulás második hullámának támogatását említeném ismét, ez a következő időszak egyik meghatározó feladata lesz. 2019 elején vezettük be az agilis munkamódszert a bankban, első körben a lakossági és az IT-divízió jelentős részének működését alakítottuk át, ami közvetlenül mintegy 700, közvetve több mint 1500 munkatársat érintett. Ekkora mértékű agilis váltás a hitelintézeti szektorban, nemhogy a régióban, de Európában is csak nagyon kevés volt. Kezdetben sok volt a bizonytalanság, ám ezeknek nagy részén sikerült úrrá lennünk. Természetesen még rengeteg feladatunk van, de az már biztos, hogy jó irányba tett lépés volt az agilis átalakulás, fejlesztéseinket ennek köszönhetően tudtuk felpörgetni, a bank így még gyorsabban és még hatékonyabban tud reagálni a piac változásaira. Az átalakulás ezért nem áll meg, a módszert további szakterületek működésére is kiterjesztjük. A munkamódszer bevezetése egyben komoly kultúraváltást is szükségessé tesz, aminek, persze még szintén nem értünk a végére. Más mindset-tel kell ugyanis megközelíteni szinte minden feladatot. Kollégáim szerencsére mindinkább elfogadják, hogy a fejlesztés nem egyszerűen csak egy műszaki feladat, a fejlesztési megrendelések mögött ügyféligényekre vonatkozó kutatások és részletes üzleti tervek vannak, és azt is átérzik, hogy a határidők és a műszaki elvárások nem öncélúak.
Tapasztalata szerint mit várnak el egy sikeres Informatikai Vezetőtől? Melyek azok a képességek, amikkel rendelkeznie kell egy sikeres Informatikai Vezetőnek?
Tömören és némi iróniával, legyen olyan, mint egy varázsló: láthatatlanul, hiba nélkül és gyorsan működtessen minden rendszert, és látnoki módon, gondolatolvasóként tudjon elébe menni az ügyféligényeknek. Komolyra fordítva, szakmailag felkészültnek kell lennie, lehetőleg az ismeretek és tapasztalatok viszonylag szélesebb tárházát magáénak tudva, e mellett viszont az is nagyon fontos, hogy ne érezze magát mindenhez értőnek, és mindent tudónak. Az igazán jó vezető elismeri, ha hibázik, nem hiszi magát tévedhetetlennek. Olyan kollégákkal veszi magát körül, akiknek a tudásában, szakértelmében olyannyira megbízik, hogy tudja, bizonyos feladatokhoz jobban értenek, mint ő maga. Meggyőződésem e mellett, hogy a jó vezető nemcsak arra képes, hogy feladatokat delegáljon, hiányos információk alapján döntéseket hozzon és irányítson: az igazán jó vezető, ha kell, maga is feltűri az ingujját, tevékenyen beleáll a feladatba, problémát old meg, a legnehezebb pillanatokban pedig a hátán viszi a csapatot.
És végül talán, ami még szintén nem árt, ha megvan, és amit én személy szerint is nagyon nagy előnynek éreztem az évek során, az a változatos karrierút. Ez olyan hasznos „háttértár” számomra, amiből igen sokat tudok meríteni a vezetői munkában és döntéshozatalban.
Mit gondol, milyen az Ön munkastílusa?
A legjobb jelző rá talán az, hogy konzultatív, azaz, szeretek csapatban dolgozni, sok és sokféle véleményt meghallgatni. Ilyenkor csak a szakmaiság az, ami számít, nem pedig a vállalati hierarchiában elfoglalt pozíció, lehet bátran vitatkozni, ellentmondani nekem, nem hozok addig döntést, míg minden érvet, véleményt alaposan nem mérlegeltem. A végső szót a nap végén én mondom ki, ennek felelőssége az enyém, de véleményem szerint ez a legjobb módszer arra, hogy végül ez a döntés olyan legyen, amellyel nemcsak én, hanem minden érintett azonosulni tud. Az IT területet a banki értékteremtés mozgatórugójává szeretném tenni – ám ez csak akkor valósulhat meg, ha minden kolléga ugyanolyan erőbedobással végzi a feladatát, átérzi és vállalja az ezzel járó felelősséget. Ehhez a szakmai tevékenységen kívül az is szükséges, hogy magam is megértsem, hogy a kollégák mit miért tesznek, hogyan reagálnak egyes döntésekre. Azt gondolom, egy hatékony vezetőnek erre is figyelmet kell fordítania, energiát kell fektetnie.
Hogyan képzeli el későbbi pályafutását?
Meggyőződésem, hogy informatikai vezetőnek lenni egy nagy vállalat élén „korhatáros” beosztás. Egy bizonyos életkor fölött – és ez mindenkinél máskor jön el, de eljön – már nem képes az ember tartani az iramot, amit ez a pálya kíméletlenül megkövetel. Az IT világa a gyorsan változó technológiáról, a naprakészségről, a folyamatos megújulásról, az állandó stresszről szól, tudomásul kell venni, érezni, látni kell, mikor jön el az a fordulópont, amikor itt az idő átadni a kormányrudat egy fiatalabb kollégának. Más kérdés, hogy a felhalmozódott tapasztalat átadásáról is célszerű gondoskodni, nem szerencsés veszni hagyni adott esetben több évtizedet felölelő ismereteket és kapcsolatrendszert, amelyre a vállalatnak a későbbiekben is szüksége lehet. Az, hogy ez adott esetben milyen feltételekkel és keretek között valósulhat meg, már egy másik történet. Én, minden esetre, érzek még magamban jó néhány évet, amíg tudom tartani a tempót.
Kapcsolódó cikkek
- Összemérik tudásukat a hazai informatikus szakemberek
- Átadták „Az Erdő álma” pályázat díjait
- Hamarosan újra pályázható a budapesti 98,0 MHz körzeti rádiófrekvencia
- Ilyenek a jövőre felkészült vállalkozások
- Melyik lesz 2020 legjobb gyára?
- Az egész országból jelentkezhetnek az érdeklődő diáklányok a Morgan Stanley foglalkozásaira
- Egy évig havidíjmentes szolgáltatásokkal támogatja a Telekom a nonprofit szervezeteket
- Pályázati felhívást hirdetett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
- Év Informatikai Vezetője díj 2020
- Új, MI-alapú, automatizált rendszer segíti a kkv-k energiahatékonysági beruházásait
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.