Több mint félmillióval kevesebb gépet kezelt tavaly a HungaroControl
Sosem látott visszaesést hozott a koronavírus-járvány a légi közlekedési iparágban. Az elmúlt évben bevezetett korlátozások, valamint az utazási szokások változása miatt a magyar légiforgalmi szolgálat által felügyelt gépmozgások – tehát a hazai és a koszovói átrepülő gépek, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező, illetve onnan induló járatok, valamint a nem ellenőrzött légtérben közlekedő kisgépek – száma 2020-ban alig haladta meg a 420 ezret. Ezzel pedig jelentősen elmaradt a 2019-es évtől, amikor több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését szavatolták a magyar irányítók.
Magyarország átrepülő forgalma a 2019-es rekordévhez képest tavaly közel 57 százalékkal mérséklődött, ezáltal 430 ezerrel kevesebb gép haladt át hazánk felett. A Koszovó feletti magas légtér gépmozgásainak éves csökkenése is meghaladta az 55 százalékot – itt 50 ezer járat biztonságos közlekedését segítették a HungaroControl szakemberei. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalma pedig ennél is nagyobb mértékben, több mint 61 százalékkal esett vissza. 2020-ban volt olyan nap, amikor a korábbi években tapasztalt háromszáz járat helyett csupán tizenkilenc fordult meg a légikikötőben. A járványhelyzet a kisgépes repülésekre – az úgynevezett nem ellenőrzött légtér forgalmára – hatott a legkevésbé: ott 23 százalékos csökkenést regisztrált a hazai légi navigációs társaság.
Az Eurocontrol legkedvezőbb előrejelzése szerint a légi forgalom legkorábban 2024-re állhat vissza a 2019-es szintre. Ebben az esetben a HungaroControl az idén a 2019-es gépmozgások 50-60 százalékával számolhat.
A légi közlekedés biztonságának fenntartása a járványhelyzet okozta forgalomcsökkenés ellenére is alapvető fontosságú. A HungaroControl ennek megfelelően a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb színvonalon és a legkorszerűbb megoldásokkal garantálja a biztonságos repülést és földet érést.
Kapcsolódó cikkek
- A HungaroControl a Quality Innovation Award nemzeti díjnyertese
- Elindult a HungaroControl Podcast
- Változik a légiforgalmi irányítók szerepe a mesterséges intelligencia térnyerésével?
- Még korszerűbb lesz a hazai légiforgalmi irányítás
- A magyar légikikötőben az Airport Service Budapest Zrt. megkezdi a teljeskörű földi kiszolgálást
- Újabb fejlesztés a repülésbiztonság növeléséért
- A KLM és a Delfti Műszaki Egyetem bemutatta a Flying-V első sikeres repülését
- Értékteremtés és környezetvédelem
- AerinX: 700 milliós befektetést kapott a magyar légiipari startup
- Újabb lehetőség az oktatás színvonalának emelésére
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.