Kihirdették a Magyar Nemzeti Díj győztesét

forrás: Prím Online, 2021. február 15. 11:57

A World Photography Organisation és a Sony Magyarország bejelentette, hogy Kovács Krisztina nyerte el a 2021-es Sony World Photography Organisation Magyar Nemzeti Díját. 

A Nemzeti Díj a World Photography Organisation és a Sony közös kezdeményezése, melynek célja, hogy 53 országban támogassa a helyi fotós közösségeket világszerte.

 

A Sony World Photography Awards 2021-es pályázatára a világ 220 országából adtak be nevezéseket, és több mint 330 000 pályamű érkezett. A Nyílt versenybe mintegy 165 000 fotót válogattak be – a nemzeti díjazottak fényképeit is ebből az összeállításból választották ki.

 

A magyar pályázók közül Kovács Krisztina Street Workout című képsorozatát tartották a legjobbnak a lifestyle kategóriába beérkezett pályaművek közül.

 

Kovács Krisztina, Magyarország, Nemzeti díj nyertese, Sony World Photography Awards 2021

 

A dunaharaszti illetőségű Kovács Krisztina a légiközlekedési szektorban tevékenykedik, a világot bejáró utazásai során pedig fényképezőgépe is mindig a keze ügyében volt. A fotózással 8 éve kezdett aktívan foglalkozni, a hobbiból pedig hamar szenvedély vált. Profiljába elsősorban a természeti, építészeti és tájképek tartoznak, melyeket jobbára hosszú expozíciós technikával készít el. Emellett kísérletező alkat: a fine art és a koncepció alapú fotók készítése, valamint a különböző stílusok kipróbálása is izgalmas számára. Jelenleg a drónfotózás terepén igyekszik emlékezeteset alkotni.

 

Győzelmével kapcsolatban Kovács Krisztina azt nyilatkozta: „Ez az első komolyabb, fotózással kapcsolatos eredményem, és nagyon meglepett, hogy engem választottak ki. A verseny hatalmas önbizalomlöketet adott, mert úgy érzem, van értelme megmutatni a fotóimat. A jövőben folytatom a pályázatokat, és igyekszem megmérettetni magam újabb és újabb módokon.”

 

A Nemzeti Díj nyerteseként Kovács Krisztina a Sony legújabb képalkotó eszközeivel gazdagodik.

 

A magyarországi Nemzeti Díj zsűrijében részt vett a Sony Europe Imaging nagykövete, Erdélyi Gábor, aki az alábbi gondolatokat osztotta meg a versennyel kapcsolatban: „Lenyűgöző, hogy mennyi tehetséges fotós jelentkezik egy-egy ilyen megmérettetésre a világ minden tájáról, és külön büszkeség, hogy gyakran szerepelnek kiemelkedő magyar fotográfusok is. Idén a magyarországi Nemzeti Díj jelöltjei zsűrijében én is részt vehettem. Nehéz feladat a legjobbak között felállítani a végső sorrendet, mivel mindegyik kép egyedi, izgalmas látásmódról tanúskodott. A végeredmény méltó a világ egyik legnagyobb fotós megmérettetéséhez. Gratulálok a résztvevőknek és a nyerteseknek egyaránt!”  

 

A 2021-es Sony World Photography Awards Professzionális, Nyílt, Ifjúsági és Diák kategóriáinak nyerteseit 2021. április 15-én jelentik be a World Photography Organisation digitális és videós platformján. A győztesekről és a shortlistesekről további információk a www.worldphoto.org weboldalon találhatók.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32