Digitalizációval javulhat a vízgazdálkodás
Gyorsan nő az emberiség vízigénye, miközben a megújuló édesvíz a Föld vízkészletének mindössze 0,003 százalékát teszi ki. A hatékonyabb vízgazdálkodást támogató digitális megoldások vízkincsünk megóvása mellett a biztonságos ellátást is támogatják.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) prognózisa szerint a globális vízigény 2050-re 55 százalékkal fog bővülni a 2016-os szinthez képest, miközben már most is 800 millióra tehető azoknak az embereknek a száma, akik nem jutnak hozzá biztonságos, tiszta ivóvízhez. Világszerte 3 milliárdra teszik azok számát, akik otthonukban nem tudnak szappannal és vízzel kezet mosni, és 263 millió körül lehetnek olyanok, akiknek naponta több mint félórát kell megtenniük azért, hogy ivóvízhez jussanak. Nem véletlen, hogy a vízkrízis az 5 legnagyobb kihívás között szerepel a Világgazdasági Fórum által összeállított „Global Risk Report” jelentésben.
Március 22-e 1993 óta a Víz Világnapja és bár egyre több információ áll rendelkezésre arról, milyen jelentősége van a hatékony vízgazdálkodásnak nem csak a lakosság ellátásában, de a gazdaság működésében, illetve a környezet megóvásában is, a szükségesnél jóval kevesebb beruházást hajtanak végre ezen a területen. A jelenlegi helyzetben érdemes azt is kiemelni, hogy a biztonságos vízellátás a higiénia miatt kulcsfontosságú lenne a jelenlegi, pandémiás helyzetben.
„A hatékony energiamenedzsment, a fogyasztás csökkentése, a vízveszteség mérséklése, a szállítás optimalizálása és a vízkezelés teljes folyamatának minél alaposabb ismerete kiemelten fontos. A vízgazdálkodás területén az energiafelhasználás átalakítása, illetve a digitális átállás lehetnek a pillérjei a nagyobb hatékonyságnak és a fenntarthatóságnak. Az elosztott energiatermelés, a megújuló energiaforrások, a mikrohálózatok és az energiatárolás fejlesztése növeli a vízgazdálkodási létesítmények rugalmasságát és ellenállóképességét, emellett pedig csökkentik a CO2-kibocsátást. A digitális átállás pedig az ellátási lánc optimalizálásával, a mobil megoldásokkal, a berendezések távoli menedzselésével a fenntarthatósági célok elérésében segíthet. A Schneider Electric megoldásai révén akár 25 százalékkal jobb működési hatékonyság, ötödével kevesebb állásidő, és akár 30% megtakarítás a karbantartási költségeknél is elérhető a víz- és szennyvízkezelési létesítményeknél” - mutatott rá Petar Divitakov, a társaság Ipari Automatizálási üzletágának Dél-Kelet-Európáért felelős alelnöke.
Az ENSZ célkitűzései között szerepel, hogy 2030-ra a Föld teljes népessége megbízható vízellátáshoz jusson, azonban ahogyan a korábban említett adatokból látszik, még nagyon messze van ez a célkitűzés és több ezer milliárd dollárnyi beruházásra lenne szükség az eléréséhez. Ugyanakkor a vízgazdálkodásra fordított összeg nagyon jól megtérülő befektetésnek látszik, becslések szerint minden 1 dollár, amit jobb víz- és szennyvízkezelésre fordítunk akár 4 dollárnyi megtérülést is hozhat az alacsonyabb egészségügyi kiadások, illetve a nagyobb termelékenység révén.
Érdemes megemlíteni azt is, hogy hatalmas lehetőségeket rejt a jelenleginél hatékonyabb módszerek és megoldások alkalmazása is. Becslések szerint a víz kinyerésére, kezelésére és a felhasználókhoz történő eljuttatására fordítjuk a világszinten felhasznált energia 8 százalékát. Ha ezen a területen sikerül javulást elérni, az komoly környezeti és gazdasági hatásokkal járhat.
Kapcsolódó cikkek
- Az ABB sürgeti az éghajlatváltozás elleni hatékony küzdelmet
- Így gondozd az irodád COVID idején
- Idén először ismerik el a zöld vállalatirányítást
- Nőtt a női vezetők száma a Schneider Electricnél
- A járvány utáni világban kéz a kézben jár a környezetvédelem és a költséghatékonyság
- A Leadec Kft. támogatja az Audi Hungaria Zrt. fenntarthatósági céljait
- Búcsút inthetünk az egyszer használatos műanyagoknak
- Samsung 2021-es tévékkel a környezetbarát jövőért
- Villanyautókkal elérhető lenne az uniós klímacél
- Új fegyver a klímaváltozás elleni küzdelemben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.