Megkezdődött az iskolák bevonása az Ütközéspont kampányba

forrás: Prím Online, 2021. május 27. 18:03

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) közreműködésével az általános iskolák felső tagozatosai és középiskolások hamarosan megkapják a MÁV közlekedésbiztonsági kampányának felhívását, így annak legfontosabb üzenetei közvetlenül is eljuthatnak a pedagógusokhoz és a diákokhoz. 

Az Ütközéspont kampány célja a veszélyforrások tudatosítása, valamint felhívni a közúti közlekedésben résztvevők figyelmét a közlekedési szabályok betartásának fontosságára. Az edukációs kezdeményezés egyik kiemelt célcsoportja a már önállóan közlekedő tizenévesek és fiatal felnőttek, akik jellemzően kerékpárral vagy gyalogosan tévednek a sínekre, illetve járművek utasaiként. 

 

A MÁV és az ORFK-OBB arra kéri az oktatási intézményeket, hogy a felhívást juttassák el a pedagógusoknak és ajánlják diákjaik figyelmébe, lehetőség szerint a kampány plakátját függesszék ki a faliújságra, illetve tegyék közzé az iskola Facebook oldalán.

 

 

Az Ütközéspont kampány egy interaktív online játékkal hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedés szabályaira, amely tulajdonképpen egy dramatizált „memória kihívás”. Az Ütközéspont weboldalán elérhető online játék a baleseti helyszínelők munkájának bemutatásán keresztül tárja a fiatalok elé a vasúti balesetek drámai valóságát. A játékos feladata, hogy egy rendőrtisztet megszemélyesítve a baleset helyszínén megtalálja a különböző nyomokat és azok, valamint a szemtanúk és a szakemberek vallomásai alapján rekonstruálja az eseményeket.

 

A játék egyedi hangulatáról a 360 fokban körbejárható, virtuális baleseti helyszín, egy valódi vonatszerelvény, az ütközésben megrongálódott autó, valamint a tűzoltóság és rendőrség járművei és munkatársai gondoskodnak. A játék szereplői között feltűnik Nagy Zsolt színész, aki a virtuális baleset sérültje, és Gál Kristóf rendőrségi szóvivő is, aki az online térben a játékos nyomozótársát alakítja.

 

Ne feledjük, a vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére. Körültekintő közlekedéssel a vasúti átjárós balesetek is megelőzhetők.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55