Reflektorfényben az 5G

forrás: Prím Online, 2021. június 1. 18:55

A konnektivitási forradalom átalakítja majd az életünket és a vállalkozások jövőjét, és mára adottak a technológia tömeges elterjedésének feltételei. A Fidelity szakértői úgy vélik, a befektetők még nem számoltak annak a következményeivel, hogy bárkinek állandóan 200 megabit és 1 gigabit közötti adatátviteli sebesség áll majd rendelkezésére a mobiltelefonja révén. Ez a technológia hatalmas ugrás lesz a távközlés frontján, a tech-befektetők előtt álló lehetőség pedig hatalmas, mindent átható és éveken át jelen lesz.

Minden idők leggyorsabban fejlődő mobiltechnológiája

Az 5G-technológia elterjedésének sebessége messze meghaladja az összes eddigi mobiltechnológia elterjedésének sebességét, pedig még csak a konnektivitási forradalom legelején járunk. A technológiai befektetők előtt álló lehetőségek példátlanok.

 

2020 végén világszerte 229 millió 5G-előfizető volt – ezt az értéket az 5G negyedannyi idő alatt érte el, mint elődje, a 4G.(1) A Fidelity várakozásai szerint az USA-ban az 5G-előfizetők száma az év végéig 160%-kal fog nőni (2), de még az USA-beli felhasználók száma is valósággal eltörpül az előző év végén mért 175 milliós kínai 5G-előfizetői létszámhoz képest.(3) A kínai kereslet kielégítése céljából hamarosan meg kell duplázni az év végén már üzemelő 700 000 db 5G-s bázisállomás számát.(4)

 

Az 5G és a 4G technológia elterjedésének sebessége a bevezetés utáni első néhány évben (milliárd előfizető)

 

A legnagyobb növekedés még előttünk áll

Ugyanakkor az 5G-ben rejlő potenciálnak még mindig csak a felszínét kapargatjuk. Az 5G-s szuperciklust az Apple indította be az 5G-s iPhone 2020. októberi bemutatásával, de azt a modellt közel 1000 dolláros árával még egyértelműen a piac legfelsőbb szegmensébe szánták. Ahogy az 5G-s készülékek mind megfizethetőbbé válnak, úgy karolja majd fel a tömegpiac a technológiát, melynek elterjedése ezután fog csak igazán lendületbe jönni.

 

Anélkül, hogy túlságosan belemélyednénk a részletekbe, annyit érdemes megemlíteni, hogy az 5G-s kommunikációhoz jelenleg használt frekvenciák nem a leghatékonyabbak. Az 5G-nek széles, dedikált csatornákra van szüksége ahhoz, hogy az adatátviteli potenciálját igazán érvényre tudja juttatni, de hamarosan ez is meg fog változni. 2021 februárjában az USA mobiltelefonos óriásai csaknem 100 milliárd dollárt költöttek az úgynevezett C-sávba tartozó frekvenciaspektrum felvásárlására.(5) Ez nem csak azt bizonyítja, hogy a távközlési cégek nagyon bíznak a technológiában, hanem azt is, hogy a fogyasztók rendelkezésére álló 5G-s szolgáltatások villámgyorsan fognak bővülni – megjelenésük várhatóan ez év végén kezdődik és 2023-ra fejeződhet be. A C-sáv a magas frekvenciájú milliméteres (MM-) hullámokkal kombinálva kiváló 5G-s sebességet fog eredményezni alacsony látencia mellett, ami jóval vonzóbbá teszi a fogyasztóknak kínált szolgáltatásokat.

 

Az 5G radikálisan átalakítja a távközlési környezetet

Az 5G nem egyszerűen az adatátviteli sebesség növekedését jelenti, hanem lépésváltás a sebesség, a lefedettség, a megbízhatóság és az adatátviteli kapacitás területén, amely hatalmas lendületet ad a termelékenységnek is. A jelenlegi 4G-s adatátvitel látenciája kb. 200 milliszekundum, mely az 5G alatt kb. 1 milliszekundumra fog csökkenni (ez a másodperc egy ezredrésze, vagy ha így jobban el tudjuk képzelni: négyszázszor gyorsabb, mint egy szempillantás (6), ami gyakorlatilag azonnali kommunikációt tesz lehetővé. Mindez átalakítja a jelenlegi kommunikációs rendszereket és új okostechnológiai lehetőségeket tár fel. A befektetési potenciál gigantikus, mindent átható és éveken át nyitva áll majd.

 

A Fidelity szakértői felsorolják, hogy véleményük szerint milyen átalakulások várhatók az adatkommunikáció területén, és ezek milyen lehetőségeket fognak kínálni a befektetők számára:

•  Az alacsony sebességű, rézvezetékes szélessávú adatátvitel kivezetésre kerül: Az 5G hiteles alternatívát kínál a lakásokban található, rézvezetéken megvalósított szélessávú adatátvitel helyett. A folyamat az USA-ban már meg is kezdődött: a T-Mobile US például eddig 30 millió háztartást célzott meg a „5G Fixed Wireless Broadband”, vagyis fix, vezeték nélküli szélessávú 5G szolgáltatásával, amely legalább 100, jó esetben 300 megabit adatátviteli sebességet kínál. A Verizon és az AT&T hasonló terveket sző. Sok háztartás számára az 5G először teszi majd elérhetővé az ultragyors internet élményét. Ez rendkívül fontos előrelépés a fejlődő piacok és a városoktól távoli, eldugottabb helyek számára, ahol soha nem épült ki a fix széles sávú infrastruktúra. Japánban, ahol a technológia elterjedése ugyan valamivel lassabb, mint vártuk, a Rakuten egy felhőalapú 5G mobilszolgáltatás bevezetésén dolgozik, melynek hátterében egy virtualizált hálózati infrastruktúra dolgozik. A cég elnök-vezérigazgató/alapítójával folytatott legutóbbi beszélgetés hatására a Fidelity bizakodva tekint a szolgáltatás bevezetése elé, miközben a cég más piacokon már sikerrel működő távközlési szolgáltatókkal is tervezi az együttműködést.

 

•  A konnektivitás mindent átjár majd: Az 5G-hálózatok nagyobb kapacitásuknak köszönhetően több IoT-kapcsolat kiszolgálására képesek, ezért egyre több eszközt szerelnek majd fel internet-kapcsolattal. Nem lesz többé szükség csatlakoztatási beállításokra és szoftverfrissítésekre, így a konnektivitás valóban zökkenőmentessé válhat. A PC-k, laptopok, mobiltelefonok és autók automatikusan kapcsolatba lépnek egymással. Más eszközök, például a kulcsok, hitelkártyák, pénztárcák, kerékpárok, elektromos csatlakozóaljzatok, sőt még a képkeretek is rendelkezni fognak internet-kapcsolattal. Mindig tudni fogjuk, merre jár a gyermekünk vagy a házi kedvencünk, mert az általuk viselt vagy maguknál hordott eszköz közli ezt velünk. Mindez sokkal biztonságosabbá teheti az életünket, ráadásul igen alacsony költséggel jár majd, mivel az 5G hálózat rendkívül hatékony lesz. Egy-egy olyan vállalat, mint a tajvani félvezetőgyártó MediaTek, vélhetően komolyan profitálhat majd ebből a folyamatból. Az 5G általános elterjedése hatalmas befektetési lehetőségeket tartogat. A MediaTek fokozatosan átveszi a vezető szerepet az okostelefonok „agyának” és konnetivitási chipjeinek tervezése terén, és ma már nem csak az olcsó okostelefonok, hanem a felső kategóriás készülékek piacából is részt kér magának, ezzel a Qualcomm komoly ellenfelének számít. A MediaTek ráadásul egy egész sor egyéb konnektivitási, IoT és áramfogyasztás-menedzselési chippel is rendelkezik, melyek szintén profitálhatnak abból, hogy a csatlakoztatott eszközökben egyre több ilyen komponensre lesz szükség. Az elektronikus alkatrészek piacának másik vállalata, melyre bizakodva tekintenek a Fidelity-nél, a vezeték nélküli technológiákhoz kapcsolódó alkatrészek gyártásával foglalkozó japán Murata. Ezek a termékek az 5G telefonok elterjedésével 40-70%-os forgalombővülésre számíthatnak (7), és vezető high-end alkatrészgyártóként a Murata aránytalanul nagy mértékben profitálhat ebből a folyamatból.

 

•  Az ipar átalakul: A különböző ágazatokban működő, eltérő méretű vállalkozásoknak lehetőségük nyílik drámai módon átalakítani az üzletmenetüket. Már ma is vannak „okosüzemek”, ahol a gépek emberi közreműködés nélkül „beszélnek” egymással, de az 5G segítségével mindez gyorsabban, nagyobb mennyiségű információ átadásával és akár a szabadban is megvalósíthatóvá válik. Az Ericsson nemrég bemutatta a világ első teljesen automatizált „okosüzemét”, melyben a 4G- és 5G-hálózatokban használatos Advanced Antenna Systems (AAS-) rádióegységeket állítanak elő. A biztonságos 5G-konnektivitás alkalmazkodóképes ügymenetet és rugalmas gyártási folyamatokat tesz lehetővé. Mindez – többek között – az automatizált funkcióknak, a csatlakoztatott logisztikai folyamatoknak, az automatizált összeszerelésnek, csomagolásnak és árukezelésnek, valamint az önjáró targoncák használatának köszönhetően válhat valóra. Az okosüzemek a környezetvédelmi fenntarthatóság szempontjából is nagy lépést jelentenek előre, mivel kimagasló hatékonyságú mechanikai rendszerek és megújuló energiaforrások felhasználását teszik lehetővé. Az Ericsson okosüzeme mintegy 25%-kal energiatakarékosabb, mint egy másik, hasonló létesítmény. Az ellátási láncok monitoringja, a készletkövetés, az útvonaltervezés és a forgalomirányítás szintén egyre okosabbá válik. Olyan vezető nélküli járművek, robotok, drónok, távvezérelt gépek, peremhálózati felhőmegoldások és applikációk válnak megvalósíthatóvá, amelyekre korábban nem is gondolhattunk. A távmunka is sokkal egyszerűbbé válik, és az irodák képesek lesznek figyelemmel kísérni és valós időben alkalmazkodni a bent tartózkodók számához, a fény- és hőmérsékleti viszonyokhoz is.

 

•  Virtuális valóság (Virtualy Reality, VR) és kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR): A kiterjesztett valóságnak köszönhetően interaktív módon tapasztalhatjuk meg a valós környezetet: a technológia megfelelő szemüvegek segítségével információkat és vizuális tartalmakat vetít a felhasználó által látott valós képre. Ott rejlik benne a potenciál, hogy a játékoktól, a közösségi médiumokon és a videotartalmakon át a bevásárlásig, egészségügyig, formatervezésig, fitneszig és oktatásig mindent gyökeresen átalakítson. Általános elterjedéséhez még további komoly technikai akadályokat kell elhárítani: a széles körben rendelkezésre álló 5G-hálózat az egyik legfontosabb előfeltételnek számít, de a nagyobb techcégek egyértelműen komoly reményeket fűznek az AR-technológiához. A technológiai óriásvállalatok elképesztő erőforrásokat szentelnek az AR-nek: becslések szerint a Facebook teljes dolgozói létszámából közel 10 000 fő (vagyis az alkalmazottak 20%-a) ezen a témán dolgozik.(8)  Más cégek, például a Sony is egyre jobban igyekeznek beilleszteni a kiterjesztett valóságot a termékeikbe és applikációikba. A cég új Envision alkalmazása azzal segít a vevőknek az új tévéjük kiválasztásában, hogy a nappali falára vetíti a különböző modellek képét. A számítógépes játékok terén a VR és az AR azzal kecsegtet, hogy újabb szintre emeli az „immerzív játékélményt”. Az 5G és a felhőalapú játékok párosításának köszönhetően a felhasználó saját készülékének alig kell a szükséges háttérszámításokkal foglalkoznia, így elérhetővé válnak a kimagasló képminőséget kínáló, szupergyors játékok, melyek streaming technológiával „futnak” a telefonunkon vagy tévékészülékünkön anélkül, hogy ehhez drága játékkonzolt kellene vásárolnunk. 

 

2020 az 5G elterjedése és a kapcsolódó beruházások szempontjából viszonylag lassú évnek számított, mivel a már beindult folyamatokat megszakította a Covid-19 járvány. „Ennek ellenére több komoly mérföldkövet is sikerült elérni mind a termékbevezetések – gondoljunk csak az 5G-s okostelefonok és a fix vezeték nélküli szélessávú hálózatok megjelenésére −, mind az infrastrukturális beruházások terén. Ezzel együtt a technológia elterjedéséhez szükséges infrastruktúra kiépítése és az 5G által lehetővé tett „hiperkonnektivitás” által lehetővé váló hosszabb távú fogyasztói és vállalati alkalmazások terén még mindig csupán a kezdeti lépéseknél járunk. A témához kapcsolódó befektetési lehetőségek szinte korlátlanok, melyek megragadásához célszerű tematikus, globális befektetési megközelítést választani, ugyanis az 5G a fejlettség különböző fokán álló és a konnektivitási technológiák bevezetésének eltérő szakaszában járó országokban egy egész sor ágazatra diszruptív hatással lesz” – teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-európai igazgatója. 

 

____________

1.     https://www.5gamericas.org/5g-is-the-fastest-growing-mobile-technology-in-history/

2.     https://www.emarketer.com/content/5g-us-mobile-network-users-overview-2021

3.     https://www.ericsson.com/4adc87/assets/local/mobility-report/documents/2020/november-2020-ericsson-mobility-report.pdf

4.     https://www.rcrwireless.com/20210310/5g/china-telecom-increase-5g-capex-double-5g-sites

5.     https://www.lightreading.com/5g/c-band-auction-maps-and-charts-who-won-what-where-and-how-much/d/d-id/767682

6.     https://www.thalesgroup.com/en/markets/digital-identity-and-security/mobile/inspired/5G

7.     Fidelity International, April 2021

8.     https://www.theverge.com/2021/3/12/22326875/facebook-reality-labs-ar-vr-headcount-report

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32