Új fejezet indul a Viasat World és a Digi történetében
Az élbolyban szereplő nemzetközi médiavállalat, a Viasat World bejelentette, hogy meghosszabbította szerződését a teljes dokumentum- és szórakoztató portfóliója sugárzására a Digi csoport hálózatain digitális kábelen, műholdas és Digi Online platformokon Magyarországon és Romániában, illetve Magyarországon IPTV-n is.
A két piacon így mintegy 5,8 millió előfizető továbbra is élvezheti a Viasat Nature, Viasat History és Viasat Explore ismeretterjesztő csatornákat, valamint a drámasorozatokat játszó Epic Drama csatornát és Romániában a TV1000 filmadót. A Digi már hosszú ideje partnere a Viasat Worldnek, és 2018 elején Magyarországon az elsők között indította el az Epic Drama-t. Romániában a Viasat Explore volt az első Viasat-csatorna, amelyet a Digi TV felvett a kínálatába még 2004-ben.
Benjamin Groocock, a Viasat World kereskedelmi és működtetési alelnöke az új szerződés kapcsán elmondta: „Csatornáink hűséges közönségre tettek szert a Digi TV hálózatán keresztül Magyarországon és Romániában, így ez a megújítás az egyik leghosszabb ideje fennálló partnerünkkel igen fontos számunkra a közép- és kelet-európai régióban. Mindkét országban jelentős számú előfizetőre támaszkodva ez a megállapodás lehetővé teszi kapcsolatunk megszilárdítását, ezzel párhuzamosan pedig sok néző számára tudunk prémium minőségű, túlnyomórészt exkluzív tartalmakat szolgáltatni. Meggyőződésünk, hogy a széles spektrumú, igényes műsorokat kereső nézők újra és újra csatornáinkat választják.”
„A DIGI-nél az ügyfeleink számára nyújtott szolgáltatás egyfelől technológiai beruházást jelent, másrészt ugyanilyen mértékben tartalomszolgáltatást is, annak érdekében, hogy a széleskörű, változatos ügyféligényeknek mindenkor meg tudjunk felelni - legyen az hírműsor, sport, szórakoztatás, filmkínálat, dokumentumfilmek, vagy épp zene. Az, hogy valóban törődünk az ügyfeleink igényeinek kiszolgálásával, tükröződik a DIGI által elfoglalt piaci pozíciónkban is: hisz Romániában a kábeltelevíziós szolgáltatások piacán első, Magyarországon pedig az előfizetéses televíziós piacon a második helyen szerepel cégünk. Örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük a Viasattal kötött műsorsugárzási megállapodás meghosszabbítását mind a román, mind a magyar piacon! Mindezt annak fényében tesszük, hogy az általunk biztosított technológia segítségével az ügyfelek otthonaikban továbbra is nézhessék kedvenc műsoraikat” – mondta Serghei Bulgac, a DIGI Communications N. V. vezérigazgatója.
A portfólió aktuális premierjei és kiemelt műsorai között szerepelni fognak a következők:
Epic Drama:
• Rillington Place (Rillington Place) – Tim Roth-tal és Samantha Mortonnal a főszerepben, ez a felkavaró drámasorozat a hírhedt sorozatgyilkosról, John Reginald Christie-ről szól. 1950-ben Timothy Evans-t felakasztották csecsemő korú leánya, Geraldine meggyilkolásáért. Sokan gondolták, hogy feleségét, Beryl-t is ő gyilkolta meg. Azonban Evans az utolsókig kitartott ártatlansága mellett. Évekkel később egy hátborzongató felfedezés nyomán kiderült, hogy szomszédja – a vád koronatanúja, Christie – nem csupán a valódi gyilkos, hanem további hat nő, többek között saját neje, Ethel haláláért is felelős.
• Manhattan (Manhattan) 2. évad – Sam Shaw (Masters of Sex) író és forgatókönyvíró, és az Emmy-díjasThomas Schlamme (The West Wing) rendezésében, a kritikusok által is elismert Manhattan sorozat második évadában tovább követhetjük az új-mexikói Los Alamos lakosainak szövevényes életét, ahogy igyekeznek megalkotni a történelem első atombombáját. Elzártan, a világ egyik legtitokzatosabb városában a tudósok és családjaik szabadságukat feladva, házasságaikat próbára téve és akár mentális épségük árán is próbálnak véget vetni egy háborúnak, miközben egy másikba kezdenek. A hidegháború már közeleg, a projektet viszont belülről is beépített ügynökök és paranoid légkör fenyegeti.
Viasat History:
• Ősi mérnöki létesítmények (Ancient Engineering) – Fedezze fel, hogy a történelem legnagyobb építészmesterei miként változtatták meg a világot! Az ókori civilizációk építészeti alkotásain keresztül, amelyekhez a mai napig is használt technológiákat alkalmaztak, ez a sorozat feltárja, hogy földünk legelképesztőbb szerkezetei miként törtek felszínre, gyakran a fizika ma ismert törvényeinek megdöntésével. Az ősi idők mérnökei rendkívüli szerkezeteket és úttörő találmányokat alkottak, amelyek évezredeken át lenyűgözték a tudományt, és melyek közül sok még ma is áll, mint a világ egyik csodája.
•Bolygónk kincsei (Planet of Treasures) – Az ókorból hét csodát tartunk számon, míg az UNESCO a mai napig összesen 1121 csodát jegyez. Ezeknek majdnem a felét természeti katasztrófák, háborúk, az urbanizáció vagy a pusztulás fenyegeti. A világhírű történész, Sir Christopher Clark mutatja be ezeket a lenyűgöző helyeket a nézőknek: útja a gízai nagy piramistól a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkig, az indiai Dzsaipurban található „Szelek palotájától” a Jordán sivatagig, a velencei öböltől a mexikói Teotihuacán és a vietnámi Hue városáig halad, számos megkapó kulturális és természeti műemléket bemutatva.
Viasat Explore:
• Jégvikingek (Ice Vikings) 2. évad – Trevor Kristjanson folytatja nagyratörő útját: hogy brandjét átformálja, még többet fektet vállalkozásába. És mi történik a több jéghalásszal? Chris visszatér a vikingi történelem egy részéhez (mégiscsak ők az izlandi vikingek leszármazottai!), Mike és Justin egy új titkos fegyvert vet be, Richard és Mike még több hálót vetne ki a nagyobb fogás reményében, míg Gene és Candace nagy berobbanással kezdi meg a szezont, immáron felépülve egy műtétből, és izgatottan várva a újbóli jégre térést.
• Ausztrál aranyásók (Aussie Gold Hunters) 6. évad – A sorozat nagyratörő aranykeresők és -ásók történetét követi, ahogy a legendás nyugat-ausztráliai aranymezők vad világában ásnak mélyre álmaik megvalósításáért. A nagy nyereséget hozó sikerektől a nehézségeken át, a szenvedélyes szereplők kockázatokkal, jutalmakkal, veszélyekkel és drámai fordulatokkal néznek szembe, amelyek csak tovább táplálják arany iránti lázukat. Kövesse sorsukat, ahogy kockára teszik mindennapjaikat, hírnevüket és minden megtakarításukat egy olyan jelentős cél érdekében, amely az álmaikat, vagy éppen minden reményük elvesztését is jelentheti.
Viasat Nature:
• Charlie méhmentő cége (Charlie Bee Company) – Charlie Agar egy méhbegyűjtő vállalat tulajdonosa és üzemeltetője. Izgalomhajhász, őrült feltaláló, természetbarát és főállású bolond furcsa kombinációja ő, pontosan az a típus, amilyennek lennie kell ahhoz, hogy életét a méhek megmentésének szentelje, akár sok csípés árán is. Charlie szívós barátai és gyakorlott méhészek segítségét veszi igénybe; megtapasztalja mindennapos kihívásaikat, miközben elviszi a nézőt egy veszélyekkel, kihívásokkal és vicces pillanatokkal szőtt világba. Ez a fellelkesítő sorozat felfedi a méhek kulcsfontosságú szerepét a humán mezőgazdaságban és egyben a földön való túlélésben.
• Wild China with Ray Mears – A brit bozóthős és túlélés szakértő, Ray Mears nyolc drámai helyszínt és az ott élő vadvilágot fedezi fel Kínában. Útja során megtudhatjuk, hogy a táj miként formálta a kínai embereket, a kultúrát és a szokásokat. Kína a lenyűgöző vidékek széles skáláját sorakoztatja fel a burjánzó esőerdőktől, a magas fennsíkokon, megragadó mészkő karsztokon és mesterien formázott rizsföldeken át a látványos hegyvonulatokig. A sorozatban Ray bemutatja az egyes régiók földrajzát is: topográfiáját, klímáját és szélsőséges időjárását. Beszél az ott élő vadvilág fő fajairól és kutatja, hogy miként alkalmazkodtak élethelyeikhez.
TV1000
• A visszatérő (The Revenant) – A feltérképezetlen vadvilágot kutatva, 1823-ban a legendás Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) egy brutális medvetámadás során szerzett sérülésektől szenved. Amikor vadásztársai hátrahagyják a biztos halálban, Glass túlélő képességeit bevetve próbál hazatérni, miközben próbálja elkerülni az őslakosokat saját vadászterületükön. A gyászában lesújtott és bosszú által fűtött Glass a téli terepen követi korábbi bizalmasa, John Fitzgerald (Tom Hardy) nyomait, aki elárulta és magára hagyta őt.
Kapcsolódó cikkek
- Teljes évad streamelésére szerződött a Magyar Telekom és a Viasat World
- DIGI állásfoglalás a frekvenciatender kapcsán
- Extrém kalandkedvelőknek kedvez a Tarr augusztusban
- Kódolatlan Epic Drama hónap a Tarrnál
- Húsvéti értékes sorozatmaraton a tévében
- A Magyar Telekom és a Vidanet előfizetői is kódolatlanul nézhetik a Viasat Historyt
- A World on Fire a Viasat World-é lett
- Hálózatfejlesztés és magas szintű ügyfélkiszolgálás a DIGI Csoportnál
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.