Egyetemi képzéseket támogat a Schneider Electric

forrás: Prím Online, 2021. június 21. 16:53

Az Óbudai Egyetemen már letették a vizsgát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pedig hamarosan végeznek az első hallgatók az intézmények és a Schneider Electric együttműködésében indított, az épületautomatizálásra és épületinformatikára fókuszáló kurzuson. A program révén gyakorlati, azonnal hasznosítható tudásra tesznek szert a frissen végzett fiatal szakemberek. 

A technológiai fejlődés, a növekvő igény a jobb energiahatékonyságra és fenntarthatóságra, az ezzel kapcsolatos szabályozás szigorodása, illetve az épületek által kínált kényelmi szolgáltatásokra vonatkozó elvárások emelkedése miatt a korábbinál sokkal inkább a figyelem középpontjába került az épületautomatizálás. Ahhoz azonban, hogy az épületekben lévő számos technológia és rendszer tényleg az elvárt eredményt hozza, szükség van ezek megfelelő összehangolására, ami komoly erőfeszítéseket és tudást igényel. A terület szakértőinek száma azonban nem annak mértékében nőtt, mint amit a piac igényelt volna, és ez napjainkra jelentős szakemberhiányt eredményezett. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni a Schneider Electric a hazai egyetemekkel indított együttműködések révén. A társaság kiterjedt támogatást nyújt az intézményeknek új tananyagok és interaktív laborpanelek fejlesztésével, amelyek segítségével a hallgatók megismerkedhetnek a legújabb technológiákkal és gyakorlatot szerezhetnek azok alkalmazásában az épületautomatizálás, illetve az energiaelosztás és energiamenedzsment területén.

 

Az Óbudai Egyetemen már a tavaly őszi félévben megjelent az „Automatizálás rendszerelemei” tárgy a kínálatban és az első hallgatók az év elején már le is vizsgáztak belőle. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pedig idén februárban indult a felújított „Épületinformatika” MSc tan- tárgy, amiből hamarosan szintén vizsgát tesznek a képzést választó hallgatók. A Schneider Electric kezdeményezése más intézmények érdeklődését is felkeltette, és a Debreceni Tudományegyetemmel már meg is állapodott a vállalat, így ott idén ősszel indul majd olyan képzés, amihez a cég által biztosított laborfalat használják. Ez az interaktív oktatópanel lehetőséget kínál arra, hogy az épületekben található gépészeti, világítási, árnyékolási és energiafelügyeleti rendszerek összehangolt vezérlésében tapasztalatokat gyűjtsenek a hallgatók. 

 

„Tapasztalataink szerint hatalmas az igény a piacon az épületautomatizálási szakemberek iránt, azonban egyrészt a felsőoktatásból most nem kerülnek ki annyian, hogy ezt az igényt le tudják fedni, másrészt a pályakezdő fiatalok betanítása komoly erőfeszítéseket és sok időt igényel. Az egyetemekkel megvalósult együttműködésünk keretében viszont naprakész, azonnal hasznosítható, gyakorlati tudást szerezhetnek a hallgatók” – mutatott rá Csendes János, a Schneider Electric egyetemek fejlesztéséért felelős munkatársa.

 

A vállalat a tananyag-fejlesztés és laborfelszerelés biztosításán túl kiemelt figyelmet fordít az egyetemi oktatók tudásának naprakészen tartására is, amelyet rendszeres kooperációkkal és továbbképzésekkel valósít meg. Mindemellett a Schneider Electric ösztöndíjprogrammal, önálló labor- és szakdolgozat konzultációkkal is motiválja a hallgatókat a szakma elsajátítására.

 

„Mind a képző intézmények, mind az ipari szereplők érdekeltek abban, hogy erős elméleti alapokon nyugvó, gyakorlatban használható tudást szerezzenek a hallgatók a képzés során. A megszerzett elméleti ismereteket a hallgatók már az egyetemi éveik alatt gyakorlati, szakmai ismeretekkel ötvözik a laboratóriumi mérések, gyakorlatok során. A BME mindig is üdvözölte az ipari partnerek azon törekvését, hogy támogassák a gyakorlati ismeretek átadását a képzés során a legújabb technológiák biztosításával” – erősített meg Dr. Ladányi József, a BME VIK Villamos Energetika Tanszék vezetője.

 

„Az Óbudai Egyetem és ezen belül a ’Kandó’ évtizedek óta egyet jelent a minőségi és gyakorlatorientált villamosmérnökök képzésével. A nálunk tanuló leendő szakemberek első gyakorlati találkozása az ipari automatizálással a Schneider Electric készülékeivel történik, ezeken a Zelio berendezéseken készítik el az első PLC programjaikat. A céggel való együttműködésünk legújabb eredménye a legnépszerűbb specializációnkhoz, az épület- és közmű-automatizálási specializációhoz kötődik. Az itt használt oktatópanelek és innovatív oktatási tematika biztosítja, hogy a nálunk végzett hallgatók továbbra is korszerű és a gyakorlatban azonnal hasznosítható tudással kerüljenek a munkaerőpiacra” – mondta Dr. Vigh Zoltán, az Óbudai Egyetem Automatika Intézet adjunktusa. 

 

„Korábban is voltak együttműködéseink a hazai felsőoktatási intézményekkel, azonban úgy gondolom, most sikerült szintet lépnünk és ezek a megállapodások valóban hosszútávú együttműködések alapjává váltak. Fontos hangsúlyozni, hogy az oktatópaneleket folyamatosan fejleszteni kívánjuk, így segítségükkel a hallgatók a jövő épületeinek felkészült mérnökévé válhatnak” - fűzte hozzá Veller Tamás, a Schneider Electric szakértője.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32