Új publikációtámogatási program a Széchenyi-egyetemen

forrás: Prím Online, 2021. október 12. 10:04

A győri Széchenyi István Egyetem átvállalja oktatói, kutatói és doktoranduszhallgatói tudományos publikációinak közlési díját egy újonnan indított program keretében. A kutatásokat az intézmény nemzeti és nemzetközi tudományos adatbázisok, online idegen nyelvű folyóiratok mintegy 150 millió forint értékű előfizetésével, valamint a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány támogatása révén ösztöndíjjal is segíti.

A Széchenyi István Egyetem egyik stratégiai célja, hogy nemzetközi színvonalú tudományos kutatással is hozzájáruljon a térség fejlődéséhez, amit mostantól új eszközzel, a Publikáció Támogatási Program elindításával is ösztönöz. Ennek keretében az oktatói és kutatói munkakörben foglalkoztatott munkatársak, valamint az egyetemmel jogviszonyban álló doktoranduszhallgatók Q1–Q4 minősítésű folyóiratokban megjelenő tudományos publikációinak közlési díját (APC) átvállalja az intézmény, erkölcsi-anyagi elismerést nyújtva számukra. A feltételek között a Scopus adatbázis szerepel, mert a két legnagyobb globális felsőoktatási minősítő szervezet – a QS és a Times Higher Education – a világranglisták összeállításánál kizárólag ezt veszi figyelembe.

 

A Széchenyi István Egyetem emellett az Egyetemi Könyvtár és Levéltár Kutatókapocs szolgáltatása keretében ad segítséget a tudományos publikálás és a tudománymetria területén, a kutatást pedig jelentős adatbázis- és folyóirat-előfizetésekkel is támogatja.

 

A Publikáció Támogatási Program célja a Széchenyi István Egyetem oktatói és kutatói publikációs tevékenységének további erősítése.

 

„A tudományos szakirodalmi adatbázisokhoz az egyetem részben saját forrásból, részben az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Programmal együttműködésben nyújt hozzáférést. Jövőre már csaknem 135 millió forint értékben több mint tizenötféle nemzeti és nemzetközi tudományos adatbázis használatára biztosít lehetőséget az egyetemi polgároknak és a könyvtárba beiratkozottaknak, amelyek megrendelését az egyetem Irányító Testülete szeptember közepén egyhangúlag fogadta el. Több millió forint értékű idegen nyelvű online tudományos folyóiratra is van előfizetésünk, ugyancsak az oktatási és kutatási tevékenységeket támogatandó. Ezenkívül úgynevezett »read & publish« megállapodások keretén belül a konzorciumban résztvevő intézményeknél affiliációval rendelkező levelező szerzők minden további költség nélkül nyílt hozzáférési módon jelentethetik meg publikálásra elfogadott cikkeiket. Az egyetem munkatársai számára ilyen lehetőség jelenleg az Elsevier, a Springer és az Akadémiai Kiadó folyóirataiban érhető el, ami 2022-től a Wiley által kiadott periodikumokkal bővül” – ismertette Tóth Csilla, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár vezetője.

 

Az egyetem oktatói-kutatói számára emellett a jövőben is elérhető lesz a Tudományos Ösztöndíj, amelynek létrehozásáról a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriuma tavaly decemberben döntött. Ennek célja a publikációs tevékenység támogatása az ingyenes vagy az egyetemi előfizetés által a munkatársak számára költségmentesen elérhető, Scopus adatbázisban regisztrált, Q1–Q4 besorolású folyóiratokban. A legjelentősebb anyagi elismerésben a nemzetközi kutatási hálóban készült szakcikkek szerzői részesülnek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32