Rendszerszintű védelem a mobil munkavégzés korában

Kütyü Magazin, 2021. október 21. 12:40

A távoli munkavégzés elterjedése teljesen új kihívások elé állította a legtöbb vállalatot és így a felhasználókat is. Az otthoni irodákra való átállás a mobileszközök szerepét is átalakította, egyre több feladat elvégzéséhez váltak szükségessé. A megnövekedett használattal pedig a biztonság és az adatvédelem szerepe is felértékelődik. A Samsung csúcskészülékeiből és egyedi szolgáltatásaiból álló Galaxy ökoszisztéma folyamatos fejlesztésével mostanra egy teljeskörű platform áll a felhasználók rendelkezésére, amelyben biztonsággal kezelhetik az adataikat és használhatják távolról az irodai eszközparkot az 5G hálózatokon keresztül.

Szinte minden iparágban használnak már a munkavégzéshez okostelefont, az ilyen eszközök pedig sokkal többre képesek a felhasználók összekapcsolásánál. Az elmúlt másfél évben a vírushelyzet miatti változások hatására a mobileszközök használata világszerte 70 százalékkal növekedett*, az üzleti felhasználás pedig 200 százalékkal**  bővült. Ez a trend hazánkban is megfigyelhető, az emberek több mint 93 százaléka használja okostelefonját rendszeresen***. Egyre több olyan készülék jelenik meg, amely hajlítható kialakításának köszönhetően akár laptopok helyett is használható. A legújabb Galaxy Z Fold3 5G csúcstelefonok egy egészen új szegmenst alkotnak, amelyekkel a multitaskerek generációja is könnyedén végezheti a feladatait akár otthonról vagy hosszabb utazások közben. A Galaxy Z Fold3 5G mobil már támogatja az S Pent****, amellyel nem csak a készülék kezelése jelent teljesen új élményt, de kiválóan alkalmas jegyzetelésre és akár kreatív szakemberek is használhatják digitális tervezésre.

 

aviationanalysis.net

 

A mobil munkavégzés népszerűsége és a megnövekedett adatforgalom veszélyeket is hozhat magával, ezért olyan szolgáltatások is egyre inkább előtérbe kerülnek, amelyek a folyamatosan védik a felhasználókat. A Samsung biztonsági megoldásai a személyre szabhatóságon alapulnak, így a felhasználók maguk dönthetik el, pontosan kik és hogyan férhetnek hozzá bizonyos adatokhoz, amit pedig nem szeretnének megosztani, azt teljes biztonságban tudhatják az eszközök védett mappájában. 

 

A Samsung mobilkészülékeket a chiptől kezdve egészen az alkalmazásokig hardveres és szoftveres alapon, a díjnyertes Knox biztonsági platformmal védik. A hosszú távú partneri együttműködéseknek köszönhetően a rendszeres biztonsági frissítések garantálják a One UI és az Android rendszerek védelmét. A legújabb csúcsmobilok és tabletek esetében legalább négy évig biztosan elérhetők a frissítések, így a készülékek hosszú távon is biztonságosan használhatók. Az eszközök védelme mellett természetesen kiemelt figyelmet kap a hálózatok és a teljes Galaxy ökoszisztéma biztonsága is, amely az alapoktól épül fel és minden csatlakoztatott készülék hozzájárul a teljes rendszer biztonságához.

 

A vállalkozások és magánszemélyek adatainak védelmére a Samsung megalkotta a Biztonságos mappát, amely egy elkülönített, védett tárhely a készüléken, így az itt tárolt adatokhoz kizárólag a tulajdonosuk férhet hozzá. A nyilvános hálózatok kockázatait a Biztonságos Wi-Fi megoldás az adatok titkosításával, VPN segítségével kezeli. A készülékeken található Samsung alkalmazások is a megbízható használatra készültek, így például a Samsung Health alkalmazás is elkülönítve tárolja a mért egészségügyi adatokat. Az azonosítást megkönnyítő Samsung Pass a készülékek fejlett biometrikus rendszereivel teszi biztonságosabbá a jelszóval védett alkalmazások használatát, így például kizárólag a megfelelő ujjlenyomat leolvasásával nyithatók meg a személyes adatokat tartalmazó banki alkalmazások, közösségi oldalak vagy előfizetéses appok. 

 

______________________

https://www.globalwebindex.com/hubfs/1.%20Coronavirus%20Research%20PDFs/GWI%20coronavirus%20findings%20March%202020%20-%20Multi-Market%20data%20(Release%203).pdf 

**  https://www.tmcnet.com/channels/call-center-management/news/-motus-report-reveals-200-increase-business-related-mobile-/2021/01/28/9297648.htm

***  A Samsung magyarországi felhasználók körében végzett, 2021-es reprezentatív kutatása alapján.

****  Az S Pen külön vásárolható meg.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32