5G összhangja - Az intelligens digitális ökoszisztéma megoldása

forrás: Prím Online, 2021. november 25. 09:55

Tegnap került megrendezésre a világ egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója által rendezett 5G Summit and User Congress 2021 ami a fogyasztók, a szolgáltatók, vállalkozások és a közszféra egyik kiemelt és legfontosabb csúcstalálkozója.

„A digitális ökoszisztémához vezető út” jelmondat jegyében – olyan iparági partnerek bevonásával mint GSMA, az Intel, a 3GPP, az Omdia, a CCS Insight, a China Mobile, a Hutchison Drei, a Telkomsel vagy a China Telecom – megrendezett rendezvény a távközlés legforróbb témáiba avatja be a résztvevőket, amelynek során aglobális szolgáltatók, a tanácsadó ügynökségek és az online közönség meggyőződhetnek arról, hogy az 5G minden korábbi mobilkommunikációs technológiánál jóval inkább csapatjáték, mint azt sokan gondolnák. 

 

A csúcstalálkozón a ZTE bemutatta a Hutchinson Drei Austriával közösen fejleszett első kísérleti 5G SA hálózatát, amely már a teljes 5G-SA képességeket támogatja, valamint az 5G egy másik alkalmazási területét amelynek segítségével az olaszországi L'Aquilában, a helyi akadémiával közös projektjeként megvalósításra került az az épületszerkezet-állapotfigyelő rendszer, amely a földrengések keltette lökéshullámok detektálását is magában foglalja, szavatolva ezzel L'Aquila lakosságának biztonságát. A ZTE ezen felül bemutatta legújabb 5G orvosi alkalmazásait is. 

 

 

A megnyitó beszédében Xu Ziyang, a társaság elnöke kiemelte, hogy a harmadik életévébe lépett kereskedelmi 5G fejlesztésében kezdetektől élen járó ZTE magas színtű növekedés mellett folytatja a végponttól végpontig tartó technológia fejlesztését. „Az olyan megoldások, mint a rádiós és vezetékes hozzáférés, a maghálózatok, a teljes optikai hordozóhálózatok, az IP-adathálózatok, a számítástechnikai infrastruktúra, az energia, a felhőszolgáltatási komponensek, a digitális alkalmazások és a terminálok, mind-mind segítenek az üzemeltetőknek megalapozni a társadalmak és az iparágak digitális átalakulását” – nyilatkozta a vállalatcsoport elnöke.

 

A rendezvényen a ZTE szakértői olyan úttörő technológiákat is bemutattak, mint a frekvencia erőforrások kezelésének és optimalizálásának forradalmi módját kínáló Radio Composer, amely a felhasználói viselkedésen és a hálózati forgalmi mintákon alapuló gépi tanulás segítségével szakít a korábbi megoldásokkal és választja az az elérhető spektrum erőforrások optimális kombinációját.  

 

Intelligens hálózati hangszerelés

A távközlési szakemberek között nagy az egyetértés abban, hogy a hálózatok fejlődése, különösen az 5G önálló (SA) üzemmódba való átállása megköveteli a szolgáltatásvezérelt hálózati architektúrát. E logika mentén a rádióerőforrás-kezelésnek is a szolgáltatási igényekkel kell együtt haladnia. A ZTE megértette a mobilszolgáltatók azon igényét, hogy a hálózatközpontú erőforrás-irányelvről a felhasználóközpontú irányelvre térjenek át, hogy a legjobb szolgáltatást a lehető leghatékonyabb erőforrás-felhasználással nyújtsák, ezért kifejlesztette és kiadta a Radio Composert, az iparág vezető intelligens RAN-összehangoló megoldását, amelynek célja, hogy segítse a szolgáltatókat az optimális teljesítmény elérésében.

 

Az 5G korszakban a hálózat sokkal bonyolultabb, mint korábban, az optimális teljesítmény érdekében több befolyásoló tényezőt kell elemezni és automatikusan összehangolni. A ZTE mesterségesintelligencia-alkalmazásain alapuló Radio Composer a hagyományos cellákat a vezeték nélküli állapotot reprezentáló logikai rácsokká finomítja, ezzel megkönnyíti a szolgáltatási képességek kombinációját egy bizonyos frekvencián a hálózatban, javítva a felhasználói élményt.

 

 

A kulcselem megoldás a gépi tanulás, amely lehetővé teszi a rendszer számára, hogy automatikusan két könyvtárat hozzon létre: egy hálózati könyvtárat, amely tartalmazza a lefedettség és a spektrumhatékonyság aktuális állapotát miközben előre jelzi a különböző hálózatok szolgáltatási képességeit; és egy szolgáltatási tudáskönyvtárat, amely intelligensen elemzi a felhasználók által kezdeményezett szolgáltatástípusokat és funkciókat a felhasználói igények pontos azonosítása érdekében. A rendszer ezután kombinálja a hálózat-specifikus tapasztalati előrejelzést a szolgáltatási követelmények pontos azonosításával és a készülékképességgel, hogy a célzott irányelveket összehangolja, és a felhasználókat a megfelelő cellákhoz irányítsa. 

 

A hálózati hangszerelés a két könyvtár kombinációjára épül a gépi tanuláson keresztül. A hálózati rácskönyvtárat a rendszer a hálózati szolgáltatási képességeket önállóan tanulva generálja különböző erőforrás-konfigurációk (spektrum, vivő, sugár és keretszerkezetek) mellett. Eközben a forgalmi móddal kapcsolatos tudáskönyvtárat a különböző rádió-hozzáférési technológiák, a fel- és lefelé irányuló kapcsolat, valamint a különböző térbeli irányok forgalmi követelményeinek mélytanulásával hozzák létre, így az orchestrációs megoldás pontosan meg tudja jósolni a hálózat jövőbeli forgalmi követelményeit is. Ez nagymértékben csökkentheti a hálózattervezés bonyolultságát, mivel a hálózat egy tervezés után adaptívan beállítható, ugyanakkor javíthatja a hálózati szolgáltatási képességeket és a hálózat hatékonyságát.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32