A Red Bull volt fejlesztőmérnökétől tanulhattak a Széchenyi István Egyetem hallgatói
Az egyik legismertebb magyar mérnök, a korábban éveken át a Red Bull Racing Forma–1-es csapatánál szerkezeti elemzőként dolgozó dr. Kling Sándor tartott előadást a győri Széchenyi István Egyetem járműmérnök mesterszakán tanuló fiataloknak. A hallgatók örültek a lehetőségnek, és úgy érzik, hogy az intézményben értékes gyakorlati tudásra tehetnek szert.
A Széchenyi István Egyetem célja, hogy gyakorlatorientált képzéseken keresztül olyan tudást nyújtson hallgatóinak, amellyel még értékesebbé válik az általuk megszerzett diploma, és megállják a helyüket a munkaerőpiacon. Erre példa az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar angol nyelvű járműmérnök képzése, amelynek Kifáradás és élettartam című tantárgyát a győri Audi-Hungaria Zrt. két kiváló szakembere viszi, s legutóbb vendégként dr. Kling Sándor, az első olyan magyar mérnök tartott előadást, aki a hazai oktatási rendszerből került a Forma–1 világába.
„Amikor még egyetemistaként egy Formula Student-csapatban kezdtem tevékenykedni, rájöttem, mennyire fontos, hogy az elméleti mellett gyakorlati ismereteket is szerezzek. Azóta mindig szívesen segítek abban, hogy a fiatalok fejlődjenek. Ezért is mondtam örömmel igent a felkérésre, hogy előadást tartsak. A Széchenyi István Egyetem nagy fejlődésen megy keresztül. Van egy vlogunk, aminek kapcsán már az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar képzéseibe is betekintést nyertünk: lenyűgözött bennünket, milyen kutatásokat folytatnak, milyen korszerű eszközökkel dolgoznak” – ecsetelte kérdésünkre dr. Kling Sándor, aki korábban több éven át főállásban dolgozott a Red Bull Racing istállónál, és a csapat idei autójának is volt olyan része, amelynek tervezésében részt vett.
Dr. Kling Sándor (a felső sorban középen) online előadásában Forma–1-es tapasztalatairól is beszélt a hallgatóknak
Az órán részt vett Szalay Krisztián Nógrád megyei hallgató is, aki megtiszteltetésnek érezte, hogy ilyen neves szakember tartott számukra előadást, és osztott meg velük tudását, a száguldó cirkuszban szerzett tapasztalatait. „Hálásak voltunk ezért a lehetőségért. A képzés legnagyobb előnye, hogy olyanoktól tanulhatunk, akik az adott szakterülettel a gyakorlatban is foglalkoznak, ami rendkívül értékes” – fogalmazott.
A tantárgyat oktató két szakember, Szabó Benedek és Fülöp Tamás a győri Audi Hungaria Zrt. járműfejlesztésén dolgozik szimulációs fejlesztőmérnökként, ahol alkatrészek, koncepciók kiértékelését végzik számítógépes modellek segítségével. „Nagyon szeretünk tanítani, és a tárgy szerencsére egyre népszerűbb. A legfontosabb, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az elmélet és a gyakorlat között, ezért sok konkrét példát, problémát is bemutatunk, akár a saját munkánkból is. Emellett arra törekszünk, hogy a hallgatók időről időre más szakembereket is hallhassanak vendégelőadóként” – fogalmazott Szabó Benedek. Fülöp Tamás hozzátette: nagy megtiszteltetést jelent számukra, hogy egyetemi katedrára állhatnak, amiben munkahelyük, az Audi is maximálisan támogatja őket. „Rendkívül izgalmas ebben részt venni. Az órákon mi is tanulunk, mert nagyobb perspektívából kell átlátnunk szakterületünket, mint a napi munka során” – jegyezte meg.
Fülöp Tamás, dr. Feszty Dániel és Szabó Benedek a Széchenyi István Egyetem laborépületében. (Fotó: Horváth Márton)
Dr. Feszty Dániel, a Széchenyi István Egyetem Járműfejlesztési Tanszékének vezetője úgy látja, az intézmény védjegye éppen az, hogy szorosan egyműködik az iparral, többek között annak érdekében, hogy a hallgatók a legfrissebb tudást sajátíthassák el. „A klasszikus egyetemi oktatásban a fiatalok gyakran túl elméleti ismereteket hallanak. Mi viszont arra törekszünk, hogy emellett azokra a részekre is összpontosítunk, amelyek a gyakorlatban szükségesek. Erre volt példa Kling Sándor előadása is. Kurzusainkat a gazdaság igényeihez igazítjuk, és rendszeresen áttekintjük, frissítjük a tananyagot. A diákok mindezt rendkívül pozitívan élik meg” – osztotta meg velünk tapasztalatait a professzor.
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközi projekt nyitókonferenciáját rendezte a Széchenyi István Egyetem
- Biztosított a mélyszegénységben élő gyerekek Tanodájának jövő évi működése
- Gyakorlatot és állásajánlatot is szerezhetnek az Óbudai Egyetem új tanszékének hallgatói
- Szombaton átadták a VISZ oktatási pályázatának díjait
- Európa top 100 oktatástechnológiai cégei közé válogatták be a Codecool programozóiskolát
- Nyolc pedagógus kapta meg idén a Rátz Tanár Úr Életműdíjat
- A Széchenyi István Egyetem üzbég hallgatója nyerte el a legjobb angol nyelvű előadás díját
- Nehezen tudják elengedni a szülők az érdemjegyeket
- Vékonykliens munkaállomásokkal támogatja a Delta Technologies a debreceni szakemberképzést
- Forma–1-es mérnöklegendák is előadnak a Formula Student Symposiumon
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.